Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Preklinikai modellekben az EPAC2 gén gátlása javított több jellemző viselkedési tünetet, például az érintésre való túlérzékenységet és a rohamokra való fokozott hajlamot.

Két, eredetileg onkológiai felhasználásra engedélyezett hatóanyag alacsony dózisban képes gátolni a bélhám kóros stresszválaszát, elősegítve a barrier természetes regenerációját.

 Cél: A tumorhipoxia meghatározó szerepet játszik a tumor­progresszió és az áttétképződés elősegítésében. A hipoxiás adaptáció központi szabályozója a hipoxia által indukálható faktor-1 (HIF-1), amely számos, malignus fenotípust támogató gén transzkripcióját irányítja. Bár a HIF-1 vonzó terápiás célpont, monoterápiás gátlása klinikai vizsgálatokban nem bizonyult hatékonynak, ami kombinált kezelési stratégiák iránti igényt vetett fel. A jelen tanulmány célja hipoxiacélzott kombinált terápiák fejlesztése volt emlő- és petefészekrákok esetében.

Módszerek: In vitro és in vivo hipoxiamodellekben vizs­gáltuk az akriflavin, mint HIF-1-gátló, paklitaxellel és egy epiteliális-mezenhimális átmenetet célzó szerrel alkotott kombinációit.

Eredmények: Az akriflavin jelentős antiproliferatív hatást mutatott, különösen tripla-negatív emlőrák-sejtvonalakon. Az akriflavin-paklitaxel kombináció szinergista tumornöveke­dést és áttétképződést gátló aktivitást eredményezett, amely rolipram alkalmazásával tovább fokozható volt.

Következtetések: Eredményeink alátámasztják a HIF-1-gátlá­son alapuló kombinált terápiák klinikai relevanciáját, valamint a HIF-1- és immunellenőrzőpont-gátlás együttes alkalmazá­sának biológiai racionalitását.

Magy Onkol 70:180-182, 2026

Az utóbbi évtized orvosi gyakorlatá­ban az egyik jelentős előrelépés az atópiás dermatitis, krónikus rhinosinusitis és asthma bronchiale kezelésében alkal­mazható új, hatékony terápiák bevezeté­se. Megfelelő orvosi gondossággal ezek a betegségek korábban is kezelhetők voltak, azonban a terápiás hatékonyság nem bizonyult elég jónak, ugyanakkor az alkalmazott kezelések jelentős mellékhatá­sokkal jártak. E betegségek jellemzően az immunrendszer Th2-es típusú fokozott – és bizonyos fokig szükségtelen – aktivitásá­hoz kötődnek.

Az arthritis psoriatica (PsA) krónikus, szisztémás, immunmediált gyulladá­sos állapot, amely komplex módon érintheti a bőrt, az ízületeket, vagy akár a gerincet és az inakat is. A modern kezelési stratégia a „treat-to-target” (T2T) megközelítésen alapul, melynek célja a minimális betegségaktivitás (MDA) mielőbbi elérése. A legújabb EULAR-ajánlások az MDA elérése érde­kében szigorúan korlátozzák az NSAID-ok és a szisztémás glükokortikoidok használatát, előtérbe helyezve a célzott terápiákat. Újdonság a szelektív TYK2-gátlók megjelenése, melyek a jövőben a prediktív biomarkerek (pl. MMP3, CXCL10) validálásával segíthetik majd a személyre szabott, legha­tékonyabb terápia kiválasztását.

Az atópiás dermatitisz az egyik leggyakoribb, és az életminőséget erősen befolyásoló bőrbetegség, amley alapvetően a bőr szerkezeti eltérésének és az immun­rendszer bőrhöz köthető túlműködésének a zavara. A betegség hátterében meghúzódó folyamatok jobb megismerése az utóbbi évek, évtizedek során új, hatékonyabb terápiák bevezetését eredményezte.

A krónikus rhinosinusitis (CRS) a felső légutak gyakori, heterogén gyul­ladásos betegsége, amely az orr és az orrmelléküregek nyálkahártyájá­nak legalább 12 héten át fennálló gyulladásával jellemezhető. A CRS patomechanizmusának mélyebb megismerése lehetővé tette a célzott biológiai terápiák kifejlesztését. Ezek alkalmazásának fel­tételeit nemzetközi és hazai irányelvek határozzák meg.

Az adiponektin–PEPITEM jelátviteli útvonal feltárása új fejezetet nyithat több ízületi gyulladással járó kórkép terápiájában.

Egyedülálló hatásmechanizmusának köszönhetően az új véradásgátló hatóanyag nem növelte a vérzésveszélyt az OCEANIC‑STROKE klinikai vizsgálat eredményei szerint.