Nem megfelelő gyógyszerelés az élet végén

Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint igen gyakori, hogy azok a betegek, akik már csak rövid élettartamra számíthatnak, számos felesleges gyógyszert kapnak (McNeil et al: The burden of polypharmacy in patients near the end of life; Journal of Pain and Symptom Management). Az élet végén felesleges – úgy nevezett potenciálisan nem megfelelő orvosságok: potentially inappropriate medication, PIM – krónikus betegségek megelőzésére és kezelésére szolgálnak, és használatukat az élet utolsó szakaszában, amikor a beteg már csak hetekre vagy hónapokra számíthat, érdemes volna újragondolni. Mindazonáltal, írja Eric Geijteman és munkatársainak a Journal of the American Geriatrics Society-ben megjelent cikke (Understanding the Continuation of Potentially Inappropriate Medications at the End of Life: Perspectives from Individuals and Their Relatives and Physicians) a gyakorlatban igen ritka, hogy az életvégi gyógyszerhasználat kérdéseit átgondolják az orvosok. Tanulmányukban a kutatók annak próbáltak utánajárni, mi lehet ennek az oka.

Vizsgálatukban 30-60 perces interjúkat készítettek olyan személyekkel, akik esetében a becsült életkilátás nem volt hosszabb 3 hónapnál (17 fő), továbbá rokonaikkal (12 fő) és körzeti (12 fő), valamint kórházi orvosaikkal (20 fő) is. A legtöbb beteg rákban szenvedett (12 fő), átlagos életkoruk 71 év volt, míg rokanaiké 53 év. Az interjú után 6 hónappal három beteg volt még életben, a többiek az interjú után átlagosan 55 nappal haláloztak el.

A betegek, a rokonok és az orvosok is úgy vélekedtek, hogy az lenne az ideális az élet végén, ha abbahagynák a szükségtelen orvosságok szedését, illetve felírását. A betegek és a rokonok elmondták, hogy hajlandók lennének abbahagyni ezen szerek alkalmazását, azonban néhányan ettől úgy éreznék, hogy túlságosan gyorsan közeleg a vég, illetve hogy az orvosuk feladta a gyógyulásuk lehetőségébe vetett hitet, netán meg akar szabadulni tőlük. Mások inkább úgy nyilatkoztak, hogy nem szeretnék, ha csak azért kellene gyógyszert szedniük, hogy orvosuk fenntartsa bennük a hamis reményt, sőt a feleslegessé vált gyógyszer felírásának abbahagyását jó alkalomnak tartanák, hogy az orvos megbeszélje velük, mire számíthatnak.

Az orvosok számos okot említettek, amiért nem gondolják át a feleslegessé vált gyógyszerek alkalmazását, így pl. szóba került, hogy nem szoktak ezen a témán gondolkozni, nem tudatosítják magukban, hogy ez feladatuk lehet, nem tartják fontosnak a problémát, illetve bizonytalanok abban, hogy a feleslegessé vált gyógyszerek felírásának abbahagyása milyen következményekkel járna. Az orvosok megemlítették, problémát jelentene, hogy a téma megbeszélése révén a betegeik konfrontálódnának közeli haláluk lehetőségével, és úgy vélhetnék, nem kapják meg az optimális orvosi ellátást.

Az interjúk eredménye arra utal, hogy a betegek és rokonaik nagyobb mértékben lennének hajlandók abbahagyni a felesleges szerek szedését, mint azt az orvosok feltételezik. Ezt bizonyítja egyébként a Journal of the American Geriatrics Society egy 2013-as tanulmánya is, ami szerint a többszörös krónikus betegségben szenvedők több mint 90%-a mondana igent a felesleges szerek abbahagyására (Reeve et al: People’s attitudes, beliefs, and experiences regarding polypharmacy and willingness to deprescribe).

Ha az orvosok mégis szóba hozzák betegeiknek a felesleges gyógyszerek abbahagyását, állapítják meg Geijteman és munkatársai, akkor elsősorban arra fókuszálnak, hogy nem helyénvaló, illetve haszontalan azok további szedése, és nem hangsúlyozzák, hogy az milyen előnyökkel járna a beteg számára. Amikor az orvos mérlegeli, hogy nem írja fel tovább a feleslegessé vált medikációt, a gyógyszer abbahagyásának előnyeire kell fókuszálnia a kommunikáció során, és nem a gyógyszerszedés haszontalanságára, zárják tanulmányukat a holland szerzők.