Cukorbetegek vérnyomása: honnantól magas?
Az American Diabetes Association (ADA) 2013 januárjában kiadott új kezelési irányelvei több lényeges változtatást javasoltak a cukorbetegek klinikai ellátásában. Az első ilyen módosítás a magas vérnyomás miatt is kezelést igénylő diabétesz terápiájára vonatkozik.
„Éljen 140/90 Hgmm alatt”: ez a jelszó világszerte elterjesztette az optimális vérnyomásérték célkitűzését. A hipertóniás betegek kontrollja során is ez volt a cél, és ezt a betegek is megtanulták. A magas vérnyomásban is szenvedő cukorbeteg esetében viszont a nemzetközi előírások is a 130 Hgmm szisztolés tenziót jelölték meg elérendőnek.
A diabetológusok és a háziorvosok, illetve valamennyi cukorbeteg számára a 130/80 Hgmm-es határ, különösen az idős, 2-es típusú diabéteszben szenvedők esetében, gyakorta sok bonyodalommal járt. Gyakori volt a mellékhatás, és a betegek biztonságát veszélyeztette a nemritkán megjelenő hipotenziós állapot, mely jelentősen növelte a balesetek veszélyét.
A nemrégiben közölt új javaslatok jobban tükrözik az „Eredményekkel Bizonyított Medicina” (Evidence Based Medicine, EBM) figyelembevételét, valamint azt a mind fontosabb elvet, hogy a terápiát a beteg aktuális klinikai állapota szerint, egyénre szabott módon célszerű alakítani, hangsúlyozta Richard Grant, az ADA szakmai gyakorlattal foglalkozó bizottságának következő elnöke. Az új ajánlás figyelembe vette annak a metaanalízisnek az eredményeit, amely azt igazolta, hogy az eddigi, erélyes antihipertenzív kezelés hatására a szélütéskockázat csökkentése a nem cukorbetegeknél javasolt vérnyomáshoz képest kissé jobban érvényesült, de a mortalitás vagy az infarktus kockázata nem javult, ugyanakkor nagyobb lett a hipotenzió vagy a balesetek veszélye.
Azt is hangsúlyozzák, hogy a korábbi, 130 Hgmm-es szisztolés vérnyomásérték nem véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatokon alapult, hanem olyan megfigyeléses vizsgálatokon, amelyek csak valószínűsítették, hogy diabéteszben az alacsony tenzió jobb, mint a magasabb.
Yehuda Handelsman, az American Association of Clinical Endocrinologists (AACE) diabétesszel foglalkozó tudományos bizottságának előző elnöke azt nyilatkozta, hogy az előbbi döntés nem szerencsés, mert úgy értelmezhető, hogy nincs szükség olyan szigorú figyelemre. „Nincsenek új tanulmányok, csak metaanalízisek, melyek csupán arra utalnak, hogy a kérdést tovább kell vizsgálni” – nyilatkozta.
Utalt arra, hogy az Action to Control Cardiovascular Risk in Diabetes (ACCORD) vizsgálat szerint a <140 Hgmm célvérnyomású, standard betegcsoport átlagos szisztolés tenziója 133,5 Hgmm volt, míg a 120 Hgmm-es szisztolés nyomást megcélzó, intenzív terápiás csoport átlagértéke 119,3 Hgmm. Az ACCORD tanulmányban az éves szélütésarány az intenzív csoportban 0,32%-nak, a standard csoportban 0,53%-nak bizonyult, viszont az ájulás, szédülés gyakorisága 1,3% vs. 3,3% volt. „Hiba ezen vizsgálat alapján azt állítani, hogy a 130 Hgmm-es szisztolés vérnyomás veszélyes” – mondotta Handelsman. Kiemelte viszont, hogy ez az ő személyes véleménye, és nem az AACE hivatalos állásfoglalása.
Az ADA új irányelvei még azt is tartalmazzák, hogy nincs már olyan előírás, mely rögzítené, hogy naponta hányszor kell ellenőrizni a vércukorszintet: ezt legjobb a beteg egyéni állapota, klinikai helyzete szerint megbeszélni, eldönteni.
