A glükóz renális reabszorpciójának 90%-át a 2-es típusú nátrium-glükóz transzporter fehérje (SGLT2) végzi. Az itt bemutatott tanulmány áttekinti az SGLT2- gátlás renális következményeivel kapcsolatos klinikai és kísérletes adatokat.

Therapeutic Advances in Endocrinology and Metabolism, 2014. június

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek vércukorszintjének beállítása már lényegesen könnyebb feladat, mint öt évvel korábban volt. Ez elsősorban az inzulinpótló kezelés fejlődésének, azon belül is az új inzulinpótló készítmények megjelenésének köszönhető. Az újabb készítményektől a betegek jobb életminőséget remélhetnek, és életvitelük mentessé válik szinte minden kötöttségtől. A szerző összefoglalja a bazális és az akut inzulinpótlás területén tett előrelépéseket, és három olyan módszert ajánl, melyet ő maga fejlesztett ki betegei személyre szabott inzulinadagolásának beállításához, tekintettel azok eltérő étkezési szokásaira és fizikai aktivitására. A cukorbetegek gondozása az alapellátás keretein belül is egyre nagyobb teret nyer, ezért a családorvosoknak is érdemes ismerniük a cukorbetegség kezelésében bekövetkezett változásokat és az újabb típusú inzulinpótló készítményeket. Ezek helyénvaló alkalmazásához tisztában kell lennünk az 1-es típusú cukorbetegség kórélettani alapjaival is. Az 1-es típusú cukorbetegség kórélettana Az 1-es típusú cukorbetegséget a Langerhans-szigetek béta-sejtjeinek károsodása idézi elő. A kórkép hátterében többnyire autoimmun folyamat áll, míg egyes idiopathiás esetekben nem mutatható ki a béta-sejtek pusztulásának oka. Az inzulintermelő képesség csökkenéséhez és 1-es típusú cukorbetegség kialakulásához vezethet a hasnyálmirigy súlyos gyulladása, daganat vagy sérülés miatti eltávolítása, a haemochromatosis és néhány más betegség, illetve egyes mérgező anyagok (például a Vacor nevű patkányméreg). Mindezen esetekre jellemző, hogy megszűnik vagy erősen beszűkül az inzulintermelő képesség, és a kialakuló ketoacidosis kívülről bevitt inzulin hiányában halálhoz vezet. A szervezetben a napszaktól és az étkezésektől függetlenül folyamatosan termelődik inzulin. A kis hullámokban, 9–11 percenként felszabaduló, úgynevezett háttér (bazális) inzulinnak fontos szerepe van a máj ketonképzésének gátlásában, a lipolízis (zsírbontás), glükoneogenezis és glikogénbontás szabályozásában, valamint a szövetek nyugalmi glükózfelvételében. Súlyállandóságot biztosító étrend mellett a bazális inzulin leadás a teljes napi leadás felét teszi ki. A másik 50% az étkezésekkel járó vércukorszint-emelkedések hatására, nagyobb adagokban kerül a véráramba.