Az egészséges populációt érintő állapotfelmérésekkel, a kockázati tényezők felmérésével, a megfelelő korai intézkedésekkel látványosan csökkenthet­nénk a kardiovaszkuláris betegségekkel összefüggő terheket. 

A nyaki verőér időskori gyakori szűkülete növeli az ischaemiás agykárosodás kockázatát és a következményes lacunaris és corticalis infarktusok kialakulását, illetve a fehérállományi jelgazdag gócok kognitív károsodáshoz és demenciához vezetnek. A nyaki verőér atherosclerosisának csökkentésével valószínűleg mérsékelhető lenne a kognitív zavar.

Stroke, 2019. február

Az ischaemiás stroke az esetek egy részében nem thromboemboliás, hanem inkább hemodinamikai jellegű, mely – kompenzatórikus kollaterális keringés hiányában – folyamatosan rosszabbodó vérátáramlással jár. A hemodinamikai ischaemiás stroke éves előfordulási aránya 25%, mely a becslések szerint évente 2%-kal emelkedik, és e betegek tipikusan nem reagálnak megfelelően a gyógyszeres kezelésre. A nyaki verőér ellátási területén létrejövő átmeneti ischaemia okozta agyi infarktusok 5−15%-ában az arteria carotis interna (ICA, internal carotid artery) teljes elzáródása jön létre. Gyógyszeres kezelést követően a rekurrens stroke 2 évre számított kockázata a stroke összes típusát figyelembe véve évente 5−9%, míg az ipsilateralis ischaemiás strokeokra vonatkozóan évente 2−8%. ennél is nagyobb a rizikó azokban az esetekben, amikor a képalkotó vizsgálatok hemodinamikai zavart igazolnak. Az ICA okklúziója esetén a rekurrens stroke előfordulási aránya az indexeseményt követően 1 év elteltével 4,8%, 3 év múltán 12,2%, míg 5 év elteltével 17,1%.

Az arteria carotis szűkületének stent behelyezéssel illetve endarterectomiás műtéttel történő megszüntetése nagyjából azonos stroke kockázatot eredményez.

A stroke egyre nagyobb közegészségügyi terhet jelent világszerte, melynek csökkentésére mind nagyobb szerepet kapnak az első vagy ismétlődő stroke megelőzését célzó stratégiák, illetve az akut stroke megfelelő kezelése és rehabilitációja. Az ausztrál szerző az ismétlődő ischaemiás stroke szekunder prevenciójának legfontosabb alapelveit foglalja össze. Ennek jelentőségét az adja, hogy a rekurrens stroke esetek teszik ki az összes megelőzhető stroke jelentős hányadát (25–30%-át), többnyire ischaemiás stroke-ok, melyet nagyobb fokú rokkantsággal, nagyobb halálozási aránnyal és nagyobb kezelési költséggel járnak.

Ötven százalékot meghaladó, tünetmentes carotis-szűkület az átlagpopuláció körülbelül 3,6%-ában áll fenn, idősebb korban és férfiaknál valamivel nagyobb arányban. Az elváltozás jelenlétében nagyobb a későbbi stroke előfordulásának esélye, bár úgy tűnik, hogy két évtized elteltével a kockázat csökken. A jövőbeni neurológiai események szempontjából nagy kockázatú szűkületek azonosítása segítséget nyújthat az intenzívebb terápiára és invazívabb stratégiákra szoruló betegek kiválasztásához.

Közismert, hogy a stroke legfontosabb rizikófaktora a nem kezelt magas vérnyomás. A terápia eredményességét nemcsak a vérnyomásértékek változásából, hanem az érfalmerevségre gyakorolt hatásból is meg lehet ítélni. Kiemelendő, hogy magyar kutatók fejlesztették ki az arteriográfot, mely különböző paraméterek (augmentációs index, pulzushullámsebesség stb.) alapján méri az érfalmerevség változását, feltételezve, hogy e paraméterek kórossága a vaszkuláris rizikófaktorok számától és súlyosságától függ. Ezért különösen érdekes az egyik cikk, melyben két vérnyomáscsökkentő szer hatását hasonlították össze viszonylag kevés beteg bevonásával. Megállapították, hogy mindkét vízhajtó csökkenti a vérnyomást és javítja az artériák merevségét jellemző paramétereket.

Véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok sora igazolta, hogy a carotis endarterectomia (CEA) hathatósan mérsékli a stroke és a halálozás kockázatát az arteria carotis interna (ICA, internal carotid artery) súlyos fokú, tünetekkel járó vagy tünetmentes szűkülete esetén, és a beavatkozással járó perioperatív szövődmények is alapos vizsgálódás tárgyát képezték. Bizonyítottnak látszik az a megfigyelés is, hogy az azonos oldali és/vagy az ellenoldali nyaki verőér stenosisa többnyire a beavatkozást követő években mutat progressziót, hosszú távú adatokkal azonban alig rendelkezünk ezzel kapcsolatban.

A világszerte harmadik leggyakoribb haláloknak számító stroke típusai közül a nyaki verőér atheromás betegségére visszavezethető esetekben a legnagyobb a kiújulás kockázata (esélyhányados= 2,9) 30 nap, illetve 3 hónap elteltével. A carotis stenosisban szenvedő betegek csoportjában tehát jelentős költségmegtakarítás érhető el a későbbi stroke arányának csökkentésével. Több véletlen besorolásos vizsgálatban is arra a következtetésre jutottak, hogy a belgyógyászati kezelés mellett alkalmazott carotis endarterectomia (CEA) hathatósabban mérsékli a morbiditást és mortalitást, mint a belgyógyászati terápia önmagában, továbbá megállapították, hogy a CEA a carotis-stenosis költséghatékony kezelési módszere, függetlenül attól, hogy az érbetegséget kísérik-e tünetek vagy sem. A sztent beültetésével végzett carotis-angioplasztika (CAS) csak az elmúlt években került be a nyakiverőér-szűkület kezelésébe. Nemrégiben két metaanalízisben hasonlították össze a CAS és a CEA 30 napos kimenetelét szimptómás carotis-betegség esetében.

Az arteriosclerosis generalizált érbetegség. A stroke, a coronaria-betegség, az alsó végtagi érszűkület és a veseartériák károsodása egyaránt e szisztémás folyamat részjelensége. Valószínű, hogy a parenchymás szervek állapota tükrözheti az általános érelmeszesedés súlyosságát. Ezért különösen érdekes annak vizsgálata, hogy az albuminuria súlyossága mennyire függ össze a stroke-rizikóval.