A szisztémás vasculitiseket heterogén kórképek alkotják. Az elmúlt években több új klasszifikációs kritérium, diagnosztikai és terápiás ajánlás jelent meg, melyek megkönnyítik a gyakorló klinikusok mindennapi munkáját. Ez a cikk a legfontosabb újdonságokat foglalja össze.

Az óriássejtes arteritis – régi nevén Horton-féle betegség vagy temporalis arteritis – az 50 év feletti populáció leggyakoribb vasculitise. Granulomatózus gyulladás, mely a nagy és közepesen nagy artériákat érinti, azok akut vagy krónikus károsodásához vezet. Az idősebb életkorral való jól ismert társulás mellett más tényezők, így a major hisztokompatibilitási komplex geneti­kai variánsai, különösen a HLA DRB1 0404 is hozzájárulnak az óriássejtes arteritis (GCA) kialakulásához.

A sclerosis multiplexes (SM) betegek rokkantsága származhat relapszushoz társuló állapotromlásból (RAW) vagy relapszustól független progresszióból (PIRA). A jelen tanulmány szerzői megvizsgálták, hogy a relapszusok milyen mértékben járulnak hozzá a rokkantsághoz a betegség lefolyása során, hogyan kezdődik a korai progresszió, és mennyire késlelteti az SM gyógyszeres kezelése a rokkantság kialakulását.

Újból, ezúttal rétegezve elemezték a VDAART klinikai vizsgálat adatait, amelyek így teljesen más eredményre vezettek, azt mutatták, hogy az asztma kockázatát csökkenti a prenatális D-vitamin bevitel.

Szignifikáns javulást hozott a policisztás vesebetegségben a vesefunkciók terén a ketogén étrend az annak hatásait kereső KETO-ADPKD klinikai vizsgálat során

A biológiai és a valódi életkor szerepe

Miért számít hosszú ideje az egyik legnagyobb kihívásnak az Alzheimer-kór kutatása, és miért olyan nehéz az adatgyűjtés, valamint a hatásos kezelések kifejlesztése?

A modern diabetológia egyik legdinamikusabban fejlődő területe az inzulin­pumpa-kezelés, a szöveti glükózmonitorozás. Jelen összefoglalóban a glükózmonitorozással kapcsolatos számos gyakorlati szempontot, a monitorozás optimális gyakoriságát, a folyamatos glükózmonitorozó rendszerek hatékonyságát, megbízhatóságát és szere­pét elemezzük, és foglalkozunk a kapott glükózinformációk felhasználásának módjával.

Az osteoporoticus csonttörés kockázatai: a gyenge csontminőség, osteopo­rosis és sarcopenia, komplex mozgászavar. Ezek az esendőség-szindróma fő komponensei. Az esendőség (frailty) önálló kockázata az elesés, amely a fragilitási törés leggyakoribb oka.

Az erőkifejtéshez és az erőbehatásoknak való ellenálló képességhez meg­felelő ellenállási (tehetetlenségi) nyomatékkal rendelkező csontozatra van szükség. Ezt a mechanikai feltételrendszert a mozgásérzékelés alapján kialakuló csontminőségnek kell biztosítania.