Az autoimmun hepatitis diagnózisa a klinikai kép, az emelkedett transzamináz, a magas gammaglobulinszintek, valamint az autoantitestek kimutatásán és a májbiopszia-hisztológia leletén alapul. A betegség kortikoszteroidokra, valamint más immunmoduláns gyógyszeres terápiára az esetek 80%-ában jól reagál. A kezelés célja a májgyulladás remissziójá­nak indukálása és fenntartása. Ezáltal megelőzhető a cirrhosisba történő progresszió, sőt a fibrosis reverziója is bekövetkezhet. A betegek élethos­szig tartó gondozást igényelnek; ha a terápiás válasz kedvező, a túlélés hasonló lehet az átlag populációéhoz.

Az autoimmun hepatitis ismeretlen eredetű, immunmediált gyulladásos májbetegség. Kialakulásában kulcsszerepet játszik genetikailag hajlamos egyéneknél a környezeti tényezők hatására, a T-regulátor sejt elégtelen funkciója következtében a  hepatocyták elleni öntolerancia elvesztése és a szövetkárosító autoimmun reakció. Emelkedett transzaminázszint, autoantitestek, magas szérum-IgG-szint, hisztológiában interface hepatitis, lymphoplazmasejtes infiltráció jellemzi. Döntően középkorú nők betegsége, de bármely életkorban előfordul. Évekig tünetmentes lehet, és jelentkezhet súlyos akut vagy krónikus hepatitis, illetve „kriptogén” cirrózis képében. A kórlefolyás igen nagy egyéni változatosságot mutathat, jellemzően fellángolásokkal és spontán remissziókkal járhat.

A Wilson-kór a genetikai betegségek között egy viszonylag gyakori, kezelés nélkül fatális kórkép, azonban az időben megkezdett terápia segítségével az esetek nagy részében a hepatológiai, illetve neuropszichiátriai tünetek progressziója megállítható, sokszor tünetmentes állapot érhető el. Ebben a közleményben kiemelünk néhány fontos gyakorlati kérdést. Röviden összefoglaljuk a gyakorlati és orvostörténeti szempontból lényeges állo­másokat is.

A nem alkoholos zsírmájbetegség a leggyakoribb krónikus májbetegség, amely szoros patogenetikai kapcsolatban áll az inzulinrezisztenciával, a 2-es típusú diabetesszel, az obesitassal és a metabolikus szindrómával. A betegségspektrum a tiszta steatosistól a steatohepatitisen és fibrosison át a cirrhosisig és a hepatocellularis carcinomáig terjed. Progresszív formája a nem alkoholos steatohepatitis. Három nemzetközi májkutatási társaság szakértők és betegszervezetek bevonásával a nómenklatúra és a definíció megváltoztatása mellett döntött. Új kategóriaként a különböző etiológiájú steatosisok átívelő (overarching) elnevezésére a steatoticus májbetegség megjelölést ajánlották. A nem alkoholos zsírmájbetegség helyett a meta­bolikus diszfunkcióval társult steatoticus májbetegség terminust fogadták el. Végeredményben az új nómenklatúra és a diagnosztikai kritériumok széles körű támogatást kaptak, nem stigmatizálók, javítják a betegségtu­datosságot és segítik a betegek ellátását.

A gasztroenterológia és a hepatológia nem csak a szisztémás autoimmun betegségek emésztőrendszeri érintettségével foglalkozik; számos olyan immunológiai eredetű kórképet ismerünk, amely elsődlegesen a gyomor-bél traktust, a hasnyálmirigyet vagy a májat érinti, és amelyekben gyak­ran szervspecifikus antitestek is kimutathatók. A közleményben a szerzők szervről szervre haladva foglalják össze a legfontosabb emésztőrendszeri autoimmun állapotok diagnosztikáját.

Németországban 2021 októbere óta minden 35 éven felüli egészségbizto­sított személy az egészségügyi állapotfelmérés keretében egy alkalommal igénybe veheti a hepatitis B-t és a hepatitis C-t kimutató laboratóriumi teszteket, akkor is, ha nem tartozik egyik veszélyeztetett csoportba sem. Komoly hozzájárulás ez e fertőzések (és életveszélyes következményeik) felszámolásához. Az Egyesült Államokban a Centers for Disease Control and Prevention 2020 áprilisától tette lehetővé minden 18 éven felüli lakos egy­szeri HCV-szűrését, és hasonló ajánlást dolgoz ki az általános HBV-szűrésre is. Az általános szűrésre – a HBV elleni védőoltással kombinálva – Német­országban is szükség van ahhoz, hogy 2030-ra elérhető legyen a WHO által a vírushepatitisek felszámolása terén kitűzött cél.

A lép megnagyobbodása számos kiváltó okra vezethető vissza, de hátteré­ben rendszerint valamilyen szisztémás betegség áll. A beteg tünetei utal­hatnak fertőző betegségre, daganatos megbetegedésre, elsődleges májbe­tegségekre vagy vérképzőszervi okokra. A fizikális vizsgálat során észlelt megnagyobbodott lép esetén célszerű hasi ultrahangvizsgálatot végezni. A splenomegalia leginkább az alapbetegség megfelelő kezelésével csök­kenthető, bizonyos esetekben splenectomiát, vagy a lép méretét redukáló terápiát alkalmaznak. Az akut fertőzések, a vérszegénység és a lépruptúra a splenomegalia leggyakoribb szövődménye. A megnagyobbodott lép ese­tén a ruptúra fokozott rizikója miatt a kontakt sportok kerülése javasolt.

A csípő- és térdprotézisek beültetésénél kezdetektől fogva az egyik legna­gyobb kihívást a beültetett idegen anyag körüli bakteriális fertőzés jelentet­te, ami a mai napig az egyik legsúlyosabb szövődmény. Az utóbbi években az ortopédia figyelme fokozottabban a periprotetikus infekciók témaköre felé fordult; számos munkacsoport foglalkozik a témával. Összefoglaló közlemények, áttekintő cikkek sora született a témakörben az utóbbi 5–10 évben, ám Magyarországon ilyen jellegű mű ez ideig nem jelent meg. Az ízületi protézisek körüli bakteriális infekciók korszerű diagnosztikájával és kezelési elveivel foglalkozik ez a tanulmány.

Intervenciós radiológiai eljárásokat az onkológiai kezelések minden sza­kaszában használunk. A képalkotással irányított mintavételeken kívül szá­mos, képalkotással irányított intervenciós terápia is rendelkezésre áll. Ebben a cikkben a legfontosabb, már elterjedt módszerekről, különösen a transzar­tériás embolizációkról és a perkután ablációkról, valamint néhány új terápiás lehetőségről, például a nagy intenzitású fókuszált ultrahangról lesz szó.

Az American Heart Association (AHA) azt közölte, hogy az egyre gyakoribb és rendszerint aluldiagnosztizált nem alkoholos zsírmáj (NAFLD) az arterioszklerotikus kardiovaszkuláris betegségek (ASCVD) független kockázati faktora.