A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

A klinikai vizsgálat célja a loratadin és a mometazon‑furoát együttes alkal­mazásának hatékonysági és biztonságossági vizsgálata volt a loratadin-monoterápiával összevetve, allergiás rhinitis esetében alkalmazva. A prospektív, 116 beteg bevonásával végzett vizsgálat eredményei sze­rint a kombinált kezelés szignifikánsan hatékonyabbnak mutatkozott a loratadin-monoterápiához képest a nazális tünetek és a szerológiai mar­kerek tekintetében egyaránt, és a biztonságossági profil sem különbözött érdemben. Emellett az általános válaszadási arány jelentősen magasabb volt, mint a monoterápiás kontrollcsoport esetében.

A leflunomid és a hidroxi-klorokin kombinációja hatékony és megfizethető kezelési lehetőséget kínál a betegség szisztémás aktivitással járó formájában.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Egy új hatóanyagcsoport a fertőzésekkel szembeni védekezőképesség csökkentése nélkül képes mérsékelni a gyulladást.

A Spanyolországban 2021–2022 során, valós körülmények között végzett EMAYIC obszervációs vizsgálatban csaknem 500, szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő beteg vett részt, akik napi 60 mg edoxabanterápiában részesültek. A megfigyelt vérzési arány tekinte­tében a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) három kategóriája (megtartott, csökkent, súlyosan csökkent) között nem volt különbség, és a vizsgálat mindhárom csoportban alacsony, összehasonlítható mértékű incidenciát igazolt súlyos vagy klinikailag releváns, de nem súlyos (clinically relevant non-major – CRNM) vérzés tekintetében. A stroke előfordulási aránya is alacsony (1,5%) volt, súlyos mellékhatásokat pedig nem tapasztaltak az edoxabankezelés során.

A naponta egyszer, tabletta formában szedhető készítmény ígéretes eredményeket mutatott az ATTAIN-2 klinikai vizsgálatban.

A vázizomlazítók fontos szerepet töltenek be a mozgásszervi megbete­gedések kezelésében, azonban a 2023-as Beers Criteria szerint a legtöbb ilyen készítmény nem javasolt az időskorúak számára, kivéve a baklofént és a tizanidint. A szerzők geriátriai gyakorlatukban a tizanidint off-label módon, preemptív analgézia céljára alkalmazták jó eredményekkel, ami indokolttá tette a készítmény farmakológiai és terápiás tulajdonságainak újraértékelését. Szakirodalmi áttekintésükben naprakész információt nyújtanak a klinikumban dolgozó orvosoknak, illetve ösztönözni kívánják a további kutatásokat és ismeretszerzést.

Kettős hatásmechanizmusának köszönhetően a szemaglutidhoz képest jóval enyhébb gasztrointesztinális mellékhatásokkal alkalmazható a tirzepatid.

A betegek csaknem fele egy éven belül abbahagyja a GLP-1 terápiát. Az abbahagyást követő testsúlygyarapodás viszont ösztönzőleg hat az újrakezdésre.