Cancer drug resistance remains one of the greatest barri­ers to durable therapeutic success. Here, we reframe resis­tance as a dynamic landscape shaped by transporter‑me­diated efflux, reversible drug‑tolerant persister states, and therapy‑induced senescence. This review highlights areas where our group has made substantial contributions, with a particular focus on our own experimental and conceptual advances. We show how P‑glycoprotein (P-gp) overexpres­sion, traditionally viewed as an obstacle sustaining cancer multidrug resistance (MDR), creates exploitable metabolic vulnerabilities, enabling the development of MDR‑selective compounds. We demonstrate that persister cells rely on transient P‑gp–mediated detoxification, revealing a thera­peutic window during drug‑free intervals. We further show that senescence is not a terminal fate but a relapse‑initi­ating state requiring targeted intervention. Finally, we il­lustrate how pharmacokinetics and dosing schedules can be harnessed to reshape tumor evolution, culminating in LiPyDau, a next‑generation liposomal anthracycline with durable activity against resistant tumors. Together, these insights outline a unified strategy for anticipating, inter­cepting, and ultimately overcoming cancer drug resistance.

Magy Onkol 70:118-127, 2026

Targeting the cytosolic selenoprotein thioredoxin reductase 1 (TrxR1, also named TXNRD1) has emerged as a promis­ing strategy to exploit redox vulnerabilities in cancer. How­ever, both preclinical observations and recent mechanistic studies indicate that TrxR1 inhibition can have context‑de­pendent outcomes. This article synthesizes a mechanistic framework linking cytosolic redox buffering, proteostasis, receptor tyrosine kinase (RTK) signaling, and immune sur­veillance with treatment responses. It highlights the dual functional roles of the TrxR1-substrate TXNL1 (also named TRP32), discusses intracellular transcriptional crosstalk shaping treatment sensitivity, and outlines potential combi­nation strategies with RTK modulators.

Magy Onkol 70:128- 135, 2026

Glucocorticoids, most commonly dexamethasone, are wide­ly used alongside breast cancer therapy to alleviate adverse effects of chemotherapy, particularly allergic reactions and nausea. However, growing evidence shows that the activation of the glucocorticoid receptor (GR) has context-dependent ef­fects on tumour biology, with both tumour-suppressive and tumour-promoting consequences. This review summarises the molecular basis of GR signalling in breast cancer and its prognostic relevance across molecular subtypes. Particular emphasis is placed on ligand-dependent and ligand-inde­pendent GR activation, crosstalk with the oestrogen receptor and GR-regulated transcriptional programmes associated with tumour cell migration and therapy resistance. Overall, the available evidence suggests that the use of glucocor­ticoids in triple-negative breast cancer is not biologically neutral. Assessment of GR using methods such as routine immunohistochemistry may add future value for patient’s stratification for GR-targeted therapy and could inform more personalised supportive treatment and follow-up strategies; however, these approaches require prospective validation be­fore clinical implementation.

Magy Onkol 70:137-148, 2026

HER2-targeted therapies have improved outcomes in solid tumors, but their efficacy is often limited by resistance and tumor microenvironmental barriers. Over the past decade, the University of Debrecen Cell and Molecular Therapy Re­search Group has focused on developing CAR-engineered immune cell strategies to address these challenges. Our work spans advances in CAR-T cell design, including optimization of costimulatory signaling, development of modular targeting systems, and expansion toward off-the-shelf platforms such as CAR-NK cells. Collectively, these efforts highlight the potential of engineered immune cells to over­come key limitations of conventional therapies and support the continued evolution of CAR-based approaches for solid tumors.

Magy Onkol 70:151-156, 2026

A pszichológiai stressz és a daganatos betegségek közötti kapcsolat a közbeszédben gyakran oksági narratívaként jelenik meg, azonban ezt a jelenlegi tudományos evidenciák nem támasztják alá. Epidemiológiai és prospektív kohorsz­vizsgálatok alapján a pszichológiai stressz önálló karcinogén tényezőként nem igazolható, és populációs szinten nem mu­tatható ki konzisztens összefüggés a stressz és a daganatok incidenciája között. Egyes pszichoszociális tényezők – így a maladaptív coping stratégiák vagy a tartós distressz – mér­sékelt, nem konzisztens kapcsolatot mutathatnak bizonyos klinikai kimenetelekkel (pl. túlélés, kiújulás), azonban ezek az eredmények heterogének és módszertani korlátokkal terheltek. A pszichoonkológiai intervenciók igazoltan csök­kentik a pszichés distresszt és javítják az életminőséget, miközben a daganat biológiai progressziójára gyakorolt köz­vetlen kauzális hatásuk nem bizonyított. Ennek megfelelően a pszichoszociális ellátás klinikailag indokolt, a biológiai oksági narratíváktól egyértelműen elhatárolva.

