hirdetés

Minden glükokortikoid növeli a vénás tromboembólia kockázatát

A glükokortikoidok alkalmazása kétszeresre, háromszorosra növeli a vénás tromboembólia (VTE) kockázatát, attól függően, hogy milyen fajta glükokortikoidot használ a beteg, milyen módon alkalmazzák stb. – erről számolt be a JAMA Internal Medicine egyik közleménye április 1-én.

hirdetés

A VTE legnagyobb kockázatával a szisztémásan alkalmazott glükokortikoidok jártak, szemben az inhalációs vagy a bélre ható glükokortikoidokkal. A nemrég elkezdett glükokortikoid használat esetén nagyobb volt a kockázat,mint a már hosszabb ideje folytatott vagy az aktuális gyógyszeralkalmazás mellett – mondta Sigrun A. Johannesdottir, a hollandiai Aarhusi Egyetemi Kórház klinikai epidemiológiai osztályának munkatársa és kollégái.

Ezek az eredmények egy populáció alapú, esetkontrollos vizsgálatból származnak, amely ok-okozati kapcsolat megállapítására nem alkalmas. Emellett nagyon nehéz statisztikailag kezelni az összes olyan tényezőt, amelyek összefüggnek a páciens betegségével – ami miatt glükokortikoidot kapott –, mivel e betegségek közvetlenül is növelhetik a VTE kockázatát vagy a miattuk szükségessé váló immobilizáció is VTE-hez vezethet.

Mégis, e súlyos mellékhatás fellépésének időpontja, az, hogy a VTE és glükokortikoidok közti erős kapcsolat minden ilyen fajtájú gyógyszer esetében kimutatható volt, s hogy e kapcsolat a zavaró tényezőkre való adatkorrigálás után is megmaradt, a kutatókban megerősítette azt a meggyőződést, hogy az eredmények valóságos biológiai hatást tükröznek. „Az orvosoknak tudniuk kell erről a kapcsolatról” – jegyezték meg.

Ms. Johannesdottir és kollégái több dán országos egészségügyi regisztert felhasználtak arra, hogy az összes olyan felnőttet azonosítsák, akinek Dániában 2005 és 2012 között vénás tromboembóliája volt, valamint az összes olyan beteget, akiknek ebben az időszakban glükokortikoidot írtak fel; a gyógyszerfelírás minden indikációját számba vették, s a releváns társuló betegségeket is. Minden vizsgált személyhez 10 kontroll személyt rendeltek, akiknek kora és neme megegyezett a vizsgált személyével.

Összesen 38 765 VTE esetet vizsgáltak, s 387 650 kontroll személyt. A betegek medián életkora 67 év volt, és a személyek majdnem fele férfi volt.

Mint elmondták, minden fajta glükokortikoid alkalmazásakor nagyobb volt a VTE kockázata, mint az e gyógyszert nem használókban, s ez főleg a pulmonális embólia esetében volt így.

A szisztémás glükokortikoidok, köztük a betamethasone, a methylprednisolone, a prednisolone, a prednisone, a triamcinolone és a hydrocortisone, növelték meg a VTE kockázatát a legnagyobb mértékben, s ezek közül is kiemelkedett a prednisolone és a prednisone. (Dexamethasone-t egyetlen, a vizsgálatban résztvevő beteg sem kapott.)

Az inhalációs és a belekre ható kortikoszteroidok is szignifikánsan növelték a VTE kockázatát.

A glükokortikoidok új használóiban – akik még soha nem kaptak korábban glükokortikoidot, és az index dátumot megelőző 90 napban kezdték el a gyógyszer alkalmazását – volt a legnagyobb a VTE kockázata, de szignifikánsan nagyobb volt a kockázat azokban is, akik már régebben használták a glükokortikoidot, azonban a korábbi használókban nem volt ilyen hatás. Az új használókban a VTE incidenciájának aránya 3,06 volt azokhoz képest, akik nem alkalmaztak glükokortikoidot.

A VTE kockázata a glükokortikoidok kumulatív dózisának növekedésével is emelkedett, s ez mindegyik fajta glükokortikoidra igaz volt.

„A kapcsolat időbeli jellege (azaz az, hogy a legerősebb a kezelés kezdetén volt a hatás, s a gyógyszer abbahagyása után megszűnt a kapcsolat) összhangban van azzal, hogy a glükokortikoidok a váralvadásra fejtenek ki hatást” – vonta le a következtetést Ms. Johannesdottir és munkatársai.

Forrás: Internal Medicine News

Dr. W. J.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.