A rosacea krónikus, relapszusokkal járó gyulladásos bőrbetegség, amely világszerte a felnőtt népesség mintegy 5,46%-át érinti. Bár a szisztémás te­rápiás módozatok fontos szerepet játszanak a súlyos esetekben, az enyhe és közepesen súlyos kórformák ellátásának alappillérei a lokálisan alkalmazott (topikális) készítmények. Jelen szisztematikus áttekintés 21 randomizált, kontrollált vizsgálat kvantitatív elemzése során hat hatóanyag (ivermektin, minociklin, azelainsav, metronidazol, brimonidin és oximetazolin) haté­konyságát értékelte. A bevont vizsgálatok alapján az ivermektin hatéko­nyabbnak bizonyult az azelainsavnál és a metronidazolnál, a minociklin pedig szintén eredményesen csökkentette a rosacea tüneteit. A brimonidin és az oximetazolin a perzisztens faciális erythema mérséklésében mutatott szignifikáns hatást. Az eredmények értelmezése során ugyanakkor figye­lembe kell venni a vizsgálatok heterogenitását és a közvetlen hatóanyag-összehasonlítások korlátozott számát.

Az onkoterápiában egyre nő a célzott szerek, közülük is elsősorban az epidermális növekedési faktor receptorát, illetve a tirozin-kinázokat gátló hatóanyagok jelentősége. 

A rosacea és az akne klinikai altípusainak differenciáldiagnosztikai osztályozása, illetve a betegség stádiumának és fázisának megfelelő terápia érdekében a kezelőorvosnak jól kell ismernie ezeket a betegségeket és sajátosságaikat.

A rosacea az arcon megjelenő szimmetrikus bőrpírral, égő érzéssel, gyulladásos elváltozásokkal (papulákkal és pustulákkal) és telangiectasiákkal járó bőrbetegség. A klinikai tünetek alapján nem egy betegségről, hanem egy vagy több domináns tünettel jellemezhető betegségek családjáról van szó.