Az elhízás világméretű népegészségügyi problémává terebélyesedett az elmúlt évtizedekben. Globálisan több mint 650 millió felnőtt küzd elhízás­sal, és százmilliókat érint gyermek- és serdülőkorban. Az elhízás számos kardiometabolikus szövődmény kialakulásának kockázatát növeli. Rontja az életminőséget és csökkenti a várható élettartamot, jelentős társadalmi és gazdasági terhet ró az egészségügyi rendszerekre, a megnövekedett ellátási igény és a csökkenő munkaképesség miatt. A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és mód­szereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.

Az elhízás krónikus, visszatérő, progresszív betegség, amely jelentős nép­egészségügyi problémát okoz világszerte, így Magyarországon is. Az elhí­zás prevalenciája a világjárvány szintjére nőtt, és világszerte emelkedett a megnövekedett testsúlyhoz kapcsolódó társbetegségek és halálozások száma. Az életmódbeli beavatkozások önmagukban csak az egyének kis hányadánál biztosítanak klinikailag szignifikáns-hosszú távú testsúlycsök­kenést, és a bariátriai műtét sem minden beteg esetében alkalmazható vagy elérhető. Hasonlóan más krónikus betegséghez, a testsúlycsökkentő gyógy­szeres terápia is az életmód-változtatással kombinálva javasolt. A jelenlegi irányelvek szerint azoknál a betegeknél, akik életmódváltást kíséreltek meg, és a testtömegindexük (BMI) továbbra is 30 kg/m2-nél nagyobb, vagy a BMI ≥ 27 kg/m2, emellett elhízással összefüggő társbetegségük is van, javasolható a testsúlycsökkentő gyógyszeres kezelés megkezdése.

A kardiovaszkuláris (CV) betegségek előfordulása és mortalitása Európa számos országában csökkenő tendenciát mutat, de még mindig a megbe­tegedések és a halálozás egyik fő oka. A kardiovaszkuláris kockázat függ attól, hogy látszólag egészséges vagy már ismert CV betegségben szenvedő populációt vizsgálunk-e, de a földrajzi régió vagy egy-egy major rizikófak­tor is jelentősen befolyásolhatja a CV rizikót. Az elmúlt években különböző betegcsoportokra kialakított, újabb kockázatértékelési módszerek isme­rete és használata elősegítheti az emelkedett CV rizikójú egyének időbeni azonosítását és kezelését, ezáltal a CV eredetű mortalitás csökkenését.

A születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, melynek hatásá­ra az idősek aránya világszerte fokozatosan emelkedik. Az öregedés során a hipotalamusz-hipofízis tengely működése módosul, ezáltal az endokrin és a metabolikus folyamatok többrétű változása észlelhető. A fiziológiás és patológiás eltérések megítélése, kezelése ezért egyes esetekben nagy kihívás a klinikusok számára. Ebben a cikkben az életkorral járó hormonális eltéréseket, a hipotalamusz-hipofízis és endokrin mirigyek különböző ten­gelyeinek, a kalcium- és csontanyagcsere, valamint a glükózhomeosztázis életkorral összefüggő változásait tárgyaljuk.

A köszvény (arthritis urica) az ízületi gyulladás rohamokban jelentkező formája. Az ízületekben lerakódó húgysavkristályok okozta hirtelen jelent­kező gyulladás miatti fájdalom többnyire éjszaka kezdődik. Leggyakrabban a nagylábujj nagyízületét érinti, de kialakulhat az alsó és a felső végtagok más ízületeiben is.

Napjaink egyik leggyakrabban kutatott témája mind a gasztroenterológia, mind egyéb társszakmák területén a mikrobiom és az intesztinális barrier szerepe a szervezet egészséges homeosztázisának fenntartásában. A mikrobiom egyensúlyának megbomlásával, a barrier szerkezeti válto­zásával, sérülésével a bélfal áteresztőképessége, permeabilitása fokozódik, ami az úgynevezett „szivárgó bél szindróma” vagy „áteresztő bél szindróma” („leaky gut” szindróma) kialakulásához vezet. Jelen tudásunk szerint ezen kórállapot – a kellemetlen szubjektív tüneteken túl – számos egyéb beteg­ség kialakulásában is szerepet játszhat. Cikkünkben röviden összefoglaljuk a kórkép patológiai hátterét, következményeit, és áttekintjük a lehetséges kezelési, illetve megelőzési stratégiákat.

Az asztma, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), az intersticiális tüdőbetegségek és a tüdőrák olyan kórállapotok, melyeket változó prog­resszió jellemez. Egyes betegek hosszabb tünetmentes periódusokat élnek meg, míg másoknál akut exacerbációk fordulnak elő. A gyógyszereket a be­tegek légzésfunkciójához, az aktuális egészségi állapotukhoz és a fizikális változásokhoz szükséges igazítani. A legmodernebb digitális technoló­giák alkalmazása a pulmonológiai rehabilitáció során nagyon izgalmas és új lehetőségeket kínál a konkrét betegségek kezelésében, a terápia személyreszabhatóságában, a betegcompliance növelésében a minden­napi tevékenységek közben keletkezett, valós idejű adatok gyűjtése által. A telemedicina, telerehabilitáció és az intelligens eszközök használata fenn­tartható megoldást jelenthet a légzőszervi megbetegedések világszerte növekvő terhének csökkentése érdekében.

A masztitisz leggyakoribb formája a laktációs masztitisz, mely általában a szülést követő első 3 hónapban alakul ki. A diagnózis a klinikum alapján felállítható. Immunszupprimált betegnél, terápiarezisztens vagy recidiváló esetekben ultrahang vizsgálat javasolt tályog kizárása céljából. A legtöbb esetben elégséges a konzervatív kezelés, amennyiben azonban a tünetek nem javulnak, szűkspektrumú antibiotikus terápia javasolható az anyatej tenyésztése alapján. A masztitisz kockázatát emeli a tejtermelés túlstimulá­lása és az agresszív emlőmasszázs okozta szöveti trauma. „Kiürítés” célzatú túletetés, a tejszívó eszközök túlzott használata az emlő „kiürítése” céljából, a melegítés és az emlőmasszázs sem javasolt. A legjobb megelőzés a jó laktációs technika, a fiziológiás szoptatás.

Számos, az alkoholfogyasztás mérséklését és az absztinencia fenntartását segítő gyógyszer érhető el, azonban a betegek mindössze csekély hányada részesül bármilyen kezelésben. Erős bizonyítékok szólnak amellett, hogy a naltrexon és a gabapentin csökkenti a túlzott alkoholfogyasztással járó napok számát, illetve az akamprozát megelőzi a használathoz való vissza­térést aktuálisan absztinens pácienseknél, valamint a topiramát közepes evidenciával bír, tekintve a túlzott ivással járó napok számának csökkentését. A diszulfirám széles körben alkalmazott, azonban kevés bizonyíték támasztja alá hatékonyságát „real world”, nem ellenőrzött körülmények között.

A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.