Vérmintából kimutatható az öngyilkossági hajlam?
Az öngyilkosságra készülők pszichés feszültségüket gyakran nem osztják meg senkivel, csak a tragikus esemény után derülnek ki az önkézzel kioltott halálra vonatkozó elképzelések. Amerikai kutatók olyan biomarkereket találtak az ilyen emberek vérében, melyek jelezhetik az öngyilkossági hajlamot és ezzel segíthetnek a környezetnek a megelőzésben.
Az öngyilkosságot legtöbbször hosszabb ideig tartó mérlegelés, pszichés zavar előzi meg, melynek gondolatait a végzetes eseményre készülő ember csak ritkán oszt meg másokkal, még akkor is, ha azok családjának tagjai. A kóros lelkiállapot hátterében gyakorta tényleges pszichiátriai betegség húzódik meg: depresszió, vagy mániás-depressziós zavartság, amit ma általában a két végletes lelkiállapot miatt bipoláris zavarnak neveznek.
Bipoláris zavarban becslések szerint nálunk a népesség egy százaléka szenved, tehát 10 000 ember és az öngyilkosság esetek hátterében legtöbbször ez észlelhető. Az öngyilkossági hajlamról a környezetben élők, a családtagok is ritkán tudnak és meglepetésként következik be a tragédia. Ha tehát lenne olyan vizsgálati módszer, amivel életük sajátkezű kioltására hajlamos emberek kiszűrhetők, az sokak számára jelenthetne, szószerint életmentő eljárást.
Az Egyesült Államokban, az Indiana University Medical School munkacsoportja, Alexander Niculescu vezetésével évek óta foglalkozik az öngyilkossági hajlam kimutatására alkalmas technika keresésével és legújabb eredményeiket a Molecular Psychiatry, augusztus végén közölte.
A kutatók három év során bipoláris zavarban szenvedő betegeket vizsgáltak. A tészletes kiindulási beszélgetés után három, majd hat hónap volt kontroll és megtárgyalták, volt-e öngyilkossági gondolatuk, foglalkoztak-e ilyen elképzeléssel. Minden alkalomal kitöltötték a Hamilton Rating Scale for Depression 17 kérdőívet.
Ez a skála kifejezi az élet önkezű kioltására vonatkozó gondolatok mértékét, attól az állapottól, hogy ezzel az elkepzeléssel a beteg nem is foglalkozott, addig az állapotig, hogy ténylegesen gondolkodik az öngyilkosságon. Az orvosi vizsgálatkor mindig vérvétel is történt és egész sor biomarker vérszintjét mérték, melyek föltételezhetően összefügghettek az ilyen hangulati állapotokkal.
Olyan érzelmi, gondolati változások, hogy öngyilkossági elképzelés sem volt, majd az életet önkezűleg befejezzék, bizonyos genetikai jellegzetesség esetén fordultak elő. Több biomarker, elsősorban a SAT1 jelzésű, erős biológiai jelzésnek tűnt az öngyilkossági gondolatok megjelenésére.
A kutatók olyan betegcsoport tagjait vizsgálták, akik öngyilkosságot követtek el, Ezeknek a vérében az említett biomarkerek vérszintje magas volt. Olyan csoportot is tanulmányoztak, akik megkisérelték kioltani életüket, ez nem sikerült, de emiatt kórházba kerültek. A biomarkerek ezekben az esetekben is emelkedett szinten voltak és olyan, pszichés zavarban szenvedők vérében is, akik valamikor a vérvétel után próbáltak öngyilkosságot elkövetni.
„Vannak betegek, akik nem is említik, hogy foglalkoznak az öngyilkosság gondolatával, de végül így fejezik be életüket. Szükségünk volna olyan vizsgálati módszerekre, mint az ilyen biomarkerek kimutatására, hogy kiemelt figyelemmel kezeljük azokat, akik kiemelten veszélyeztettek az öngyilkosságra. Ez további vizsgálatokat igényel, mert például ebben a tanulmányban valamennyi öngyilkosságot elkövető férfi volt, pedig sok ilyen statisztikában még több a nő, mint a férfi” – mondotta Dr. Niculescu.
