Az eltérő mikrokörnyezet a tumorok különböző áttétképződési hajlamához és eltérő terápiás válaszhoz vezet.

 A sclerosis multiplex egy demielinizációval és az azt követő axonvesztéssel járó, krónikus autoimmun betegség, amelynek kezelésére ugyan több be­tegségmódosító terápia is rendelkezésünkre áll, a kórkép azonban továbbra sem gyógyítható. A betegség patofiziológiájának pontosabb megismeré­sével egyre több terápiás célpont és kezelési lehetőség leírására került sor, köztük a T- és B-sejteket, mikrogliát, ferroptózist és a bélmikrobiomot célzó farmakológiai, sejtalapú és életmódot érintő kezelésekére is. Az alábbi­akban a már elérhető és a még vizsgálat alatt álló terápiás lehetőségeket foglaljuk össze.

 A daganatos betegek ellátását szolgáló orvosi diagnosztika és terápia rohamos fejlődésen megy át. Míg a molekulárisan célzott gyógyszerek térhódítása ta­pasztalható, a hagyományos citosztatikus és hormonterápiák számos indikáció­ban jelenleg is preferáltak, így ezen szerek terápiás és nemkívánatos effektusai­nak ismerete továbbra is fontos. Közel 150 klasszikus kemoterápiás és endokrin hatóanyag törzskönyveit és vonatkozó szakirodalmi adatait áttekintve megál­lapítható, hogy a vizsgált ágensek harmadánál észlelhető glükometabolikus mellékhatás, legtöbbször enyhe és átmeneti hiperglikémia, ritkábban szekun­der diabétesz. Súlyos szövődmények nem jellemzők, antidiabetikus kezelésre vagy nincs szükség, vagy orális antidiabetikumok beállítása elegendő. Az új onkodiabetológiai szemlélet és a klasszikus daganatterápia megfelelő mel­lékhatás-menedzsmentje alapvető feltétel, melynek hiányában a daganatos betegek életminősége és életkilátásai kedvezőtlenebbül alakulnak.

Az ANXA3 fehérje és az IL-6 is jó gyógyszercélpont lehet az agydaganatok kezelésére szánt, személyre szabott terápiás módszerek kifejlesztése során.

A “memória” hamarosan kimutathatóvá válik, így változtatni lehet a gyógyszerek adagolási sorrendjén, vagy segíthet új gyógyszerek kifejlesztésében.

A Crohn-betegségben kialakuló fibrózis sejtszintű vizsgálata új eredményeket hozott a betegségben szerepet játszó sejtpopulációk azonosításával.

A satri-cel CAR-T terápia előrehaladott gyomorrákban kétszeresére növelte az egyébként igen rövid progressziómentes túlélést.

Még drasztikus fogyást követően is legalább két-három évre van szükség, hogy a gyulladáscsökkentő funkciók teljes mértékben helyreálljanak.

A malignus nem melanóma bőrtumorok általában alacsony rizikójú betegségek, melyek sebészi úton jól gyógyíthatóak, azonban a lokálisan kiterjedt vagy metasztatikus tumorok kezelése igen nagy terápiás kihívást jelent. A korábban alkalmazott citotoxikus kemoterápiák és az epidermális növekedési faktor receptor (EGFR) gátló terápiák magas morbiditással jártak és hosszú távon gyenge terápiás eredményt mutattak, azonban a Hedgehog jelátviteli utat gátló célzott terápiák és az immunterápiák megjelenésével a betegek életkilátásai javultak, mind a túlélés, mind az életminőség tekintetében. A neoadjuváns immunterápiák vizsgálata még folyamatban van, de a bizonytalan sebészi szélek vagy jelentős morbiditás[1]sal és funkcióvesztéssel járó műtétek esetén az immunterápia jó alternatíva lehet az esztétika és a funkció megőrzésében, és az onkológiai terápiák kombinációjával a beteg hosszú távú túléléséhez is hozzájárul. Két esetbemutatásunkkal a fenti megállapításokat kívánjuk megerősíteni.

Magy Onkol 69:173-178, 2025

A fej-nyaki régióból kiinduló laphámsejtes karcinóma (HNSCC) világszerte jelentős morbiditással és mortalitással jár. Az elmúlt évtizedben az immun- és biológiai terápiák térnyerése alapjaiban változtatta meg a recidív/áttétes (R/M) HNSCC szisztémás terápiáját. A KEYNOTE-048 vizsgálat eredményei alapján a PD-1-gátló pembrolizumab monoterápiában vagy kemoterápiával kombinálva új elsővonalbeli standarddá vált PD-L1-pozitív esetekben. A CheckMate 141 és KEYNOTE-040 vizsgálatok megerősítették a PD-1-gátlók szerepét másodvonalban is. A legújabb adatok (pl. KEYNOTE-689, NIVOPOSTOP) a perioperatív és adjuváns immunterápia sikeres integrációját bizonyítják reszekábilis HNSCC-ben. Ugyanakkor számos negatív vizsgálat rámutatott az immunterápia korlátaira lokálisan előrehaladott esetekben. Az optimális terápiás szekvencia meghatározása továbbra is klinikai kihívást jelent.

Magy Onkol 69:149-158, 2025