Cél: A tumorhipoxia meghatározó szerepet játszik a tumor­progresszió és az áttétképződés elősegítésében. A hipoxiás adaptáció központi szabályozója a hipoxia által indukálható faktor-1 (HIF-1), amely számos, malignus fenotípust támogató gén transzkripcióját irányítja. Bár a HIF-1 vonzó terápiás célpont, monoterápiás gátlása klinikai vizsgálatokban nem bizonyult hatékonynak, ami kombinált kezelési stratégiák iránti igényt vetett fel. A jelen tanulmány célja hipoxiacélzott kombinált terápiák fejlesztése volt emlő- és petefészekrákok esetében.

Módszerek: In vitro és in vivo hipoxiamodellekben vizs­gáltuk az akriflavin, mint HIF-1-gátló, paklitaxellel és egy epiteliális-mezenhimális átmenetet célzó szerrel alkotott kombinációit.

Eredmények: Az akriflavin jelentős antiproliferatív hatást mutatott, különösen tripla-negatív emlőrák-sejtvonalakon. Az akriflavin-paklitaxel kombináció szinergista tumornöveke­dést és áttétképződést gátló aktivitást eredményezett, amely rolipram alkalmazásával tovább fokozható volt.

Következtetések: Eredményeink alátámasztják a HIF-1-gátlá­son alapuló kombinált terápiák klinikai relevanciáját, valamint a HIF-1- és immunellenőrzőpont-gátlás együttes alkalmazá­sának biológiai racionalitását.

Magy Onkol 70:180-182, 2026

A sacituzumab govitecan és pembrolizumab kombinációja hosszabb progressziómentes túlélést eredményezett az eddigi kezeléseknél.

Az ATR és a PKMYT1 egyidejű gátlása sejthalált váltott ki az Rb1-hiányos tripla negatív emlőrák modellekben.

Pontosabb célba juttatást és jobb infiltrációt tesz lehetővé az új adagolási technológia.

Az emlőrák az egyik leggyakoribb daganattípus, nagyjából minden 9. nőt érint ez a betegség. Az emlőrák lehetséges kezelési lehetőségei közé tar­tozik a műtét, a kemoterápia, a sugárkezelés és a hormonkezelés, illetve ezek különböző kombinációja. Arról, hogy egy adott beteg mely kezelésben részesül, szakértőkből álló orvoscsoport (ún. onkoteam) dönt.

Prof. Dr. Tamási Lillával, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Kli­nikájának igazgatóhelyettesével arról beszélgettünk, hogy men­nyire fontos lenne a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) megelőzése, illetve a már kialakult betegség terápiájához való adherencia. Már csak azért is, mert az inhalációs kortikoszteroid (ICS), a hosszú hatású béta2-agonista (LABA) és a hosszú hatású muszkarinantagonista (LAMA) hármas kombinációja, az ún. tripla inhalációs terápia csökkenti a COPD mortalitását. Továbbá az ősz beköszöntével egyre gyakoribbá válnak a légúti infekciók, ame­lyek hozzájárulhatnak a betegséggel küzdők állapotromlásához.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Az emlőrák az Európai Unión belül – köztük hazánkban is - a nők körében a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely a széleskörben hozzáférhető szűrési programok és a modernkori terápiás eszközök ellenére is a halálozás egyik vezető oka.¹ Az emlőrákok közül a legkedvezőtlenebb prognózissal a hormon receptor negatív és HER-2 re­ceptor negatív, vagyis a tripla-negatív emlőrák (TNBC) rendelkezik. A TNBC szisztémás kezelési lehetőségeként napjainkban egy új gyógyszercsalád került forgalomba, az úgynevezett antitest-gyógyszer konjugátumok (ADC), amelynek egyik hatóanyaga a tripla-negatív emlőrákokban is bizonyítottan hatásos sacituzumab-govitecan.

2020-ban Magyarországon 7144 nőnél diagnosztizáltak emlőrákot és 2223 emlőrákos beteg halt meg ebben a betegségben.¹ A teljes népesség körében ez a 3. legmagasabb incidenciájú rosszindulatú daganat, és a mortalitás tekintetében a tüdő- és kolorektális rákkal együttvéve az összes dagana­tos halálozás közel felét teszi ki. Ezért fontos, hogy törekedjünk a keze­lési szekvenciák minél jobb megválasztására és az új, hatékony terápiák beillesztésére a terápiás palettába annak érdekében, hogy a betegeink várható túlélését meghosszabbítsuk. Egy ilyen új terápia késői, mégis si­keres alkalmazását mutatjuk be egy premenopauzás, áttétes emlőrákban szenvedő betegünknél.

A korábbiak után további jó eredményeket mutatott a ribociklibbel kiegészített hormonterápia emlőrákban.