A myelofibrosis kifejezés heterogén betegségcsoportot jelöl, melyet alap­vetően primer és szekunder formákra oszthatunk fel. A különbségtételnek klinikai és prognosztikai relevanciája van. A MF eseteinek többségében szomatikus mutációk mutathatók ki a JAK2, CALR vagy MPL génekben, sokszor egyéb mutációkkal társulva. A genetikai variánsok mindkét kate­góriája befolyásolja a fenotípust és a prognózist. A genetikai információkat a klinikai változókkal együtt értékelve prognosztikai modellek dolgozhatók ki, melyek jelenleg széles körben használatosak a terápiás döntések meg­hozatalához, illetve klinikai vizsgálatokban a betegek beválasztásához.

A myelofibrosis megjelölés heterogén betegségcsoportot jelöl, melyet alapvetően primer és szekunder formákra oszthatunk fel. A különbségtételnek klinikai és prognosztikai relevanciája van. A MF eseteinek többségében szomatikus mutációk mutathatók ki a JAK2, CALR vagy MPL génekben, sokszor egyéb mutációkkal társulva. A genetikai variánsok mindkét kategóriája befolyásolja a fenotípust és a prognózist. A genetikai információkat a klinikai változókkal együtt értékelve prognosztikai modellek dolgozhatók ki, melyek jelenleg széles körben használatosak a terápiás döntések meghozatalához, illetve klinikai vizsgálatokban a betegek beválasztásához.

A JAK/STAT jelátviteli útvonalat aktiváló mutációk felismerése, majd ezek célzott terápiás lehetőségeinek megjelenése jelentős változást hozott a Philadelphia-kromoszóma-negatív krónikus mieloproliferatív betegek ellátásában. A kezelési lehetőségek, eredmények áttekintése aktuális.

A polycythaemia vera diagnosztikája és terápiája 2016 óta folyamatosan változik, és sok tekintetben átíródik. A közlemény röviden áttekinti a kli­nikai gyakorlat szempontjából fontos diagnosztikus lépéseket, kiemelten a prognosztikai szempontok alapján. 

A primer mielofibrózis (PMF) klonális, a Philadelphia-kromoszóma-negatív mieloproliferatív neopláziák csoportjába tartozó, hemopoetikus őssejt eredetű megbetegedés. Diagnózisa csontvelői morfológián alapszik, amely mellett major diagnosztikus kritérium a driver mutációk: a  JAK2 V617F pontmutáció, az MPL és kalretikulin (CALR) génmutációk egyikének megléte. A mielofibrózis progressziójában szubklonális mutációk jelentős szerepet játszanak, amelyek közül a leglényegesebbek az ASXL1, TET2, IDH1/2, EZH2, SRSF2 és TP53 mutációi. A progresszió folyamatos, azonban esetenként eltérő időbeli lefutást mutat. Klinikai adatoktól független rizikófaktornak bizonyult az úgynevezett „tripla negatív” genotípus, a magas molekuláris rizikócsoport (HMR, high molecular risk) és a CALR-/ASXL1+ genotípus, amelyek közül a legutóbbi önmagában indikálja a csontvelő transzplantációt a jelenleg legelfogadottabb, klinikai adatokon alapuló rizikócsoport besorolástól, a DIPSS-Plus rizikócsoporttól függetlenül. Magy Onkol 61:36–45, 2017

Kulcsszavak: primer mielofibrózis, magas molekuláris rizikó, CALR-/ASXL1+ genotípus, driver mutációk, szubklonális mutációk

A mieloproliferatív neopláziák (MPN) patogenezisének középpontjában a JAK2 tirozin kináz génjének V617F pontmutációja áll, de nem ez az egyetlen olyan molekuláris történés, ami MPN-ben ellenőrizetlen sejtproliferációhoz vezet. Jelenleg a JAK2 V617F mutáció a betegség két fő kritériumának egyike. Ez a molekuláris marker megkönnyíti a korai diagnózis felállítását. A fő terápiás célok a tromboembóliás események megelőzése, a mielofibrózis és az akut leukémia kockázatának minimalizálása. Kis vaszkuláris kockázat mellett flebotómiát és acetil szalicilsavat alkalmazunk; nagy kockázat esetén citoreduktív kezelésre van szükség. Klinikai vizsgálatok folynak különféle JAK-gátlókkal.

Az utóbbi években számos klinikai vizsgálat zárult annak hangsúlyozásával, hogy a gyógyszerfejlesztések felgyorsításához mennyire fontos a megfelelő betegkiválasztás. A vemurafenib például – egy kis molekulatömegű vegyület, mely a szerin-treonin kináz B RAF mutáns formáját (V600E) blokkolja, mely a melanomák akár 50%-ában is jelen lehet – jelentős klinikai hatásosságot mutatott olyan melanomák esetében, melyek ilyen mutációkat tartalmaznak.

A krónikus mieloproliferatív neoplazmák közül a legkedvezőtlenebb prognózisú megbetegedés a primer mielofibrózis. A kórkép kialakulásában szerepet játszó, proliferációt serkentő mutációk tekintetében az elmúlt évtized számos új ismeretet hozott. A JAK2, MPL és CALR gének egymást kölcsönösen kizáró mutációi a betegek 90%-ában kimutathatók. A betegség prognózis szempontjából heterogén, a betegek várható túlélése egy évtől akár egy évtizednél hoszszabb időre is nyúlhat. A prognózis megítélését prognosztikai pontszámok segítik. A kórkép kezelésének célja a mortalitás csökkentése, illetve a társuló morbiditási tényezők, köztük az anémia, szplenomegália, illetve szisztémás tünetek enyhítése. A klasszikusan alkalmazott hidroxiurea hatásossága korlátozott ideig érvényesül. Az allogén hematopoetikus őssejt átültetés alkalmazását a jelentős mortalitás korlátozza. A JAK2 tirozinkináz-gátlók a kórkép kezelésében elsőként igazoltan jelentős túlélést javító hatással bírnak, azonban az esetek zömében sajnos e molekulárisan célzott kezelések sem hoznak végleges és teljes gyógyulást. A mielofibrózis túlélésének további javítása a hátterében rejlő molekuláris szintű kórfolyamat jobb megértésétől és az azt célzó kezelési stratégiáktól várható. Magy Onkol 61:47–55, 2017

Kulcsszavak: mielofibrózis, mieloproliferatív neoplazma, JAK2