Az FDA is engedélyezte az Európában már vény nélkül kapható merevedési zavarok kezelésére szolgáló helyi gélt.

A cukorbetegség kezelésében mind több figyelem irányul a B₁₂-vitamin sze­repére. A közlemény részletesen foglalko­zik a hiányállapot 1-es és 2-es típusú diabetest érintő hatásaival, kiemelten a neuropathiás károsodásokkal, a metforminkezelés és a B₁₂-vitamin-hiány összefüggéseivel. A B₁₂-ellátottság rendszeres ellenőr­zésének kiemelt jelentősége van metformint rendszeresen szedő személyek esetében. B₁₂-vitamin-hiány esetén az orális bevitel biztonságos megoldást jelent.

Számos preklinikai vizsgálatban bizonyították, hogy a foszfodieszteráz-5 gátlás számos kedvezőtlen kardiológiai állapotot jótékonyan befolyásol. Az elemzett hat vizsgálatban a sildenafil férfiakban javította az ejekciós frakciót. 

Az első olyan kettős vak, placebokontrollos sildenafil-tanulmány, amelybe kizárólag enyhe erectilis diszfunkcióban szenvedő pácienseket válogattak be, azokat az andrológusokat igazolta, akik bátran ajánlják a gyógyszeres kezelést a szexuális teljesítményükkel csak kissé elégedetlen pácienseiknek is.

J Sex Med 2010. november

Főbb tézisek: 1. A nemi aktus a mindennapi élet normális fizikai terheléssel járó tevékenységei közé tartozik. 

Érvek mellette Az ALLHAT szerzői arra a megállapításra jutottak, hogy a jövőben a diuretikumokat kell a szövődménymentes hypertonia első vonalbeli gyógyszereinek tekintenünk. Bár jómagam nem értek egyet teljes mértékben ezzel a végkövetkeztetéssel, szívesen eleget teszek a felkérésnek, és felsorolom a vízhajtók alkalmazása mellett szóló érveket.Az ALLHAT keretében 33357 idős, hypertoniás beteg vérnyomását sikerült figyelemreméltóan jól (átlagosan 134/75 Hgmm-re) beállítani – olyan betegekét, akiknél kardiovaszkuláris kockázati tényezőkkel kellett számolni. Az elsődleges végpont, a végzetes és nem végzetes kimenetelű szív-infarctus gyakorisága tekintetében nem találtak szignifikáns különbséget a vízhajtó chlortalidon, az ACE-gátló lisinopril és a kalciumantagonista amlodipin között. Hiányolom azonban a mellékhatásokra, az életminőségre és a terápiás együttműködési készségre vonatkozó információkat. Az ALLHAT eredménye összhangban áll a Prospective Studies Collaboration3 egy újabb metaanalízisével, ám ellentmond az Australia-2 vizsgálatnak, amely az ACE-gátlók fölényét mutatta ki. A LIFE vizsgálat során az egyik angiotenzin-receptor-blokkoló eredményesebbnek bizonyult az egyik béta-blokkolónál, de diuretikummal nem végeztek összehasonlítást. Az a megállapítás, miszerint a chlortalidon (vagy más thiazid diuretikum) az elsődlegesen választandó szer, több érvre támaszkodik. Az első a vízhajtók alacsony ára. Megjegyzendő azonban, hogy a szabadalmi oltalom lejártával a napi kezelési költségek ma már alacsonyabbak néhány ACE-gátló alkalmazása mellett, mint nagy dózisú chlortalidon adásakor. Ráadásul a közvetlen gyógyszerköltségek mellett a járulékos költségeket is figyelembe kell vennünk. Különösen fontos az a megállapítás, hogy chlortalidon-kezelés során jóval gyakrabban alakul ki 2-es típusú diabetes, mint lisinopril szedése mellett. Ez a tényező a rövid, 4,9 éves megfigyelési időszak alatt még alig okozott járulékos költségeket, ám a 2-es típusú diabetes tetemes kezelési költségei miatt6 a hosszú távú költség-haszon elemzésben feltétlenül számolni kell vele. ... Érvek ellene A diuretikumokat nagy dózisban kell alkalmaznunk, ha eleget akarunk tenni az eredményes vérnyomás-beállítás mai követelményeinek.5 Ez a Németországban leggyakrabban alkalmazott diuretikum, a hydrochlorothiazid (HCT) esetében 50–100 mg-os napi adagot jelent. Az amerikai ALLHAT vizsgálati szere, a chlortalidon a HCT-nél erősebb és hosszabb hatástartamú készítmény, ebből napi 25–50 mg adható.1 Ilyen adagolás mellett azonban már gyakran jelentkeznek a gyógyszercsoportra jellemző, régóta ismert mellékhatások, köztük a hypokalaemia, a glükózintolerancia, a hyperurikaemia és esetenként a dyslipidaemia, nem beszélve az erectilis diszfunkcióról.4,8 Ehhez jön még a neurohumorális rendszerek, így a szimpatikus idegrendszer és különösen a renin–angiotenzin rendszer (RAS) esetenként masszív stimulációja. Ezek az eltérések – az elektrolit-egyensúly eltolódása, a metabolikus és humorális zavarok – a diuretikumok hatásmechanizmusa okán alakulnak ki, és erősen dózisfüggők, fellépésük nagy adagok alkalmazásakor elkerülhetetlen. Lényegesen kisebb dózistartományban (pl. napi 12,5 mg HCT vagy 6,25 mg chlortalidon szedése mellett) ilyen mellékhatások általában nincsenek, de ilyen kis adagban a diureti-kum önmagában nem csökkenti hatékonyan a vérnyomást. Ez a diuretikumok monoterápiás vérnyomáscsökkentőként való alkalmazásának fő hátulütője.

