hirdetés

EBC - REVERSAL

A sztatinok eddig is bőséges ismeretanyagát két szempontból is jól kiegészítik a REVERSAL eredményei. Az erélyesebb hatású és nagyobb adagban alkalmazott készítmény összehasonlítása a kisebb hatékonyságú és kisebb dózisban adott sztatinnal a koszorúér-betegség előrehaladása szempontjából erősen szignifikáns különbségekre mutatott rá. A vizsgálat másik újdonsága a koszorúerek belső felszínének ultrahangos vizsgálata volt.

Előzmények

Ha a nagy, nemzetközi vizsgálatok beteglétszámát összeadjuk, placebokontrollos klinikai tanulmányokban kb. 70000 beteg szedett valamilyen sztatint éveken keresztül. A betegcsoportok ugyan különböztek, voltak benne olyanok, akiknek a gyógyszer szedése előtt koszorúér-betegségre utaló klinikai tünete nem volt, mások lezajlott infarctus után kerültek a vizsgálatba, a kardiovaszkuláris események kockázatának csökkenése viszont meghökkentően hasonlónak - 20-30%-nak - bizonyult. Az előbbiek alapján azt hihetnők, hogy ezért a lipidcsökkentésre vonatkozó terápiás irányelvek megfelelő adatok alapján, pontos tájékoztatást adhatnak e gyógyszerek optimális kiválasztásához és alkalmazásához, de ez koránt sincs így: a legtöbb beteg a vizsgálatot támogató gyár készítményét szedte, a kezelés többnyire egyetlen dózissal történt - sem a gyógyszerre, sem az adagra nem volt alternatíva, pedig mind világosabb, hogy a sztatinok között mind hatásban, mind mellékhatásban jelentős különbségek léteznek. A REVERSAL a koszorúér-betegség előrehaladásának fékezésében a gyógyszercsoport két, már sok vizsgálatban használt készítményének - pravastatin, illetve atorvastatin - különböző dózisszintű alkalmazását hasonlította össze.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.