Dr. Zacher Gábor cikkei

A méreggel ölő állatok okozta baleseteket a legjobb megelőzni. A rendszabályok betartásával a sérülések esélye minimális. A cikk figyelmeztetése ellenére együnk bátran mindenféle tengeri herkentyűt, de előbb tájékozódjunk, hogy mi is van a tányérunkon, és hogyan készült az étel. Nagyobb az esély egy hasmenéses fertőzésre az egzotikus tájakon, mint méreggel ölő állattal találkozni és áldozattá válni.

Az internet jelentős változást hozott az életünkben, és persze a medicinában is. Egy kattintás elég, hogy a legújabb eredményekről értesüljünk, de a net már „gyó­gyít” is. A beteg nemritkán úgy érkezik a rendelőbe, hogy a blogtársak megoldot­ták a betegségét, már csak a gyógyszert kell felírni, de ha nem írjuk fel, a beteg ránk csapja az ajtót, és a csodaszert beszerzi a netről. Szép új világot élünk, ahol a csoda­szereknek se szeri, se száma. Sok olyan szert hirdetnek, amelyek használata akár ha­lálos kockázatot rejt magában. De hát élni is veszélyes dolog.

Szenvedélybetegségnek azokat a visszatérően előforduló viselkedésformákat, szokásokat nevezzük, amelyeket a beteg kényszeresen újra és újra végrehajt, s amelyek őrá magára – és többnyire környezetére is – káros következményekkel járnak. Így szól a hivatalos definíció, de nevezéktani szempontból közelebb áll hozzánk a függőség szó, még ha kicsit pongyolának hangzik is.
A függőségnek alapvetően két formáját ismerjük. Az egyik a kémiai függőség. Hosszú-hosszú évekig a „függőség” szóról mindenkinek az alkohol jutott eszébe, majd újabb kémiai függőség érkezett a rendszerváltás kapcsán, különböző kábítószerek képében. A függőségek másik csoportját a viselkedésbeli függőségek képviselik. Ilyen az internetfüggőség, a munka-, a szexfüggőség, a vásárlási függőség, a kleptománia, sőt újabban leírtak márkafüggőséget is, amely a kóros vásárlással szoros összefüggést mutat. Újabban beszélnek napozási (szolárium-) függőségről is, melynek példá(nya)it naponta láthatjuk szembejönni az utcán. Az addikció fogalmába tartozó kórképek spektruma tehát a kényszerbetegségtől a drogfüggőségig terjedhet.

Kicsit nagyképűen hangozhat cikkem címe, hiszen ilyen címmel könyvek jelennek meg, és a teljes klinikai toxikológiát természetesen nem lehet néhány oldalban megtárgyalni, de bizonyos diagnosztikus és terápiás lépések szempontjából a gyakorló orvosnak segítséget jelenthet az alábbi összefoglaló.

Hazánkban a klinikai toxikológia mint önálló szakterület nem létezik. Határterületi szakma, mely leginkább a sürgősségi ellátáshoz, az intenzív terápiához, a belgyógyászathoz áll közel. Az orvosegyetemeken csak érintőlegesen oktatják, a gyógyszertan és az oxiológia keretében. Hazánkban évente körülbelül 20–22 ezer beteg kerül kórházba valamilyen intoxikáció miatt. Ez a szám nagyjából megegyezik az évente myocardialis infarctus miatt élve kórházba kerülő betegek számával. A hazai gyakorlatban az intoxikált betegek elhelyezése a helyi szokásoktól függ. Szervezett osztályok, részlegek csak Budapesten, Miskolcon és Nyíregyházán működnek. Természetesen más intézetekben is vannak olyan kollégák, akik elhivatottságot éreznek a toxikológia iránt. Sajnos az általános orvosok és szakorvosok toxikológiai hozzáértése sok kívánnivalót hagy maga után. A rezidensképzésben nem szerepel önálló toxikológiai gyakorlat, pedig néhány szakterületen ez nem ártana.

A hazai mérgezési statisztikák azonban nem mindig pontosak, hiszen a „homogén betegségcsoportok” (HBCs) között a viszonylag gyengén fizető toxikológiai csoportokat nem mindig jelölik. A nemrég életbe lépett HBCs-változások (pontszámemelés) talán pozitív hatással lesznek a jelentésekre. A tervekben szerepelt, hogy végre hazánkban is beindul a Mérgezési Központ (Poison Control Center, PCC), amely már több volt szocialista országban működik. Ez a központ napi 24 órában adna toxikológiai információt, elméleti és gyakorlati segítséget az érdeklődőknek.

A középkelet-európai toxikológia különbözik az USA-belitől és a nyugat-európaitól. Nálunk jóval nagyobb az ezer főre jutó mérgezések száma, és a „top 10” is kicsit másként alakul. A hazai mérgezési statisztikák élén – ellentétben a nyugat-európaiakkal – a benzodiazepinek állnak, ezeket a meprobamát követi. Az élcsoportba tartoznak még a carbamazepinek, az antidepresszívumok és a b-blokkolók. A nyugati statisztikákat magasan vezető fájdalomcsillapítók nálunk a sor végén kullognak.

Itthon sokkal bátrabban alkalmazunk eliminációs technikákat, hiszen nagyobb a súlyos mérgezettek aránya. A hazai gyakorlatban a betegek 25%-a minősül súlyos állapotúnak, és 5%-uk igényel speciális centrumban való elhelyezést. Osztályunk heti 168 órában vesz fel mérgezett betegeket az ország minden részéről, akár előzetes megbeszélés nélkül is.