Az adrenalis incidentalomák kezdeti értékelésének minden esetben a malignitás és a funkcionalitás kizárására kell irányulnia, mivel a glükokortikoid-termelés, az autonóm kortizolszekréció igazolása nagyon lényeges szempont. A hyperkortizolizmus számos metabolikus útvonalat érint, spektrumának közepén valószínűleg a lehetséges és bizonyított autonóm kortizol szekrécióban szenvedő betegek állnak. Esetükben számos kardiometabolikus társbetegség, magasabb a nem hormontermelő mellékvese incidentalomás vagy a mellékvese daganattal nem rendelkező populációhoz képest.

A diagnosztikai képalkotó vizsgálatok elrendelésekor – a sugárexpozíció csökkentése érdekében – az orvosoknak tartaniuk kell magukat felnőtt betegek esetében az Image Wisely, gyermekek esetében az Image Gently útmutatóhoz, valamint az American College of Radiology (ACR) megfelelő­ségi kritériumaihoz. Ez utóbbiak 193 diagnosztikai képalkotási és interven­ciós radiológiai témát, ezen belül 942 klinikai változatot és több mint 1680 klinikai szituációt ölelnek fel. A cikk a legfontosabb szakmai ajánlásokat tekinti át.

A jelen dolgozatban a patológus(ok) szerepét mutatjuk be a diagnosztikában, felvillantva néhány olyan „forró pontot”, melyek vizsgálata segíthet a tumorok diagnosztikájában, kezelésében.

A mellékvese-incidentalómák klinikusi szemlélete az elmúlt évtizedekben több alkalommal átformálódott az új klinikai tanulmányok eredményei és a nemzetközi ajánlások fényében. A mellékvese-térfoglalások jelentős része hormonálisan inaktív, zsírgazdag kéregadenóma, amely egyszeri kivizsgá­lást követően további klinikai, endokrinológiai vagy radiológiai ellenőrzést nem igényel. A közlemény az aktuális európai ajánlást követve praktikus vezérfonalat kíván adni a mellékvese-incidentalómák menedzseléséhez.

A radiológiai vizsgálatok során egyre gyakoribb a daganat gyanúját keltő mellékle­let: incidentalóma. Az orvosnak gondolnia kell az ilyen lelet kockázatára a képalko­tó vizsgálatok indikálásakor. A betegek azt feltételezhetik, hogy az incidentalóma rák, és könnyen lehet, hogy nincsenek tisztában az ismételt képalkotó vizsgálatok­kal járó sugárterhelés kockázataival.  

A leggyakoribb hipofízisadenómák a prolaktinómák és a hormont nem termelő adenómák. A kezdeti tünetek lehetnek az endokrin diszfunkció jelei (pl. terméketlenség, csökkent libidó, tejcsorgás) vagy neurológiai tünetek (pl. fejfájás, látászavarok). Ha a diszfunkciós hipofízis hormont termel, a klasszikus klinikai szindrómák alakulhatnak ki, pl. hiperprolaktinémia, akromegália vagy Cushing-kór. Fontos a teljes hipofízisfunkció kivizsgálása, mivel gyakori a mirigy alulműködése. A kezelést végző teamnek az esetleges endokrinológiai vagy idegsebészeti kezelésre is felkészültnek kell lennie. A kis méretű, hormont nem termelő adenómák és a prolaktinómák nem feltétlenül igényelnek azonnali beavatkozást.

A pajzsmirigygöbök előfordulása nem ritka az átlagnépességben. A rosszindulatú da­ganat valószínűsége csekély, mégis ez a fő oka a pajzsmirigyeltérések kivizsgálásának. A TSH szint meghatározása alapján elkülöníthetők a pajzsmirigy túlműködéséhez ve­zető állapotok. Minden más kórállapotban az ultrahangvizsgálat és a vékonytű-aspi­ráció a diagnosztika alapja. A mérettől függően biopszia szükséges akkor, ha felmerül rosszindulatú betegség gyanúja, illetve ha fennállnak a pajzsmirigyrák kockázati tényezői. 

Főbb tézisek: A pajzsmirigygöbök létrejöttét befolyásoló legfontosabb külső tényező a jódhiány. A jódszegény területeken előforduló jóindulatú hideg göbök levothyroxin-kezelését nem támasztják alá tudományos bizonyítékok. Eddig nem tisztázódott, hogy a pajzsmirigygöbök térfogatának növekedésével nő-e a rosszindulatúvá válás kockázata, illetve hogy a nagyobb térfogatú göbökben gyakrabban fordul-e elő pajzsmirigyrák, mint a kisebb elváltozásokban. A pajzsmirigygöbökre gyakran mellékleletként derül fény. Az elváltozások Németország mérsékelten jódszegény területein a felnőttek 16–30%-át érintik, az érintettek többsége nő. Ebben az országban ez a leggyakoribb endokrinológiai kórkép. A pajzsmirigygöbök rosszindulatúvá válhatnak, és pajzsmirigy-működési zavarokat is okozhatnak. A malignizálódás és a pajzsmirigy-működési zavarok kockázata sok tényezőtől – például a környezeti hatásoktól, a göbök méretétől és aktivitásától, a beteg életkorától, illetve nemétől – függ. Az elváltozások kezelése során a kockázati tényezőket a klinikai vizsgálatokban és a mindennapi ellátásban egyaránt figyelembe kell vennünk. A legfőbb diagnosztikai feladat a rosszindulatú és a jóindulatú göbök elkülönítése. A mellékleletként felfedezett pajzsmirigydaganatok kezelésére jelenleg nincsenek bizonyítékokon alapuló irányelvek (ellentétben például a mellékvese mellékleletként felfedezett tumoraival). A pajzsmirigygöbök kórélettana és a kialakulásukat befolyásoló tényezők Környezeti tényezők és a beteg életkora A pajzsmirigygöbök incidenciáját a nyomelemek, mindenekelőtt a jód kínálata befolyásolja. A hideg göbök jódszegény vidéken gyakrabban fordulnak elő, mint a jóddal megfelelően ellátott területeken.5 A jódhiány a pajzsmirigygöbök kialakulásának legfontosabb exogén meghatározója. Svájcban a mérsékelt regionális jódhiány kiküszöbölését követő 10 évben 73%-kal csökkent a toxikus pajzsmirigygöbök előfordulási gyakorisága. A hideg göbök és az autonóm adenomák incidenciája a jódszegény területeken a betegek életkorával nő. A pajzsmirigygöbök között szcintigráfiás vizsgálat alapján a környező mirigyszövethez képest funkcionálisan alulműködő (hideg), normálisan működő (meleg) és túlműködő (forró) göböket különböztetünk meg.