Újdonságok a krónikus gyulladásos bélbetegségek immunmoduláns kezelésében

„Je ne te demande pas quelle est ta race ou ta religion, mais quelle est ta souffrance?”

(„Nem kérdem tőled, hogy mely fajhoz vagy valláshoz tartozol, csak azt, hogy mitől szenvedsz.” – Louis Pasteur)

Bevezetés

A krónikus gyulladásos bélbetegségek immunmoduláns kezelése elérte nagykorúságát, habár hosszú utat tett meg a fejlődésben, mióta 30 évvel ezelőtt elvégezték az azathioprin-kezelés első kontrollos vizsgálatát [1]. A „felnőttkor” elérését jól mutatja, hogy sokféle immunmodulátort alkalmazunk biztonsággal a betegség korai szakában is, és e szerekkel szembeni intolerancia, mellékhatások jelentkezése vagy a terápiás válasz elmaradása sem jelent leküzdhetetlen akadályt. A hosz-szú „serdülőkor” jelzi, hogy kellő – bár egyesek azt mondhatnák, túlzott – elővigyázatossággal történt az ismeretgyűjtés e „benignus” betegség potenciálisan toxikus kezeléséről. Az óvatosságot a hematológusok és a transzplantációs immunológusok tapasztalataiból tanultuk. A tapasztalatok egy része kevésbé használható a gasztroenterológiában, ilyen például az immunmoduláció által kiváltott limfoproliferatív betegségek veszélye [2], mivel más kórfolyamatról van szó, és kisebb dózisokat alkalmazunk. Másrészt még fel kell tárni a más területeken szerzett tapasztalatokat, például azt, hogy milyen szerepe van a kombinációs kezelésnek.

A tanulmánysorozatban elismert szakemberek cikkei olvashatók a tiopurinok, a methotrexat és az alternatív immunmodulátorok, valamint a ciklosporin és az infliximab szerepéről. Habár a két utóbbit elsősorban remissziót kiváltó szerként tartják számon, most a kórlefolyást módosító hatásuk szempontjából tanulmányozzuk őket.