A nyelőcső szervi betegségei

A nyelőcső (latinul: oesophagus, ejtsd: özofágusz) izmos falú cső, a fel­ső tápcsatorna része, a szájüreget a gyomorral köti össze. A szájüregtől és a gyomortól a felső, illetve az alsó záróizom választja el. A felső záróizom feladata, hogy nyeléskor lehető­vé tegye a falat bejutását a nyelőcsőbe, de belégzéskor elzárja a nyelőcsö­vet a levegő elől. A nyelőcső hosszú, csőszerű szakasza a lenyelt falat vagy korty továbbítására szolgál, az emész­tésben nem vesz részt. Az alsó záró­izomnak meg kell nyílnia a gyomor felé haladó falat (korty) előtt, de meg kell akadályoznia a gyomorsavval, emésztőnedvekkel kevert gyomortar­talom visszaáramlását a nyelőcsőbe. Ebben a tájékoztatóban nem foglal­kozunk a nyelőcső fejlődési rendellenességeivel, sérüléseivel és szervi elváltozásokkal nem magyarázható működési, beidegzési zavaraival.

Nyelőcsőgyulladás

A nyelőcső gyulladásainak fő tünetei a keretes felsorolásban olvashatók. Or­voshoz kell fordulni, ha ezek a tünetek súlyosak vagy pár napnál tovább tar­tanak; ha megnehezítik a táplálkozást; ha influenzaszerű tünetekkel járnak együtt. Figyelem: az étkezéssel időbeli kapcsolatot nem mutató mellkasi fáj­dalom sürgős kezelést igénylő szívbe­tegséget jelezhet!

A nyelőcsőgyulladás kivizsgálása báriumnyeletéses röntgenvizsgálatból és/vagy nyelőcsőtükrözésből, laboratóriumi kémiai és allergiatesztekből állhat. A kezelés a kiváltó októl függ. A savas gyomortartalom rendszeres visszaáramlása (szaknyelven: reflux, a köznyelvben: gyomorégés) okoz­ta nyelőcsőgyulladás savcsökkentő gyógyszerekkel vagy a nyelőcső alsó záróizmának műtéti megerősítésével gyógyítható. Több olyan gyógyszer is okozhat nyelőcsőgyulladást, amelyet idült betegségek ellen szednek sokan, sok éven át. Ilyenek a reumatikus be­tegségekben nélkülözhetetlen nem szteroid típusú gyulladáscsökkentők („pirinek”, ibuprofen, naproxen stb.), a csontritkulás szájon át szedhető gyógyszerei (biszfoszfonátok) és a szív-ér rendszeri betegségek miatt szedett vízhajtók mellé kiegészítésül előírt, ká­liumsót tartalmazó szerek. A nyelőcső megbetegedéséért felelős gyógyszert a tápcsatorna nyálkahártyáját kímélő készítménnyel kell helyettesíteni.

Allergia is állhat a háttérben, ilyen­kor „eozinofil nyelőcsőgyulladásról” beszélünk, az elnevezés a gyulladás helyén felszaporodó fehérvérsejtek fes­tődésére utal. Leggyakrabban a tej, a tojás, a búza, a szója és az amerikai­mogyoró a kiváltó allergén. A gyógyulás előfeltétele az allergén azo­nosítása és kizárása az étrendből, de emellett sokszor szteroiddal kell csil­lapítani a gyulladást – megfelelhetnek a célnak a súlyosabb mellékhatások veszélye nélkül adható belélegezhe­tő szteroidok is. A nyelőcső fertőzé­ses (bakteriális, vírusos vagy gombás) eredetű gyulladásai ritkák, immunhi­ányos betegségek kísérői lehetnek vagy az immunrendszer működési zavarára hívhatják fel a figyelmet (kivétel ez alól a fekélybetegségre hajlamosító baktériumfertőzés, lásd alább).

A gyomorégést angolul „szívégésnek” nevezik, valójában a nyelőcsőre jelent veszélyt

Nyelőcsőfekély

A tápcsatorna nyálkahártyájában tar­tósan fennálló helyi gyulladás fel­maródások (eróziók) vagy nagyobb hámhiányok: fájdalmas és olykor vér­ző fekélyek kialakulásához vezethet. A fekélybetegség legtöbbször a gyom­rot vagy a nyombelet betegíti meg, de a nyelőcsövet is érintheti. A hámhiányt végső soron a gyomorsav okoz­za, de csak akkor, ha a nyálkahártyát védő nyálkabevonat mennyisége csök­ken. Ezért legtöbbször egy baktérium (a Helicobacter pylori) jelenléte vagy a nyelőcsőgyulladás lehetséges okai­ként már említett gyógyszerek szedése a felelős. A közhiedelemmel ellenétben a pszichés stressz vagy a fűszeres éte­lek önmagukban nem okoznak fekély­betegségeket.

A H. pylori baktérium a felnőttek közel felének emésztőrendszerében megtalálható. Kimutatása veszélytelen, a beteget nem megterhelő laboratóriumi vizsgálattal a vérből, a székletből vagy (szénizotópot tartalmazó folya­dék itatása után) a kilégzett levegő­ből történhet. Az igazoltan jelen lévő baktériumtól hetekig tartó kombinált antibiotikumkezeléssel lehet megsza­badulni, s ha a fertőzés panaszt okoz, akkor nagyon tanácsos elvégezni ezt a kúrát – utána savcsökkentő gyógy­szeres kezeléssel végleg meggyógyítha­tó a fekély.

