A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól szinte napról napra derülnek ki új információk. A fertőzés maradandó károsodásokat okozhat a szervezetben, nemcsak időseknél és krónikus betegeknél, hanem fiataloknál is. Akár a fer­tőzöttek 10–35%-ánál a megbetegedést követően újra tünetek jelentkeznek, melyek 3 hónapon túl is akadályozhatják a betegek megszokott életvitelét és a munkába való visszatérését. Az elkövetkező időszakban a COVID-19 utáni rehabilitációra egyre nagyobb szükség lesz. A döntően tüdőgyógyászati re­habilitáció 3–6 hétig is tarthat. Az ellátórendszernek fel kell készülnie a poszt- COVID-19 korai diagnózisára, gyógyszeres és rehabilitációs kezelésére.

Kétrészes közleményünk célja a biszfoszfonátok farmakológiájának ismer­tetésén keresztül a biszfoszfonátterápia indikációjának, az alkalmazott gyógyszereknek és terápiás protokolloknak a leírása, valamint az ilyen gyógyszert szedő betegek konzerváló fogászati, fogpótlástani és szájse­bészeti ellátási lehetőségeinek összefoglalása. Ismertetjük a kúra mellék­hatásait és a terápiás szövődmények ellátási módszereit is. Az első rész a fogászati vonatkozásokat taglalja.

A szisztémás lupus erythematosus (SLE) változatos klinikai megjele­nésű, eltérő súlyosságú, lokalizációjú szervi érintettségekkel jellemez­hető autoimmun kórkép. A komplex klinikai megjelenés és a bonyolult patomechanizmus teszi nehézzé a betegség összefogását és definiálását, ugyanakkor a lehető legkorábbi felismerés alappillére a korai kezelésnek, a maradandó szervi károsodások megelőzésének. A betegségre alkalmazott klasszifikációs kritériumok használata esszenciális a viszonylag homogén csoportok kialakításában. A 2019-es új klasszifikációs kritériumrendszer az American College of Rheumatology (ACR) és a European League Against Rheumatism (EULAR) összefogásának eredménye.

Az interstitialis tüdőbetegségek a tüdő kötőszövetes vázát érintő betegsé­gek, amelyek az interstitium gyulladásához, fibrotikus átalakulásához ve­zetnek. Ma már több mint 150 betegséget sorolunk e kórképek közé, melyek átfedést mutatnak a diagnózis, a prognózis, illetve a kezelés tekintetében.

Az új terápiás lehetőségek keresése és a betegség etiopatogenezisének pon­tos megértése szempontjából igen fontos, hogy a betegeket klinikailag és patogenetikailag homogén csoportokba tudjuk sorolni. Már több mint húsz különböző, myositisszel asszociált autoantitestet (MAA) azonosítottak, jelenlé­tük jellegzetes lehet egy-egy szindrómára. A myositisek kezelése még mindig elsősorban glükokortikoidokkal történik. A rituximabot mind gyakrabban al­kalmazzák. A nagy dózisú intravénás immunglobulin (IvIg) is eredményes lehet.

A granulomatózus tüdőbetegségek hátterében leggyakrabban valamilyen fertőző betegség áll. A diagnózis felállításakor figyelembe kell venni a szóba jöhető kórokozók járványügyi tulajdonságait, a vizsgált személynél fennál­ló, megbetegedésre hajlamosító tényezőket és a patogének kimutatásával kapcsolatos nehézségeket. Jelen tanulmány sorra veszi a legfontosabb kórokozókat, valamint segíti a kezelőorvost a megfelelő mikrobiológiai és patológiai vizsgálatok kiválasztásában.

A gyógyszer indukálta intersticiális tüdőbetegségek (Drug Induced Interstitial Lung Disease – DI-ILD) az intersticiális tüdőbetegségek 3%-át okozza. Az mTOR-gátló everolimus nagyon hatékony orális készítmény az onkológiában, azonban gyakori (≥10%) mellékhatásai közé sorolják a gyógyszer indukálta pneumonitiszt (DI-ILD).

A rapamycin, majd célpontjának (mTOR) funkcióinak jobb megismerése egy bonyolult jelátviteli hálózat részleteinek feltárását tette lehetővé. Ennek áttekintése segít az mTOR-gátló kezelések mellékhatásainak hátterében zajló folyamatok megértésében. 

Minden gyakorló orvosnak jártasnak kell lennie a tüdőhallgatózás tudomá­nyában, mert a kórelőzménnyel együtt ez az alapja az első tüdőgyógyászati véleménynek. A különböző légzési és mellékzörejek egyértelmű azonosí­tása azonban nem mindig egyszerű – és figyelmet kell fordítani a nemzet­közileg elfogadott nómenklatúra használatára is.

Jelenleg is folyamatban van jó néhány, idiopátiás pulmonális fibrózisban hatásosnak tűnő hatóanyag klinikai kipróbálása Németországban, más európai országokban, illetve az Egyesült Államokban. Az utóbbi időben lezárult vizsgálatok megerősítették, hogy a pirfenidon és a nintedanib las­sítja az idiopátiás tüdőfibrózis progresszióját, a nagy adagú N-acetil-cisztein azonban hatástalannak bizonyult ebben az indikációban.