Folyamatos pozitív légúti nyomás jelentősen csökkentette az obstruktív alvási apnoe okozta megnövekedett Parkinson-kór kockázatot.

Az obstruktív alvási apnoe (OSA) gyakran más légzőszervi kórkép társbe­tegsége. A két betegség egyidejű fennállása (overlap szindróma) magasabb morbiditáshoz és mortalitáshoz vezet. Az OSA korai felismerése és kezelése javíthatja az alvást, az életminőséget és a betegségek kimenetelét.

A poszt-COVID szindróma bármely, a vírusfertőzésen átesett betegben kialakulhat és megközelítőleg a betegek 10%-a tapasztal elhúzódó tüne­teket.¹ A betegek legnagyobb hányadában spontán regresszió jelentkezik szupportív kezelés, tüneti terápia és életmódbeli változtatások (pihenés, fokozatosan növelt fizikai aktivitás) mellett. A szindróma több szervrend­szert is érinthet, mely alapvetően meghatározza a tünetek sokszínűségét. Általános szimptómaként gyengeség, fáradtság, generalizálódott fájdalom és láz fordultak elő. Jelen írás a pulmonológiai vonatkozásokat öleli fel.

Az akut/szubakut köhögés leggyakoribb oka a vírusfertőzés, amely álta­lában spontán elmúlik az egyébként egészséges embereknél. A krónikus köhögés (>8 hét) hátterében többnyire három alapvető ok áll: váladék­csorgás a garatban, asztma és asztmával társult szindrómák, valamint gastrooesophagealis refluxbetegség. Ha a tartós köhögési tünet oka meg­felelő diagnosztika után nem rendelhető egy adott betegséghez, akkor azt önálló betegségnek, krónikus idiopátiás köhögésnek nevezzük. Ha a célzott terápia javítja az alapbetegséget, de a köhögési tünet terápiás válasza az irányelvek szerinti kezelés ellenére is elmarad, akkor krónikus refrakter köhögésről beszélünk.

Az obstruktív alvási apnoe betegség a populáció kb. 5%-át érinti, hazánk­ban kb. 500 000 embert. Jelentőségét a következményes betegségek tár­háza adja. Szerepe van többek között a magas vérnyomás, a szívinfarktus, különféle szívritmuszavarok, az agyi érbetegségek (stroke) kialakulásában. Jellegzetes következménye lehet a fokozott nappali aluszékonyság, és szá­mos, a kognitív működések különféle aspektusait érintő hatás. A kórképpel kapcsolatosan sok új vizsgálati eredmény, információ áll rendelkezésre. A patofiziológia új szempontok szerinti átgondolása hozzájárul a betegség valódi súlyának megértéséhez a következményes kórképek kialakulásában.

Kardiovaszkuláris betegségben gyakran rejtve marad az alvási apnoe.

BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ VÁLASZ

Pozíciós terápia hatására a klinikai tüneteket is mutató alvási apnoe (OSA) paraméterei közepes mértékben (16–40%) javulnak a nem kezelt bete­gekhez képest (kis esetszámú véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok [randomized controlled trial, RCT] metaanalíziséből származó B erősségű bizonyíték). A pozíciós terápiák kevésbé hatékonyak, mint a folyamatos pozitív légúti nyomás (continuous positive airway pressure, CPAP) keze­lés (kis esetszámú keresztezett vizsgálatok metaanalíziséből származó B erősségű bizonyíték).

A pandémia másfél éves diagnosztikai evolúciója mára már kitermelte azo­kat a vizsgálati módszereket, amelyek alkalmasak a betegség felismerését, nyomon követését, illetve az aktív immunizálás hatékonyságát támogatni, azonban a laboratóriumi diagnosztika és ipar az elkövetkező időszakban is folyamatosan pótolja az elmaradt klinikai vizsgálatokat, és egyre ponto­sabban lesz képes meghatározni a rendelkezésre álló eszközök, módszerek, reagensek tényleges helyét, szerepét, hasznát.

Közleményünkben összefoglaltuk és rendszereztük a leg­fontosabbnak ítélt POEM-ekben tárgyalt klinikai kérdéseket és az arra adott tömör választ, kitérünk azokra a gyakori és ritka problémákra, amelyekkel a COVID-19-ben megbetegedettek szembesültek. Az össze­foglaló tartalmazza az év során megjelentetett két legfontosabb klinikai iránymutatást is. Az összes POEM online az alábbi honlapon érhető el: https://www.aafp.org/afp/poems2020.

A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól szinte napról napra derülnek ki új információk. A fertőzés maradandó károsodásokat okozhat a szervezetben, nemcsak időseknél és krónikus betegeknél, hanem fiataloknál is. Akár a fer­tőzöttek 10–35%-ánál a megbetegedést követően újra tünetek jelentkeznek, melyek 3 hónapon túl is akadályozhatják a betegek megszokott életvitelét és a munkába való visszatérését. Az elkövetkező időszakban a COVID-19 utáni rehabilitációra egyre nagyobb szükség lesz. A döntően tüdőgyógyászati re­habilitáció 3–6 hétig is tarthat. Az ellátórendszernek fel kell készülnie a poszt- COVID-19 korai diagnózisára, gyógyszeres és rehabilitációs kezelésére.