A polyuria egyik oka az ozmotikus diurézis fokozódása lehet, különösen, ha a jelenség hirtelen alakul ki. Ennek hátterében a kiválasztott oldott anyagok (glükóz, urea stb.) megfelelő mennyiségű reabszorpciójának elégtelensége áll. A primer polydipsia, a centrális és a nefrogén diabetes insipidus állhat­nak a viszonylag híg vizeletelválasztással járó megnövekedett vízkiválasz­tás mögött. Primer polydipsiában a szervezet megfelelő válasza a fokozott vízbevitelre a polyuria, míg a diabetes insipidus bármelyik formájában kóros a vízvesztés. A cikkben a polyuria különböző formáit, majd az elkü­lönítő diagnózist tárgyaljuk.

A plazmából mért kopeptin – a bioaktív antidiuretikus hormon helyettesítő markere – meghatározásával az eddigieknél megbízhatóbban ismerhető fel a renális diabetes insipidus, illetve (a mérést NaCl-os stimuláció után vé­gezve) könnyebben elkülöníthető egymástól a részleges centrális diabetes insipidus és az elsődleges polydipsia.

A diabetes insipidus – ejtsd: diabétesz inszipidusz, magyarul „szomjbe­tegség” – olyan kórállapot, melynek fő jellemzője nagy mennyiségű, híg, vízszerű vizelet ürítése és csillapíthatatlan szomjúságérzés, állandó folya­dékfogyasztás. Bár a tudományos nevük részben megegyező, a szomjbe­tegség csak abban hasonlít a cukorbetegséghez, hogy annak is sok, híg vizelet ürítése lehet az első tünete.

A hyponatraemia a kórházi kezelést igénylő betegek között a leggyakoribb elektrolit-rendellenesség. Az ilyen esetek döntő részében az antidiuretikus hormon (ADH) elválasztása nem megfelelő módon fokozott mértékű. A thiazid/indapamid vízhajtó a nem kórházi körülmények között kialakuló hyponatraemia leggyakoribb kiváltó tényezője.

A helyes táplálkozás hozzájárul az egészség megőrzéséhez, helyreállí­tásához, javítja az életminőséget. A kor előrehaladtával egyre nagyobb a malnutríció kockázata, melynek szűrése és az egyénre szabott táplálkozási terv elkészítése fontos eleme az idősek gondozásának.

Minden orvos, aki a klinikumban dolgozik, találkozik a víz-, az elektrolit- és a sav-bázis-háztartás zavaraival. Ezeknek az állapotoknak a felismerése, kórélettani alapjaik meghatározása és a megfelelő kezelés megtervezése bonyolult feladat. Ezen a szakterületen az informatív, gondosan feldolgozott esetismertetések a leghasznosabbak, a véletlen besorolásos kontrollcsoportos vizsgálatok ritkaságnak számítanak.

A lítium a bipoláris zavar széles körben használatos gyógyszere. Hosszú távú szedése gyakran nefrotoxikus mellékhatásokkal jár. A lítiumkezelés nefrogén diabetes insipidust okozhat az antidiuretikus hormonnal szembeni válaszkészség csökkentésével; hiperparatireózist is előidézhet hiperkalcémiával, krónikus intersticiális nefritisszel és mikrociszták kialakulásával. 

Az előrehaladott vagy metasztatikus vesesejtes carcinoma (RCC, renal cell carcinoma) terápiájában egyre inkább tért hódítanak a célzott szerek, ezzel a betegség mindinkább a hosszú távon kezelhető kórképek felé mozdul el. Ezzel együtt a korábbinál több feladatot ró az onkológusra a hosszas terápiából adódó mellékhatások kezelése. Jelenleg hat célzott szer engedélyezett RCC eseteiben: a tirozinkináz-inhibitor (TKI) sunitinib és pazopanib, a multikináz-inhibitor sorafenib, a VEGF-elleni monoklonális antitest bevazicumab, valamint az mTOR-inhibitor temsirolimus és everolimus.