hirdetés

A terhesség alatt szedett valproát növelheti az autizmus kockázatát

Újabb vizsgálat erősítette meg, hogy a terhesség alatt szedett valproátkészítmények megzavarhatják az idegrendszer fejlődését, szignifikánsan növelve az autizmus spektrumba tartozó rendellenességek kialakulásának gyakoriságát.

hirdetés

Az autizmus egészségügyi és társadalmi gondjával, a teljes közösséget figyelembe véve, a statisztikai átlag szerint százból csak egy embernek kell szembenéznie, de valójában a probléma egész családokat és közvetlen, sőt távolabbi környezetüket is érinti. A görög kifejezés, a legtöbbször néhány esztendős korban kezdődő folyamatból, szó szerint az „önmagunkba fordultság” jelenségét mutatja, de a társadalmi, kommunikációs, gondolkodásbeli készségek zavarait is jelenti, melyek az idő előrehaladásával nem enyhülnek, hanem csak változnak, mind bonyolultabbakká válnak.

Sokkalta gyakoribb, de akit ez kínoz, annak nem könnyebb teher a migrén. Legtöbbször a fej féloldalán jelentkezik, valóban „hemikránia”, és a betegek néha már egy nappal korábban megérzik közeledtét: az aura általában látászavar, amit aztán szörnyű fejfájásos roham követ. Nem véletlen, hogy a jellegzetes tünetcsoport miatt évezredek óta ismeretes, és valaha voltak betegek, akiken a vajákos akár a fájó oldalon végzett koponyalékeléssel is megpróbált segíteni.

A szintén nem ritka epilepsziás rohamok kezelésében sokféle gyógyszercsoport készítményeit alkalmazzák. Ezek egy része hasonló kémiai szerkezetű, és az amerikai gyógyszerhatóság, a Food and Drug Administration (FDA) már korábban is beleíratta a készítmények alkalmazási előiratába, hogy rendelésük esetén az orvosnak mérlegelnie kell a várható eredmény és a vállalt kockázat egyensúlyát.

Az említett neuropszichiátriai kórképek most különös módon összetalálkoztak. Több, megfelelően kontrollált tanulmány eredményei azt jelezték, hogy az egyik, széles indikációs területen alkalmazott hatóanyag készítményei terhes nőknek adva súlyos idegrendszeri és lélekgyógyászati következményekkel járhatnak.

Rebecca Louise Bromley és munkatársai vizsgálatuk eredményeit a Journal of Neurology, Neurosurgery and Psychiatry szakfolyóiratban közölték. A tíztagú munkacsoport Anglia északnyugati részén 2000 és 2004 között 528 várandós asszonynak és megszületett gyermekének sorsát követte, és ezen belül 415 család gyermekeinek neuropszichiátriai fejlődését is megfigyelték megbízható vizsgálatok segítségével.

A várandós asszonyok fele (243) volt epilepsziás, de ezek közül 34 nem szedett epilepsziás roham elleni gyógyszert. A gyermekek fizikai és intellektuális fejlődését 12 hónapos, majd három- és hatéves korukban vizsgálták. Mindhárom vizsgálat adatai 415 esetben álltak rendelkezésükre.

Ebből a csoportból 12 gyerek esetében jelent meg autizmus, közülük négynél hiperaktivitási zavart (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) észleltek, a többieknél vegyes tünetek jelentek meg. A neurodevelopmentális gondok lényegesen gyakoribbak voltak akkor, ha az anyának epilepsziája volt: 7,46% (vs. 1,87%, ha nem volt epilepsziás).

Az igazán perdöntő az a megfigyelés volt, hogy ha a terhes asszony valamilyen valproátkészítményt szedett a graviditás alatt, akkor következtek be ezek a súlyos eltérések. A kutatók hangsúlyozzák, hogy egyetlen olyan epilepsziás asszonynak sem született károsodott gyermeke, aki a várandós időszakban nem szedett ilyen gyógyszert. A nemkívánatos hatásra a fiúk hajlamosabbnak tűntek, mint a lányok, de az anya életkorának vagy az epilepszia megjelenési formájának nem volt jelentősége.

Az FDA új, szigorú szabályzata most úgy szól, hogy „valproátkészítmény terhesség esetén, ha az asszony epilepsziában vagy bipoláris kórképben szenved, csak akkor írható receptre, ha a kórképre adott egyéb készítmények nem hatnak, vagy ha valamilyen más okból alkalmazásuk megengedhetetlen”.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.