A megőrzött ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) napjainkban egyre
növekvő prevalenciájú, rossz prognózisú kórkép. Jelen közlemény a HFpEF
fenotípusalapú megközelítésének lényegi pontjait, a betegség korszerű
diagnosztikájával és kezelési lehetőségeivel kapcsolatos legfontosabb információkat
foglalja össze.

A parenterális vaspótlás mérsékli a tüneteket és javítja az életminőséget
a csökkent ejekciós frakciójú (EF), vashiányban szenvedő, szívelégtelen
betegek körében. Ugyanakkor a vaspótlás jelentősége a megőrzött ejekciós
frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) esetében kérdéses. A FAIR-HFpEF vizsgálatban
a vénás vaspótlásban részesülőknél a 6 perces járásteszt eredményének
javulását tapasztalták, míg a tünetek, illetve az egészséghez
köthető életminőség (QoL) változása tekintetében a vizsgálat nem bizonyult
szignifikánsnak.

Évtizedekig kevés lehetőségünk nyílt a megőrzött ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) kezelésére, de 2021-ben elérkezett a fordulópont.

A tirzepatid az elhízás típusától függetlenül csökkenti a szívelégtelenségben szenvedők kardiovaszkuláris eseményeinek kockázatát.

A pitvarfibrilláció jelenléte önmagában erősen jelzi a HFpEF-et, így az NT-proBNP vizsgálata kevésbé fontos ezekben a krónikus diszpnóéban szenvedők esetében.

Gyulladásos reumatológiai kórképekben felgyorsult atherosclerosis, vala­mint fokozott kardiovaszkuláris (KV) morbiditás és mortalitás figyelhető meg. Az atherosclerosis kialakulásában a szisztémás gyulladásos és autoimmun jelenségek szerepe az elsődleges, ugyanakkor a hagyományos rizikófakto­rok hatása is jelentős. Ezért az ilyen betegeket, még KV betegség hiányában is, rendszeresen szűrni kell az elterjedt rizikófelmérő pontrendszerek vala­melyikével. Ahagyományos vaszkuloprotekció mellett elsődleges elérni az alapbetegség remisszióját gyulladáscsökkentőkkel és betegségmódosító szerekkel. Az ismert „testsúlyparadoxon” és „lipidparadoxon” miatt a test­súlyt, a vérzsírokat és azok változását csak a gyulladásos aktivitás vissza­szorítása után javasolt mérni. A nem invazív ultrahangos technikák is segít­hetnek a pontos rizikófelmérésben. Arthritisekben a nem atherosclerotikus szívbetegségek közül megnő az aritmiák, hipertónia, szívelégtelenség és vénás tromboembóliás betegségek rizikója is. Fontos ismernünk, hogy az alapbetegség mellett az alkalmazott reumatológiai gyógyszerek hogyan befolyásolják e szív- és érrendszeri kórállapotokat. Mindezzel kapcsolatban az EULAR több ajánlást fogalmazott meg. Ennek hazai adaptációja, valamint a téma kardiovaszkuláris konszenzusba való beemelése is megtörtént.

A szívelégtelenség klinikai kimenetelét számos új szer kedvezően javítja, a mortalitást csökkenti, de az oedema kezelésének fő eszköze továbbra is a megfelelő dózisú kacsdiuretikum parenterális vagy orális alkalmazá­sa. A kacsdiuretikus kezelés azonban önmagában gyakran nem elegendő a retineált folyadék teljes eltávolításához, a tartósan megmaradó oedema pedig a rossz prognózis előjele. Logikusnak tűnt, hogy a kacsdiuretikumokat a nefron különböző helyein ható egyéb diuretikumokkal kombinálják. Bár kevés jó minőségű vizsgálatból származó adat áll rendelkezésre a kombiná­ciós vizelethajtó kezelés hatékonyságáról, óvatos optimizmussal javasolható terápiarezisztens esetekben a kacsdiuretikumhoz adott hydrochlorothiazid.

A genderszempontú gyógyászat különbséget tesz a férfiak és nők kardio­vaszkuláris megbetegedéseinek kialakulását, illetve az egészségük meg­tartását befolyásoló biológiai és szociokulturális szempontok között. Ez a látásmód lehetővé teszi az egyes nemekre jellemző rizikófaktorokhoz köthető, személyre szabott betegségmegelőzést.

Az összefoglaló közlemény azt elemzi, hogy ischaemiás cardiomyopathiában milyen kezelési mód vezet a legjobb klinikai kimenetelhez, a gyógyszeres kezelés mellett kell-e törekedni revaszkularizációra, és ha igen, milyen be­tegeknél és melyik módját válasszuk.

Az EMA-CHMP pozitívan véleményezte a diabetes mellitus kezelésére szolgáló Mounjaro (tirzepatid) készítményt.