A lerkanidipin az újabb generációs kalciumcsatorna-blokkolók egyi­ke, amely hatékony vérnyomáscsökkentő tulajdonságairól és kedve­ző mellékhatásprofiljáról ismert. A jelen retrospektív, három dél-koreai kórház adatain alapuló vizsgálat célja annak tanulmányozása volt, hogy a lerkanidipin és az amlodipin milyen mértékben képes megelőzni a súlyos kardiovaszkuláris eseményeket (major adverse cardiovascular events – MACE) a hipertóniás betegek körében. A lerkanidipin hatékonysága a MACE prevenciójában összemérhetőnek bizonyult az amlodipinével, és tekintettel arra, hogy korábbi vizsgálatok alapján a mellékhatásprofilja kedvezőbb lehet, megfelelő alternatívát jelenthet a hipertónia kezelésében.

A tiazid és tiazidszerű diuretikumok régóta a magasvérnyomás-betegség kezelésének alapját képezik, utóbbi csoport esetében pedig számos nagy klinikai vizsgálat igazolta morbiditást és mortalitást csökkentő hatásukat (ALLHAT, PATS, HYVET). Ugyanakkor a tiazid diuretikumok esetében ismer­tek a kedvezőtlen metabolikus hatások: többek között a hiperlipidémia, az inzulinrezisztencia, a hiperglikémia és az újonnan kialakuló diabétesz kockázatát növelhetik. Mivel a kedvezőtlen hatások dózisfüggő módon jelentkezhetnek, ezért az ilyen gyógyszereket elsősorban alacsony dózis­ban alkalmazzák.

A spironolakton hormonális hatásai nélkül biztosít azonos hatásosságot a negyedvonalbeli hatóanyag.

A glükagonszerű peptid 1 receptor agonisták és a fenofibrátok csökkentik a diabéteszes makulaödéma kialakulásának kockázatát, a kalciumcsatorna-blokkolók azonban feltehetőleg növelik a kockázatot.

A vizsgálók azt kutatták, hogy a gyógyszer-gyógyszer kölcsönhatások befolyásolják-e a kolhicin klinikai biztonságosságát és hatékonyságát COVID-19-ben szenvedő betegekben

Augusztus végén, Londonban került megrendezésre az Európai Kardiológus Társaság 2024-es kongresszusa, ahol számos kórképre vonatkozó szakmai irányelv is megújításra került. Ilyen a krónikus koszorúér-szindróma (CCS), valamint a magasvérnyomás-betegség diagnosztikájára és terápiájára vonatkozó útmutatás. Az irányelvek egyik közös területéről, koszorúér-betegek antihipertenzív terá­piájának egyes elemeiről Dr. Simon Attilát, a Balatonfüredi Állami Szívkórház megbízott főigazgatóját kérdeztük.

A hipertónia napjainkban is komoly egészségügyi probléma, megfelelő ellátásához pedig elengedhetetlen a kórkép kezelésében alkalmazható gyógyszercsoportok ismerete. Az alábbi kvalitatív vizsgálatban az orvosok antihipertenzívumokkal, elsősorban béta-blokkolókkal kapcsolatos hozzáállását, a gyógyszerfelírási szokásokat és azok okait elemezték Olaszországban, Lengyelországban és Törökországban. A felmérés eredménye alapján a béta-blokkolók továbbra is kulcsszerepet játszanak a magas vérnyomás kezelésében, elsősorban kardiovaszkuláris társbetegség esetén.

Az 1-es típusú cukorbetegség esetében az euglikémia elérése és a szövőd­mények megelőzése napjainkban is jelentős kihívás. A diagnózis után kez­dett verapamilkezelés több vizsgálat szerint is eredményesnek bizonyult a C-peptid-szekréció megőrzésében, kedvező mellékhatásprofillal – ugyan­akkor a hosszú távú eredmények még hiányoznak ahhoz, hogy átültessük a klinikai gyakorlatba.

Egy 49 éves férfi jelentkezett a sürgős­ségi osztályon ébredést követően ész­lelt enyhe fejfájással, szédüléssel és egyen­súlyvesztéssel, ami két eleséshez vezetett. Mellkasi diszkomfortot érzett, de mellkasi fájdalma, szívdobogásérzése vagy nehéz­légzése nem volt. Anamnézisében jelentős megbetegedés nem szerepelt, vényköteles gyógyszert vagy gyógynövénykészítményt nem szedett.

A hipertónia és a demencia kapcsolatát epidemiológiai és patológiai-kórélettani adatok igazolják. Az agyi vérátáramlás szerepe a vaszkuláris demencia mellett az Alzheimer-kórban is egyértelmű. Bizonyítottnak tűnik a fordított összefüggés is, amely szerint az antihipertenzív kezelés csökkenti a demencia kifejlődését, illetve annak tüneteit is. Az antihipertenzív gyógy­szercsoportok között az angiotenzin-receptor-blokkolók, a dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkolók és a tiazid diuretikumok hatása kiemelkedő.