hirdetés

Epidemiológia

Új sorozatunkkal olyan interdiszciplináris témát kívánunk körbejárni, amelynek már könyvtárnyi az irodalma: a „hasra hízás”, az abdominalis obesitas – szó szerint – súlyos gondját. Olyan terhet, amely az egész „jómódú” világ problémája. Hiszen az „abdominobesitas” ma már tényleg „globalobesitas”. Sorozatunk részletesen foglalkozik a „hasra hízás” és a kardiovaszkuláris betegségek összefüggéseivel, a metabolikus szindrómával, a zsírszövet kórtani jelentőségével és az endocannabinoid rendszerrel, amely a zsíranyagcsere mellett sok más biológiai jelenséget is szabályoz, végül bemutatjuk azt az új lehetőséget, hogy az endocannabinoid rendszer egyes receptorai szelektíven gátolhatók és ez a medicina számos területén áttörést hozhat.

Nehéz globálisnak minősíteni az elhízást azon a bolygón, amelyen a becslések szerint többen halnak éhen, mint ahányan kövérek. Egy közgazdásznak tulajdonítják azt az aforizmát, hogy „Szörnyű korban élünk, amelyben mindenki éhezik. Az emberiség egyik fele azért, mert nincs mit ennie, a másik fele meg azért, mert fogyókúrázik”. A mondás első fele a gazdag országok szégyene, a második fele a mind gazdagabb országok mind súlyosabb nyavalyája, amivel foglalkoznunk kell, mert sokak életét megrövidíti.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.