Az új modell a jelenlegi módszereknél sokkal korábban képes jelezni, ha intenzifikálni kell a kezelést prosztatarákos betegeknél.

Kedvező eredményeket mutatott a pszilocibin rövid távú alkalmazása terápiarezisztens obszesszív-kompulzív zavarban szenvedő betegeknél.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

Felfedezték, hogy az asztrociták is részt vesznek a nikotinfüggőség kialakításában, így a most feltárt biokémiai útvonal új kezelések kifejlesztéséhez vezethet.

A szakirodalmi áttekintés a pszichiátriai zavarok – köztük a leggyakrab­ban előforduló depresszió – és a táplálkozás minősége közötti kapcsolatot mutatja be az agy–bélmikrobiom (ABM) rendszer közvetítő szerepének ismertetésével, egyben alátámasztja az étrendi beavatkozások jelentőségét a depresszió kezelésében.

Az alkohol nem csupán közvetlenül károsítja a májat, hanem a szervezet cukoranyagcseréjét is „eltéríti”, ezzel fokozva az alkoholfogyasztást és súlyosbítva a májkárosodást.

A GLP-1 receptor agonisták vannak kevésbé ismert potenciális kockázatai is, amelyek között szerepelhetnek a mikrotápanyag-hiányok, például a vashiányos anémia.

A 2-es fázisú ICARUS-BREAST01 klinikai vizsgálat a HER3-DXd jelentős hatékonyságát és kezelhető biztonsági profilját mutatja a HR+HER2– em­lőrákos betegeknél, ami optimális jelöltté teszi a későbbi, nagyobb elem­számú vizsgálatokhoz. A vizsgálat céljai között szerepelt a kezelésre adott válasz potenciális biomarkereinek azonosítása, egyben betekintést nyújtani a HER3-DXd egyéb feltételezett hatásmechanizmusaiba is.

A nem kissejtes tüdőrák esetén mind a korai, mind a loká­lisan kiterjedt, mind pedig az előrehaladott stádiumokban kulcsszerepet játszik a szisztémás kezelés, ezen belül az immunterápia. Míg a neoadjuváns kemoterápia immunterá­piával történő kiegészítésének hatékonyságát egyre több adat támasztja alá, a célzott terápiáknak ebben az indikációban még nincs evidenciaértékű helye. A nem onkogénaddiktív esetekben a klinikai vizsgálatok eredményei alapján az adju­váns immunellenőrzőpont-gátló kezelésnek helye van a kli­nikai gyakorlatban. Több vizsgálat zárult pozitív eredménnyel a perioperatív immunterápia tekintetében is. Jelenleg a sze­mélyre szabott döntési folyamatban az onkoteam szerepe alapvető. Lokálisan kiterjedt esetekben a radiokemoterápia után alkalmazott immunkezelés szintén evidencia. Nem onkogénaddiktív metasztatikus nem kissejtes tüdőrákban az immunterápia helye jól meghatározott, mind monoterápia, mind pedig immun+kemoterápia kombinációja tekintetében. Kissejtes tüdőrákban is előrelépés tapasztalható limitált és extenzív stádiumban is. Extenzív stádium esetén PD-L1- gátlók platinabázisú kemoterápiához való hozzáadása ma már a standard of care. Újabb vizsgálat (ADRIATIC) jelentős túlélési előnyt jelez limitált betegség fennállásakor a radio­kemoterápia után adott immunterápia alkalmazásával. Magy Onkol 69:443-449, 2025