A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

Az alacsony zsírtartalmú vegán étrend csökkenti az inzulin felhasználását és a költségeket az 1-es típusú cukorbetegségben.

 A rostok szupplementációjára nem általánosíthatók egyértelműen azok az egészségügyi előnyök, amelyeket a teljes értékű élelmiszerekben je­len lévő, intakt élelmi rostok esetén kimutattak. A rostszupplementáció klinikai hatása nagymértékben az adott rostkészítmény fizikai és kémiai tulajdonságainak függvénye. Ebben a vonatkozásban kiemelkedők a szolúbilis, viszkózus/gélképző rostok, melyek közül a hidroxipropil-metilcellulóz (HPMC) klinikai vizsgálatokban is bizonyította glikémiás hatékonyságát.

Új adatok szólnak az újabb testsúlycsökkentő gyógyszerek egyes krónikus bőrbetegségekre gyakorolt előnyeiről, és arról, hogy a bőrgyógyászoknak szerepük lehet az elhízás kezelésében.

Két új vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a GLP-1RA-k és az SGLT2-gátlók szedése a demencia és az Alzheimer-kórral összefüggő demencia (ADRD) jelentősen alacsonyabb kockázatával járnak.

A cukorbetegek glikált hemoglobinszintje és a hiperglikémiás epizódjainak száma is javulást mutatott a standard módszerekhez képest.

A betegek csaknem fele egy éven belül abbahagyja a GLP-1 terápiát. Az abbahagyást követő testsúlygyarapodás viszont ösztönzőleg hat az újrakezdésre.

A születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, melynek hatásá­ra az idősek aránya világszerte fokozatosan emelkedik. Az öregedés során a hipotalamusz-hipofízis tengely működése módosul, ezáltal az endokrin és a metabolikus folyamatok többrétű változása észlelhető. A fiziológiás és patológiás eltérések megítélése, kezelése ezért egyes esetekben nagy kihívás a klinikusok számára. Ebben a cikkben az életkorral járó hormonális eltéréseket, a hipotalamusz-hipofízis és endokrin mirigyek különböző ten­gelyeinek, a kalcium- és csontanyagcsere, valamint a glükózhomeosztázis életkorral összefüggő változásait tárgyaljuk.