Sok férfi beteg nem szívesen beszél szexuális problémáiról. Már a 40 éves betegek vizsgálata során is ajánlatos rutinszerűen és tapintatosan rákérdezni az esetleges merevedési zavarra, mivel ez a tünet a korábban fel nem ismert érbetegség első jele lehet. A cikk bemutatja az erectilis diszfunkció és az érbetegség kapcsolatát, és ajánlásokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy a háziorvos miként működhet közre a merevedési zavar és az esetleges alapbetegség kockázatának csökkentésében. A National Institutes of Health 1992-ben létrehozott, impotenciával foglalkozó konszenzusbizottságának1 definíciója szerint az erectilis diszfunkció „az az állapot, amikor a férfi nem képes a nemi aktushoz szükséges erekció elérésére vagy fenntartására”. Az erectilis diszfunkció (korábbi nevén impotencia) nem új keletű probléma. A legkorábbi írás, amely az impotenciát említi, Indiából származik a Kr. e. 8. századból, és a Biblia is több helyen utal erre a problémára.2 A régebbi korokban sokféle okot feltételeztek a merevedési zavarok hátterében, így többek között rontást, boszorkányságot, gyermekkori szexuális szorongást, istentől való átkot, illetve „elégtelen önkontrollt és szexuális viselkedészavart”.2 A 19. századtól kezdődően a természetfölötti okok helyett egyre inkább az erekció élettani mechanizmusainak tanulmányozása került a középpontba (lásd a keretes részt a 30. oldalon). Az erectilis diszfunkció egyrészt kórállapot, amely a beteg és partnere számára egyaránt szenvedést okozhat, másrészt pedig valamely alapbetegség első jele is lehet. Cikkünk fő célja adatokkal alátámasztani az erectilis diszfunkció és az érbetegségek szoros összefüggését. Epidemiológiai tényezők Az erectilis diszfunkció epidemiológiájával foglalkozó egyik legtöbbet idézett vizsgálat, a Massachusetts Male Aging Study14 a szexuális diszfunkció prevalenciáját mérte fel idősödő férfiak körében, intézeten kívüli körülmények között.

Minden korszaknak megvannak a maga kurrens témái. A második évezred utolsó két évtizedének egyik központi kérdésköre a férfiakat érintő betegségek gyógyítása volt. Ezért is rendkívül szerencsés összeállítás ez a férfiak egészségéről szóló, három cikkből álló szimpózium, amely kiemelt témakörei miatt közérdeklődésre tarthat számot. A három, szakmailag igényesen megírt cikk közül a merevedési zavar és az érbetegség összefüggéseinek összefoglalásáról szóló közleményhez Kopa Zsolt andrológus főorvos, a tesztoszteronhiány diagnózisáról és kezeléséről szóló közleményhez Lőcsei Zoltán endokrinológus főorvos, a prosztatarák szűrővizsgálatát tárgyaló tanulmányhoz Tenke Péter urológus főorvos írt a hazai olvasók számára igen hasznos kommentárt. Az első cikk a merevedési zavar és az érbetegség kapcsolatáról szól. Ennek az összefüggésnek a vizsgálata azért is rendkívül indokolt, mert az erekció biokémiájának megismerésével a nitrogén-monoxid mint legfontosabb erekciógenetikus neurotranszmitter szerepe felértékelődött. Az erek endotheljéből és a nonadrenerg-nonkolinerg idegvégződésekből származó NO az erekció létrejöttében meghatározó szereppel bír. Értelemszerűen az ér- és endothel-károsító faktorok az NO-szint és az erekciós képesség csökkenéséhez vezetnek. Ebből következik, hogy a szív- és érrendszeri betegségeket joggal soroljuk az erectilis diszfunkció kockázati tényezői közé: ilyen betegség fennállásakor – miként a diabeteses, a hypertoniás és a lipidanyagcsere-zavarban szenvedő betegek között – a merevedési zavar szignifikánsan gyakoribb. A felsorolt betegségek az idősebb populációban gyakrabban fordulnak elő, és bár az életkor is az erectilis diszfunkció komoly kockázati tényezőjének számít (40 és 70 éves kor között előfordulási aránya megnégyszereződik), a kommentátor igen helyesen emeli ki azt, hogy a szexuális élettel kapcsolatos igények idősebb korban is megmaradnak. Mivel az erectilis diszfunkció gyakran jelentkezik komoly rendszerbetegségek első tüneteként, az összefüggéseket pedig egyre jobban megismerjük, nem tarthatjuk izolált tünetnek a merevedési zavart, és szimptomatikus kezelése is csak akkor lehet korrekt, ha a háttérben esetleg jelenlevő, egyébként ismert etiológiai tényezőket már felderítettük.