Az immunellenőrzőpont-gátlók (ICI-k) jelentős áttörést hoz­tak a rosszindulatú daganatos betegségek kezelésében. Ugyanakkor az ICI-k alkalmazása új, korábban ismeretlen mellékhatások megjelenését eredményezte az onkológiában. Ezek a szerek megzavarják az immunológiai homeosztázist és csökkentik a T-sejt-toleranciát, ami az autoreaktív T-sej­tek aktiválódásához vezethet, és ez különböző, autoimmun betegségekre hasonlító nem kívánatos eseményeket (irAE: immun-related adverse event) okozhat. Az endokrin szerve­ket érintő mellékhatások immunterápia mellett viszonylag gyakran alakulnak ki, a páciensek kb. 10%-át érintik. Bár­melyik endokrin szerv vagy akár több egyszerre károsodhat. A leggyakrabban érintett szerv a pajzsmirigy és az agyala­pi mirigy, de érintett lehet a mellékvese, hasnyálmirigy és a mellékpajzsmirigy is. Az endokrin mellékhatások kezelése alapvetően három ponton különbözik a többi irAE-étől; nem szükséges nagy dózisú kortikoszteroidkezelés (kivétel a látási panaszokat okozó hipofizitisz és a tireotoxikus krízis); az en­dokrin szervek károsodásai általában tartósak, élethosszig tartó hormonpótlást igényelnek; többnyire nincs szükség az ICI-terápia végleges felfüggesztésére, még súlyos esetben sem, mivel nem jár előnnyel a már kialakult irreverzibilis károsodás miatt. Célunk, hogy áttekintsük az ICI-k okozta endokrin mellékhatásokat, azok tüneteit, diagnózisát, vala­mint útmutatást nyújtsunk ezen mellékhatások kezeléséhez.

Magy Onkol 69:491-498, 2025

Az immunellenőrzési pontot gátlókkal (immune checkpoint inhibitors, ICI) végzett immunterápia a daganatos betegellátás útján forradalmi változásokat hozott. Ezek a kezelések hatékonyak a hagyományos ke­moterápiával szemben ellenálló daganatok esetében is, azonban egyedi mellékhatásprofillal rendelkeznek. Az ICI-k képesek serkenteni az immun­rendszer tumorellenes aktivitását, ugyanakkor a szervezet öntoleranciá­jának megbontása miatt autoimmun reakciókat is kiválthatnak. Az egyik legfontosabb szövődménycsoport az endokrin rendellenességek, amelyek gyakran végleges hormonhiányhoz vezetnek. A cikk részletesen tárgyalja az ICI-kezelések által okozott endokrin mellékhatásokat, azok felismerését, diagnosztikai lépéseit és kezelési lehetőségeit.

A D-vitamin szerteágazó hatásai számos szerven és szervrendszeren érvé­nyesülnek. A D-vitamin-hiány jól ismert előnytelen csontrendszeri, immu­nológiai, infektológiai, onkológiai, endokrinológiai és anyagcserehatásairól egyre több információ ismert, vagyis a megfelelő D-vitamin-ellátottság kardinális kérdés. Magyarországon az étkezési szokásokat és a napsütéses órák számát figyelembe véve leginkább az őszi és a téli hónapokban magas a D-vitamin-hiányosok száma, így a megfelelő D3-vitamin-pótlás kiemelt fontosságú.

Amikor csontritkulásról (oszteoporózisról) hallunk, legtöbbször egy idős nő
képe dereng fel a szemünk előtt. Nem csoda, hiszen a csontritkulás leggyakrabban
a változókoron már átesett (posztmenopauzában lévő) nőket fenyegeti.
Ám fontos tudni, hogy a csontok ásványianyag-tartalmának megfogyatkozása
férfiaknál is előfordulhat, sőt vannak bizonyos betegségek és gyógyszerek,
amelyek mellett az átlagosnál nagyobb arányban, illetve fiatalabb korban is
jelentkezhet oszteoporózis. Ezeket vesszük sorra jelen betegtájékoztatónkban.

A székrekedés gyakori panasz, melyet rövidebb vagy hosszabb ideig, eny­hébb vagy súlyosabb formában szinte mindenki megtapasztalt már leg­alább néhány alkalommal életében. Idült székrekedésről akkor beszélünk, ha a szokásosnál ritkábban történik székürítés, a székürítés nehezített, kemény, darabos széklet ürül, esetleg a székleten vércsík jelenik meg. Egyé­nenként változó, milyen gyakoriságú, mennyiségű és állagú székletürítés tekinthető normálisnak, ám definíció szerint a heti háromnál kevesebb székletürítés tekinthető székrekedésnek, amikor is a bélsár kemény, száraz, nehezen, esetleg fájdalmasan ürül.

Az erőkifejtéshez és az erőbehatásoknak való ellenálló képességhez meg­felelő ellenállási (tehetetlenségi) nyomatékkal rendelkező csontozatra van szükség. Ezt a mechanikai feltételrendszert a mozgásérzékelés alapján kialakuló csontminőségnek kell biztosítania.

A szív és az endokrin rendszer szorosan együttműködnek. A szívben terme­lődnek és a szívre hatnak egyes kardiális hormonok, de perifériás endokrin szervek által termelt hormonok is befolyásolják a szívműködést. Az endokrin rendszer zavarai jelentkezhetnek elsődlegesen szívpanaszok formájá­ban is. A cikkben gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be, hogy milyen fontos az endokrin faktorok ismerete, valamint az interdiszciplináris szem­lélet a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájában és kezelésében.

Ma már széleskörűen ismert, hogy a D-vitamin korábban számon tartott feladatainál jóval szélesebb hatásspektrummal rendelkezik. Diabetesben a megfelelő D-vitamin-ellátottság kiemelt jelentőségű. A közlemény átte­kinti a D-vitamin metabolizmusát, fő hatásait és részletesen foglalkozik az inzulinszekréciót és az inzulinhatást érintő mechanizmusokkal. Kiemeli a vitaminnak a diabeteses neuropathia kialakulásában és kezelésében, valamint a coronaria-betegségben betöltött szerepét. Hangsúlyozza a cu­korbetegek D-vitamin-ellátottságának rendszeres ellenőrzését és nem ki­elégítő vagy elégtelen volta esetén a pótlás indokoltságát.

Az osteoporosis a csonttömeg csökkenésével, a csontszerkezet károsodásával, a csont minőségének romlásával jellemezhető kórkép, amelyben a csontbontás mértéke/sebessége meghaladja a csontépítését. Az osteoporosis korai felismerése alapvetően fontos, csakúgy, mint a csonttörések kialakulásának lehetőség szerinti elkerülése.

A szérum kalciumszintjének eltérései gyakoriak, és mindig diagnosztikai erőfeszítéseket kell tennünk a kiváltó ok feltárására. A klinikai gyakorlat­ban segít ebben a parathormonszint meghatározása. Számos tünet ese­tén gondolnunk kell a hypo- vagy a hypercalcaemia lehetőségére. Mind a hypo-, mind a hypercalcaemia kezelendő, mert rövid és hosszú távú következményeik jelentősek. A hypocalcaemia életveszélyes szívritmus­zavarokat, izomgörcsöket, akár laryngospasmust okozhat, míg a szérum tartósan emelkedett kalciumszintje – a kiváltó októl függetlenül – fokoz­za az atherosclerosis, a kardiovaszkuláris halálozás és a nephrocalcinosis kockázatát.