EBC - ALLHAT

A 623 észak-amerikai központban, 1994 februárja és 2002 márciusa között, 33357 beteg közreműködésével végzett hatalmas vizsgálat összefoglalásában szereplő következtetés, hogy a hypertonia kezelésére az elsőként választandó szer a diuretikum, az eredmények meglehetősen önkényes leegyszerűsítése. Jobban megközelítjük az igazságot azzal, hogy ez a vizsgálat is megerősíti a legújabb hazai és nemzetközi ajánlásokat, amelyek szerint a hatásosnak talált valamennyi vérnyomáscsökkentő egyaránt alkalmas az antihipertenzív kezelés elkezdésére, a választásnak pedig egyénileg kell történnie. Az eredmények azt a tapasztalatot is megerősítették, hogy a célvérnyomás eléréséhez a monoterápia általában elégtelen: a hypertoniás betegek eredményes kezeléséhez az esetek körülbelül kétharmadában gyógyszer-kombinációra van szükség.

Előzmények

A vérnyomás emelkedése súlyos célszervkárosodásokat okozhat, a tenzió normalizálása pedig jelentősen csökkenti ezt a kockázatot. Ez már a múlt század nyolcvanas éveiben is közhelynek minősült, azonban az elsőként választható-választandó gyógyszer kérdése évtizedek óta viták középpontjában áll. A korai klinikai vizsgálatok az első, hatásos készítményekre – a diuretikumokra, béta-blokkolókra – vonatkoztak, de közben új gyógyszercsoportok – alfa-blokkolók, kalciumantagonisták, ACE-gátlók – jelentek meg a klinikai gyakorlatban, ezért logikusnak tűnt, hogy a legjobban bevált, „hagyományos” gyógyszert, az egyik thiazid típusú diuretikumot (chlorthalidon) közvetlen vizsgálatban hasonlítsák össze az újabb vérnyomáscsökkentőkkel, megfelelően hosszú kezelési periódussal és sok beteg bevonásával.

Az alfa-blokkoló készítmény a doxazosin volt, azonban a vizsgálatnak ezt az ágát már korábban leállították, mert a doxazosinnal kezelt csoportban a keringési elégtelenség gyakrabban fordult elő a diuretikumhoz képest. Így az ALLHAT záróközleményében a chlorthalidon-csoport adatait a kalciumantagonista amlodipinnel és az ACE-gátló lisinoprillel nyert eredményekhez hasonlították.