Gyorsan kiürülő gyógyszer helyett a sejtek genetikai utasítást kapnak a terápiás fehérje termelésére.

A zsigeri zsírszövet gyulladáskeltő fehérjéket termel, amelyek krónikus gyulladáshoz és metabolikus stresszhez vezetnek.

A szájon át bevitt D‑vitamint a tüdő ereinek falában található egyik enzim még azelőtt inaktiválja, hogy eljutna a légutak szöveteibe, ezért lenne fontos a közvetlen bejuttatás.

Az okosóra-alapú algoritmus a testsúly-alapú monitorozásnál korábban jelezheti a szívelégtelenség súlyosbodását.

Az elsődleges biliáris cholangitises betegek közel 10%-a krónikus vesebetegségben szenved

A terápia nem pusztítja el a B‑sejteket, hanem működésüket célzottan gátolja, így potenciálisan biztonságosabb megközelítést kínál a korábbi kezeléseknél.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

A Polμ nevű fehérje alapvető szerepet tölt be a gyulladásos reakciók szabályozásában - a felismerés új típusú kezelésekhez vezethet.

Az utóbbi évtized orvosi gyakorlatá­ban az egyik jelentős előrelépés az atópiás dermatitis, krónikus rhinosinusitis és asthma bronchiale kezelésében alkal­mazható új, hatékony terápiák bevezeté­se. Megfelelő orvosi gondossággal ezek a betegségek korábban is kezelhetők voltak, azonban a terápiás hatékonyság nem bizonyult elég jónak, ugyanakkor az alkalmazott kezelések jelentős mellékhatá­sokkal jártak. E betegségek jellemzően az immunrendszer Th2-es típusú fokozott – és bizonyos fokig szükségtelen – aktivitásá­hoz kötődnek.

A WHtR a BMI-hez képest sokkal pontosabb prediktornak bizonyult az emelkedett vérnyomás és a hipertónia kockázatának megállapításában.