A várandósság során a rossz vércukorháztartás a magzatra és az anyára nézve is veszélyes, növekszik a spontán abortusz és a fejlődési rendelle­nességek kockázata, gyakoribb az anyai és a magzati megbetegedés/ha­lálozás. Korábban a terhesség idején felismert cukorbetegséget gesztációs diabétesznek neveztük, azonban az elmúlt években a terminológia megvál­tozott. A jelenlegi nómenklatúra szerint terhesség előtt és terhesség alatt felfedezett cukorbetegségről beszélünk.

Magas vérnyomással szövődő várandósság után megnő a krónikus hiper­tónia és egyéb kardiovaszkuláris betegségek kockázata. A különböző ter­hességi hipertóniás betegségek közül a korai kezdetű preeklampszia okozza a legnagyobb rizikót. A kórképek kialakulásának hátterében valószínűleg a várandósság alatt létrejövő szubklinikai endothelsejt-sérülés áll, melynek kiváltásában immunológiai tényezők játszanak szerepet. A hipertóniás váran­dós nők figyelmét fel kell hívni a várható kockázatra, a vérnyomás-ellenőrzés jelentőségére, valamint a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésének lehe­tőségére. Jelenleg az egészséges életmóddal, a rendszeres aerob fizikai tevé­kenységgel, a megfelelő diétával, az ideális testsúly biztosításával, a dohányzás mellőzésével lehet csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját.

Várandósság idején és a gyermekágyi időszak alatt jelentősen emelkedik a vénás tromboembólia kockázata, jelenleg is a tüdőembólia az anyai ha­lálozás leggyakoribb oka. A tromboembóliás eseményeket számos tényező befolyásolja, köztük a veleszületett és szerzett trombofíliák. Bár a heparin, főként az alacsony molekulasúlyú heparin (LMWH) tromboprofilaxisként alkalmazása a terhes nők esetében igen elterjedt, az irányelvek eltérnek mind az indikációt, mind az alkalmazás módját tekintve. Az alábbi cikk a terhességi tromboembólia kockázati tényezőit és a tromboprofilaxis irányelveit foglalja össze.

A terhességi hányinger és hányás (NVP) rontja a várandós nők életminő­ségét, sőt, súlyos esetben a terhesség kimenetelét is befolyásolhatja. Egy olasz vizsgálatban az NVP anyai és magzati következményeit értékelték. A vizsgálatba bevont terhes nők mintegy 60%-ánál alakult ki NVP, mely az esetek többségében enyhe volt és nem mutatott érdemi összefüggést sem a szülészeti szövődményekkel, sem a magzati kimenetellel, azonban a terhességi hipertónia gyakoribb volt ezen pácienseknél. Az NVP korai kezelése segíthet a súlyosabb tünetek elkerülésében és a kedvező életmi­nőség fenntartásában.

A menopauzális átmenet időszakát és a posztmenopauzában töltött éve­ket a pubertáshoz és reproduktív életkorhoz hasonlóan a női lét normális szakaszának kell tekintenünk. Az erre az időszakra jellemző élettani és kórélettani változások interdiszciplináris megközelítést igényelnek – fon­tos a krónikus betegségek miatt bekövetkező morbiditás és mortalitás csökkentése a preventív lépések előtérbe helyezésével, kiemelten kezelve a kardiovaszkuláris rendszer és a csontanyagcsere egészségének megőr­zését már a perimenopauzális átmenettől kezdődően.

A nehézláb-érzés az elégtelen vénás keringés következtében alakul ki, a visszérbetegség első tünete lehet. Az alsó végtagokban jelentkező „ól­mos”, elnehezült érzéssel jár, amihez kellemetlen bizsergés, sőt fájdalom is társulhat.

A 2025-ös Kanadai Neurológiai Tudományos Kongresszuson elhangzottak szerint nem kell elhalasztanunk a várandósok migrénjének kezelését.

A közlemény a Graves–Basedow-kór kezelésének modern, a klinikum szem­pontjából gyakorlatias megközelítését tartalmazza, elsősorban a Euro­pean Thyroid Association ajánlása alapján, kitérve az egyidejű Graves-orbitopátia, pajzsmirigy-karcinóma, várandósság, illetve a gyermekkori Graves–Basedow-kór kezelésére.

Jelen összefoglalónak nem tárgya az autoimmun thyreoiditisben nagyobb gyakorisággal észlelt terhességi szövődmények (vetélés, koraszülés, ala­csony születési súly) kivédési lehetőségeinek felsorolása. A közlemény igyekszik támogatást adni a fentiek miatt továbbra is meglévő, nyitott kérdésekben.

Számos, az alkoholfogyasztás mérséklését és az absztinencia fenntartását segítő gyógyszer érhető el, azonban a betegek mindössze csekély hányada részesül bármilyen kezelésben. Erős bizonyítékok szólnak amellett, hogy a naltrexon és a gabapentin csökkenti a túlzott alkoholfogyasztással járó napok számát, illetve az akamprozát megelőzi a használathoz való vissza­térést aktuálisan absztinens pácienseknél, valamint a topiramát közepes evidenciával bír, tekintve a túlzott ivással járó napok számának csökkentését. A diszulfirám széles körben alkalmazott, azonban kevés bizonyíték támasztja alá hatékonyságát „real world”, nem ellenőrzött körülmények között.