A népesség öregedésével, a rákszűrési és terápiás lehetőségek bővülésével egyre több beteget kell hosszan követni daganatos betegség kezelése után. Előnyös, ha a követésben a családorvos is részt vesz. 

Az ösztrogénreceptor (ER, estrogen receptor) bizonyult legjobb támadáspontnak az emlőrák kezelésében és megelőzésében. Az ER-státus és a hormonablációra adott válasz kapcsolatát eredetileg áttétes emlőtumorban szenvedő nők körében figyelték meg, jóval a tamoxifennek az Egyesült Államokban való 1978-as forgalomba hozatala előtt. A tamoxifen hosszú távú adjuváns terápia céljából történő kifejlesztése, valamint hatékonyságának véletlen besorolásos klinikai vizsgálatokban való felmérése jelentős mértékben javította a betegségmentes és az összegzett túlélést is – de csak az ER-pozitív betegek körében.  Sajnos – mint a rákbetegség legtöbb terápiás célpontja esetében megfigyelhető – nem minden ER-pozitív beteg reagál a kezelésre, annak ellenére, hogy a kezdeti felméréseket szigorú minőségi ellenőrzés mellett együttműködő munkacsoportok végezték. A megoldás egyszerűnek tűnt, hiszen az ösztrogén elengedhetetlen szerepet tölt be a progeszteronreceptor (PgR, progesterone receptor) indukciójában, és ebből kifolyólag az ER+/PgR+ emlőtumoroknak nagyobb arányban kellett volna reagálniuk a tamoxifenkezelésre. Az áttétes emlőtumorok adatainak adjuváns terápiára való extrapolációja kevésbé biztató képet festett. Kezdetben ígéretesnek bizonyult az a feltételezés, amely szerint a PgR-státus összefüggésben áll a II. stádiumú emlődaganatok betegségmentes és összegzett túlélésével. A véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok alapján készített Early Breast Cancer Trialists’ Collaborative Group Overview azonban csak az ER-státus és az adjuváns tamoxifenkezelés közötti szoros összefüggést igazolta, a pozitív PgRstátusból adódó előnyöket nem.