Magy Onkol 70:161-167, 2026

Cél: Munkánk célja a tumor mikrokörnyezetének szerepét vizsgálni a daganatprogresszió két kulcsfontosságú folyama­tában: a sejtmotilitás szabályozásában és a célzott terápiával szembeni rezisztencia kialakulásában.

Módszerek: In vitro tüdőadenokarcinóma-sejtvonalakon ele­meztük a hipoxia hatását a sejtmigrációra, proliferációra, jelátviteli útvonalak aktivitására és az epiteliális-mezenhimális átmenet (EMT) markereinek expressziójára.

Eredmények: Eredményeink szerint a hipoxia csökkentette az egyedi sejtmigrációt és a proliferációt, ugyanakkor fokozta a kollektív inváziót, valamint sejtvonalspecifikus EMT-vál­tozásokat indukált. A hipoxiát utánzó CoCl2-kezelés nem reprodukálta teljes mértékben a valódi hipoxiás hatásokat. A vizsgálatok második részében egy BRAF V600E mutáns melanómából származó betegeredetű tumorxenograft (PDTX) modellben tanulmányoztuk a vemurafenibbel szembeni szer­zett rezisztencia kialakulását. RNS-szekvenálással új, poten­ciális rezisztenciamarkereket azonosítottunk, azonban ezek fehérjeszintű validálása nem volt egyértelmű.

Következtetések: Eredményeink rávilágítanak arra, hogy mind a hipoxia, mind a terápiás nyomás komplex és mo­dellfüggő módon befolyásolja a daganatprogressziót.

Magy Onkol 70:176-178, 2026

 Cél: A tumorhipoxia meghatározó szerepet játszik a tumor­progresszió és az áttétképződés elősegítésében. A hipoxiás adaptáció központi szabályozója a hipoxia által indukálható faktor-1 (HIF-1), amely számos, malignus fenotípust támogató gén transzkripcióját irányítja. Bár a HIF-1 vonzó terápiás célpont, monoterápiás gátlása klinikai vizsgálatokban nem bizonyult hatékonynak, ami kombinált kezelési stratégiák iránti igényt vetett fel. A jelen tanulmány célja hipoxiacélzott kombinált terápiák fejlesztése volt emlő- és petefészekrákok esetében.

Módszerek: In vitro és in vivo hipoxiamodellekben vizs­gáltuk az akriflavin, mint HIF-1-gátló, paklitaxellel és egy epiteliális-mezenhimális átmenetet célzó szerrel alkotott kombinációit.

Eredmények: Az akriflavin jelentős antiproliferatív hatást mutatott, különösen tripla-negatív emlőrák-sejtvonalakon. Az akriflavin-paklitaxel kombináció szinergista tumornöveke­dést és áttétképződést gátló aktivitást eredményezett, amely rolipram alkalmazásával tovább fokozható volt.

Következtetések: Eredményeink alátámasztják a HIF-1-gátlá­son alapuló kombinált terápiák klinikai relevanciáját, valamint a HIF-1- és immunellenőrzőpont-gátlás együttes alkalmazá­sának biológiai racionalitását.

Magy Onkol 70:180-182, 2026

Cancer metabolism is a central field in oncology, strongly serving as critical adaptation mechanism driving tumour progression, therapeutic response, and patient prognosis. The complexity of tumour metabolism remains difficult to mimic using conventional experimental conditions. Pre­clinical models, including in vitro 2D cultures and in vivo animal models, often fail to accurately reproduce the dy­namic tissue alterations. Increasing evidence highlights the crucial role of the tumour microenvironment, nutrient availability, hypoxia, extracellular matrix components, and metabolic crosstalk between cancer, stromal, and immune cells in shaping tumour metabolic rewiring. Consequently, advanced 3D culture systems have gained significant at­tention, offering new perspectives for modelling cellular complexity and metabolic heterogeneity. This review sum­marises metabolic adaptation mechanisms influenced by microenvironment, and discusses the evolution of current modelling. Furthermore, through our own research in 3D bioprinting, we highlight the emerging role of 3D bioprinted models in tumour biology, cancer metabolism research and drug sensitivity studies.

Magy Onkol 70:95-116, 2026