hirdetés

EBC - ALLHAT

A 623 észak-amerikai központban, 1994 februárja és 2002 márciusa között, 33357 beteg közreműködésével végzett hatalmas vizsgálat összefoglalásában szereplő következtetés, hogy a hypertonia kezelésére az elsőként választandó szer a diuretikum, az eredmények meglehetősen önkényes leegyszerűsítése. Jobban megközelítjük az igazságot azzal, hogy ez a vizsgálat is megerősíti a legújabb hazai és nemzetközi ajánlásokat, amelyek szerint a hatásosnak talált valamennyi vérnyomáscsökkentő egyaránt alkalmas az antihipertenzív kezelés elkezdésére, a választásnak pedig egyénileg kell történnie. Az eredmények azt a tapasztalatot is megerősítették, hogy a célvérnyomás eléréséhez a monoterápia általában elégtelen: a hypertoniás betegek eredményes kezeléséhez az esetek körülbelül kétharmadában gyógyszer-kombinációra van szükség.

Előzmények

A vérnyomás emelkedése súlyos célszervkárosodásokat okozhat, a tenzió normalizálása pedig jelentősen csökkenti ezt a kockázatot. Ez már a múlt század nyolcvanas éveiben is közhelynek minősült, azonban az elsőként választható-választandó gyógyszer kérdése évtizedek óta viták középpontjában áll. A korai klinikai vizsgálatok az első, hatásos készítményekre – a diuretikumokra, béta-blokkolókra – vonatkoztak, de közben új gyógyszercsoportok – alfa-blokkolók, kalciumantagonisták, ACE-gátlók – jelentek meg a klinikai gyakorlatban, ezért logikusnak tűnt, hogy a legjobban bevált, „hagyományos” gyógyszert, az egyik thiazid típusú diuretikumot (chlorthalidon) közvetlen vizsgálatban hasonlítsák össze az újabb vérnyomáscsökkentőkkel, megfelelően hosszú kezelési periódussal és sok beteg bevonásával.

Az alfa-blokkoló készítmény a doxazosin volt, azonban a vizsgálatnak ezt az ágát már korábban leállították, mert a doxazosinnal kezelt csoportban a keringési elégtelenség gyakrabban fordult elő a diuretikumhoz képest. Így az ALLHAT záróközleményében a chlorthalidon-csoport adatait a kalciumantagonista amlodipinnel és az ACE-gátló lisinoprillel nyert eredményekhez hasonlították.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.