Barrett-nyelőcső

Ez a kórállapot az első lépés a nyelő­csőrák egyik típusának kialakulása felé: a nyelőcső alsó szakaszát béle­lő nyálkahártyasejtek külső megjele­nésének, biológiai tulajdonságainak megváltozása a gyomorból a nyelő­csőbe visszaáramló gyomorsav ha­tására. A nyálkahártyasejtek ezzel a szövettani elváltozással védekeznek a gyomorsav károsító hatásával szem­ben. Akkor kell gondolni rá, ha valaki hosszabb ideje gyomorégéssel küszködik. A kórisme felállításához tük­rözéses vizsgálatra és szövetmintavé­telre van szükség.

A „barrettes” betegeket nyelőcső­tükrözéssel rendszeresen ellenőriz­ni kell, hogy az elrákosodás jeleit mutató sejtek időben fölismerhetők legyenek. Ha nincsenek daganatos átalakulásra utaló jelek, akkor általá­ban egy év múlva, majd hároméven­ként ismétlik a tükrözést. Ellenkező esetben az orvos vagy a nyelőcső alsó szakaszának műtéti eltávolítását ja­vasolja, vagy megelégszik a közvetlen veszélyt jelentő sejtcsoportok eltávo­lításával – erre többféle lehetőség is van: tükrözéses kimetszés, roncsolás hővel (rádióhullámokkal), fagyasztással vagy fénnyel a sejtek fényérzé­kennyé tétele után.

A Barrett-nyelőcső kialakulásának vagy súlyosbodásának megelőzésében jó szolgálatot tesznek a gyomorsav­termelést csökkentő gyógyszerek, de fontos a refluxot elősegítő táplálkozási, életmódbeli szokások megváltoztatása is: a túlsúly csökkentése, kisebb ételadagok gyakoribb fogyasztása, a gyo­morégést okozó ételek kerülése, leszo­kás a dohányzásról, a szoros ruházat meglazítása, étkezések után a vízszin­tes testhelyzet kerülése.

Nyelőcsőrák

A nyelőcsőrákok is a nyelőcső bel­sejét bélelő nyálkahártyából in­dulnak ki. Két szövettani típusuk a laphámrák és a mirigysejtes rák. A laphámrákok rendszerint a nye­lőcső felső vagy középső szaka­szán alakulnak ki, hajlamosít rájuk a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a forró ételek-italok és a füstölt éte­lek fogyasztása, a vitaminokban, nyomelemekben szegény táplálko­zás. A mirigysejtes rák leggyakrab­ban a nyelőcső alsó szakaszán jelenik meg, leginkább az elhízottak, a zsíros és rostszegény étrenden élők, a ref­luxtól szenvedők között. A nyelőcső laphámrákja sok ázsiai és afrikai or­szágban ma is gyakori, de Európá­ban egyre ritkább; a mirigysejtes rák esetszáma azonban az utóbbi időben Európa-szerte nőtt.

A nyelőcsőrákra a nyelési panaszo­kon kívül olyan tünetek hívhatják fel a figyelmet, mint a fogyás, a vérhá­nyás/vérköpés vagy a vértől szurok­fekete széklet. Ezek haladéktalan ki­vizsgálást indokolnak, bár kevésbé súlyos betegségek is állhatnak mögöt­tük. A daganatos elváltozás felderítése báriumnyeletéses röntgenvizsgálattal és szövetmintavétellel kiegészített nye­lőcsőtükrözéssel történhet. A pontos kórisme a szövetminta szövettani vizs­gálatával állítható fel. A daganatot, ha csak lehet, műtétileg el kell távolítani. Nagyon kis méretű, a legfelső nyálka­hártyarétegekre korlátozódó daganat esetén elegendő „ép széllel” kimetsze­ni magát az elváltozást. Az előreha­ladottabb esetekben a sebész kiveszi a nyelőcsőnek azt a részét, ahol a da­ganat található, majd a megmaradt nyelőcsőszakaszt egyesíti a gyomorral. A gyomor melletti nyelőcsőrákokat sokszor a gyomor egy részével együtt távolítják el.

A nyelés biztosítása érdekében mű­tétre akkor is szükség lehet, ha a tel­jes daganatot nem lehet kimetszeni. A kiújulás megakadályozására vagy késleltetésére gyógyszeres kezelést (kemoterápiát) és/vagy sugárkezelést is alkalmaznak a műtét előtt vagy után, többnyire akkor is, ha a műtétet a tel­jes daganat eltávolításának reményé­ben végzik. Sok egyéb egészségügyi haszna mellett a nyelőcsőrák meg­előzését is jól szolgálja a dohányzás­ról való leszokás, az alkoholfogyasztás csökkentése, a zöldségfélékben és gyü­mölcsökben gazdag táplálkozás, a túl­súly csökkentése, a gyomorégéssel járó állapotok gondos kezelése.