Orvosi műhiba - kórházi felelősség

ORVOSI MŰHIBA – KÓRHÁZI FELELŐSSÉG 
szakmai konferencia az orvosi műhibákról

 „Orvosi műhiba – Kórházi felelősség” címmel rendez jogi konferenciát az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ, valamint a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet 2015. május 12-én.

A konferencia kifejezett célja, hogy az orvosi műhibák kérdéskörét az állam, és az egészségügyi ellátórendszer szemszögéből vizsgálja, hiszen a műhiba-perekben érvényesíteni kívánt követelések összértéke ma már költségvetési szempontból is érzékelhető tétel, mely hosszú távú, komplex megoldást kíván.

Egyre inkább közismert, hogy a téma vizsgálata nemcsak orvosszakmai, minőségbiztosítási, vagy dokumentációs kihívásokat jelent, hanem felelősségbiztosítási, jogi- és jogalkotási kérdések szükségszerű felülvizsgálatát is eredményezi.  

A konferencián éppen ezért a felszólalnak az érintett állami szereplők (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Állami Egészségügyi Ellátó Központ, Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ), és a Magyar Kórházszövetség képviselői ugyanúgy, mint az ügyvédi és bírói kar szakértő tagjai is.

A konferenciáról bővebb információ, valamint a részletes program a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet honlapján érhető el (http://www.mkszki.hu/).   

A Meghívót itt olvashatja.

 

 

Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.