Kétrészes közleményünk célja a biszfoszfonátok farmakológiájának ismertetésén keresztül a biszfoszfonátterápia indikációjának, az alkalmazott gyógyszereknek és terápiás protokolloknak a leírása, valamint az ilyen gyógyszert szedő betegek konzerváló fogászati, fogpótlástani és szájsebészeti ellátási lehetőségeinek összefoglalása. Ismertetjük a kúra mellékhatásait és a terápiás szövődmények ellátási módszereit is. Az első rész a fogászati vonatkozásokat taglalja.
Laboratóriumi körülmények között az agyszövetmintákhoz adott oxitocin helyreállította az agysejteknek az emlékezet és tanulás szempontjából alapvető jelentőségű „plaszticitását”.
A demencia nem betegség, hanem tünetcsoport, szindróma, amelyet memóriazavar és lebenytünetek (afázia, agnózia, apraxia vagy a frontális végrehajtó funkciók zavara) alkotnak. A demens betegek száma Magyarországon 150–300 ezer lehet. Bár demenciát számos betegség okozhat, leggyakoribb oka (akár 70%-ban) az Alzheimer-kór. A mindennapi funkciókban zavart okozó demenciát az enyhe kognitív zavar stádiuma előzi meg, azt pedig a prodromális szakasz. A demencia okát nem ismerjük, csak kockázati és protektív tényezőkről tudunk. Mivel a tünetek evolúciója éveket-évtizedeket vesz igénybe, hosszú idő áll rendelkezésre a kockázati tényezők módosítására, a demencia megjelenésének késleltetésére.
A radioterápia (RT) sok agydaganat esetében hatásos kezelés, azonban károsan hathat a neurokognitív működésre. Az agyszövet irreverzíbilis fokális vagy diffúz nekrózisa miatt enyhe-súlyos kognitív zavarok alakulhatnak ki.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.