A közösségben szerzett tüdőgyulladás napjainkban is igen gyakori és veze­tő haláloki tényezőként szerepel világszerte. Emiatt a kórkép morbiditási és mortalitási mutatóinak globális szintű csökkentése nagy jelentőséggel bír. Ennek alappillérei a hatékonyan működő prevenciós programok, a gyors és szenzitív diagnosztika, valamint az adekvát empirikus antibiotikum ajánlások.

Azok a szerencsések, akik túlélték a súlyos COVID-19 fertőzést, rehabilitációra szorulnak, és hosszú út vezet a gyógyulásukhoz.

Egyre több kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy az akut respiratorikus distressz szindróma kezelésére alkalmazott standard légzésterápia valóban a legmegfelelőbb módszer-e a COVID-19 pneumonia kezelésére.

Az akut respirációs distressz szindróma első, módosításokkal ma is elfo­gadott leírását Asbaugh és Bigelow közölte 1967-ben a Lancetben. Azóta a klinikai ismeretek gyarapodásával többször módosították a tünetcsoport leírását, a nómenklatúrát is beleértve. A jelenleg elfogadott berlini definíció enyhe tüdősérülést (ALI), valamint középsúlyos és súlyos ARDS-t különböz­tet meg. 

Az olimpia rendezői a sporteseményeket közvetítő társaságok kívánságaihoz igazodnak, még akkor is, ha ez nem ideális a versenyzőknek és a helyszínre látogatóknak.

A kánikula több ember halálát okozza az Amerikai Egyesült Államokban, mint az összes többi természeti csapás együttvéve. A halálesetek száma annak ellenére egyre növekszik, hogy már évtizedek óta felvilágosító kampányok figyelmeztetnek a hőguta tüneteire és a sürgős óvintézkedések szükségességére.

A száj-garat üreg a normális flóra mellett kolonizálódhat patogén baktériumokkal, ezek aspirációja nozokomiális pneumóniát okozhat. Komplex programok és az azokba épített beépített szájápolási protokoll bevezetésével az aspirációs pneumónia kockázatát jelentősen csökkenteni lehet, rövidül az ápolási, lélegeztetési idő, jelentős költségmegtakarítás mutatkozik.