A European Society of Cardiology kamrai ritmuszavarokkal és a hirtelen szívhalál megelőzésével foglalkozó 2015-ös irányelveinek a 2006-os ajánlá­sokhoz képest számos új eleme van, a genetikai diagnosztikától a szubkután és a hordozható kardioverter defibrillátorokig.

Ebben a lapszámban a Szimpózium ro­vatnak mind a három cikke olyan te­rületre kalauzol bennünket a kardiológia univerzumában, mely parányit kívül esik a mindennapi rutin, a klisék, az agyunkban extrapiramidálisan felötlő munkadiagnó­zisok kissé talán unalmas, de meleg, biz­tonságos régióján. Ugyanis a kardiológia nem csak iszkémiás szívbetegségből, szív­elégtelenségből és a hipertónia szövőd­ményeiből áll, sokszor elő kell vennünk az eszünket, gondolkozni kell. Szerencsére saját diszciplínánk, a szívgyógyászat bővel­kedik a logikában, a mérhető és felfogható adatokban, továbbá a fizikai törvények által behatárolt összefüggések kiválóan alkal­masak arra, hogy betegünk problémáját gondolkodva értsük meg.

A tudatzavarok kialakulásának számos ártalmatlan oka van, de lehetnek a háttérben az életet veszélyeztető okok is. Utóbbiak közé tartozhatnak a szívritmuszavarok, amelyek gyakran akut coronaria-szindrómát követően alakulnak ki. A cikk ismerteti a tudatzavarral járó kardiológiai rendelle­nességek legfontosabb differenciáldiagnosztikai kérdéseit, és gyakorlati útmutatóul is szolgál.

Az elmúlt évtizedben előrelépés történt a ventrikuláris tachikardiák (VT) diagnosztikájában és ablációjában. Mind idiopátiás, mind strukturális szívbetegséggel összefüggő VT esetén a tünetért felelős szubsztrátot megcélozva végezhetjük el az ablációt. A háromdimenziós elektroanatómiai térképezés lehetővé teszi a hegesedés miatt lassan vezető területek azonosítását. A cikk ismerteti a VT-k mechanizmusait, a jelenleg használatos térképezési és ablációs technikákat, a beavatkozások eredményeit és lehetséges szövődményeit.

A főleg időskorban előforduló szinuszcsomó-betegségben a szív képtelen ellátni pacemaker funkcióját. Legalább 50%-ban ún. tachikardia-bradikardia szindróma alakul ki. A betegség intrinszik okát (degeneratív fibrózis, ioncsatorna-diszfunkció, a szinoatriális csomó átépülése) extrinszik (farmakológiai, metabolikus, vegetatív) tényezők fokozhatják vagy utánozhatják. Sokszor a szervek (pl. az agy) csökkent perfúziója a tünetek közvetlen oka. A diagnózis felállítása sokszor nem könnyű, s végül úgy derül ki a betegség, hogy az EKG-n észleljük a tünetekkel kísért aritmiát. A kezelés az extrinszik tényezők kiiktatásából és pacemaker behelyezéséből áll.

A hipertrófiás kardiomiopátia a szív leggyakoribb örökletes megbetegedése. Jel­lemző klinikai tünetek: angina pectoris, diszpnoé, szinkópe, szívelégtelenség, pitvarfibrilláció. A kedvezőtlen lefolyás és a kockázati tényezők felderítésére az EKG és az echokardiográfia mellett rutinszerűen végzendő a Holter-EKG és az ergospirometria. A kardiális MRI további segítség a hirtelen szívhalál kockázatának felméré­séhez és az ICD-beültetés indikálásához. A konzervatív kezelés fő eszközei a béta-blokkolók, a közeljövőben új gyógyszerek megjelenése várható. A kiáramlási pálya tünetekkel járó obstrukciója esetén hasznos lehet a sebészi miektómia vagy az eta­nol injekcióval történő katéteres septum-abláció.

A krónikus diszpnoé oka legtöbbször asztma, szívelégtelenség, miokardiális isémia, krónikus obstruktív tüdőbetegség, intersticiális tüdőbetegség, pneumónia vagy pszichogén zavar. Sokszor a klinikai kép önmagában elegendő a diagnózis felállításához. A fizikális vizsgálati leletek (pl. telt juguláris vénák, gyengült légzési hangok vagy sípolás, pleurális dörzszörej, dobverőujjak) segíthetnek a diagnózis felállításában.