Dr. Felkai Péter cikkei

Korunk szocializációjának egyik legnagyszerűbb eredménye, hogy a hátrányos egészségügyi helyzetben levő emberek számára egyre több lehetőség nyílik az utazásra. Külön utazási irodák alakulnak a fogyatékkal élők utazásának elősegítésére.A világhálón számos weboldal kínál információkat részben a hivatalos eljárásokról, például a repülőtéri ellenőrzésekről, szabályokról, az egyes országokban elérhető szolgáltatásokról, illetve speciális, üdülést könnyítő szolgáltatásokról.
Az idegenek nem tudják első pillantásra felismerni a hátrányos helyzetben levő vagy beteg utazókat, így szükséges számukra az előzetes figyelemfelhívás, elmagyarázva az utazó korlátozott funkcióját és annak mértékét (pl. a végtagprotézises beteget ne sürgessék biztonsági ellenőrzésnél, vagy a közlekedési szközökön). Ugyanakkor tudatában kell lenni, hogy az  életfunkcióikban sérültek sokkal szenzitívebbek mind pszichikailag, mind fizikailag, vonakodva adnak felvilágosítást hátrányaikról, úgyhogy utazásukat gondos tanácsadással és nagy empátiával kell elősegíteni.

Az utazási tanácsadásban a legnehezebb feladat az utazók közömbösségét legyôzni a biomedicinális profilaxis és az utazás egészségügyi kultúrája iránt. Nemzetközi adatok szerint az utazók még a fejlett utazási kultúrával rendelkezôő országokban sem élnek a kívánt mértékben a profilaxis nyújtotta lehetôségekkel.A volt szocialista országokban ez a fajta közömbösség erôs alapokra talált, mert a paternalista államberendezkedés azt sugallta, hogy az állam minden területen gondoskodik az emberekrôl – következésképpen a külföldre utazók egészségkárosodásakor is segítséget
nyújt. Sok magyar utazó keserves – és költséges – tapasztalata kellett ahhoz, hogy ez a szemléletmód megváltozzék.

A magyar utazók a szocialista társadalmi rendszerben hozzászoktak, hogy az általuk látogatott országokban ugyanazt az egészségügyi ellátást kapják, mint otthon, ugyanúgy térítésmentesen.
Az EU-ba való belépéssel változott a helyzet:az államközi szerződéseket az európai egészségbiztosítási kártya (továbbiakban: European Health Insurance Card – EHIC kártya) által biztosított, limitált tartalmú ellátás váltotta fel.

A szabadidő- vagy rekreációs sportok az utóbbi évtizedekben egyre növekvő népszerűségre tesznek szert és nem csak a fiatal korosztály körében. Noha hazánk magas hegyek és tenger nélküli ország, mégis több mint 40 000 vizsgával rendelkező könnyűbúvár és több mint 600 000 síelő vár évente arra, hogy az évszaknak megfelelő hobbisportját űzhesse. Mivel szinte mindegyik szabadidősport csak külföldön űzhető, érthető, hogy a rekreációs sportok az utazási orvostan látókörébe kerültek. Sajnos a politika is felfigyelt rájuk: „extrém” sportként címkézve (az egyébként szakirodalom által is kimutatott alacsony kárhányadú) a szabadidő-sportok némelyikét, és a sportolás kapcsán keletkezett betegségeket/sérüléseket kizárta a társadalombiztosítási ellátások köréből. (1)

Az utazásorvostani tanácsadás feladata, hogy figyelembe vegye a sokféle, utazással összefüggô
egészségügyi szempontot, beleértve az utazó állapotát, magának az utazásnak az egészségügyi kockázatait és az utazók különbözô fertôzô és nem fertôzô betegségek által való fenyegetettségét. Az utazási kockázat egyrészt az utazó kockázatából, másrészt az utazás kockázatából áll. Az utazó kockázatai cikksorozatunkban már említésre kerültek, azonban vannak olyan utazók, akik az ott felsorolt kritériumokon túl is fokozott kockázatúaknak
tekintendôek.

Az utazás előtti tanácsadás nem más, mint az utazó felmérése olyan szempontból, hogy képes-e jelen utazását abszolválni, és az utazással összefüggő betegségeket hogyan tudja elhárítani. A felmérés eredményeinek birtokában azután lehetséges a megfelelő prevenciós tevékenységek segítségével az utazót felkészíteni. A tanácsadás alapja a tanácsadási
módszerek, protokollok megléte, és ezáltal az elérendő cél az utazók megfelelő felkészítése. Az utazási tanácsadó szerepe gyakran ellentmondásos: a szakirodalom megerősíti, hogy az utazók morbiditása az utazási orvostani rendelők tevékenységének eredményeképpen nagyban csökkent, az utazók
képesek felismerni és bizonyos mértékig kezelni betegségeiket, mindazonáltal a visszatérő, beteg utazó túlnyomórészt háziorvosához fordul.

Azon okok között, melyek miatt a magyar ember nem tud külföldi utazásra vállalkozni, a pénzhiány mellett a második leggyakoribb ok a meglévő betegség visszatartó ereje (22%). Pedig a krónikus betegség nem kontraindikációja az utazásnak: megfelelő utazás előtti tanácsadás után szinte minden idült betegségben szenvedő bátran útnak indulhat. Az utazó aktuális állapotának felmérése, a beteg állapotának egyensúlyba hozatala, a gondos biomedicinális profilaxis alkalmazása
és a megfelelô gyógyszerelés kialakítása még a hosszabb távú külföldi utazást is lehetővé teszi. Ehhez természetesen az utazási tanácsadó, a kezelő- vagy gondozó orvos és a beteg jó együttműködése szükséges.

Noha az utazók morbiditásában a fertőző betegségek csekély számban szerepelnek, még a trópusi országokból visszatérők között is, súlyosságuk és a visszahurcolás megakadályozásának fontossága miatt megelőzésük alapvető utazás-orvostani feladat.