A liquor fehérje-összetétele alapján a betegség öt alcsoportja különíthető el, amelyek mindegyike egyedi genetikai mintázattal rendelkezik.

A kissejtes tüdőrák (SCLC) rendkívül agresszív és gyakran halálos kimenetelű rosszindulatú daganatos betegség, amelyre a genomikai instabilitás és a korai áttétképzés jellemző. A betegeket jellemzően előrehaladott stádiumban diagnosztizálják, amikor az immunterápiával kiegészített platinaalapú kemoterápia jelenti a terápiás megközelítést. A szisztémás kezeléssel egyidejűleg alkalmazott sugárterápia szerepe szintén megalapozott az SCLC-ben szenvedő betegek esetében. Bár ezek a terápiák kezdetben valóban hatékonyak, a legtöbb betegnél gyorsan kialakuló rezisztencia mutatkozik. Mindez egyértelműen szükségessé teszi a jelenlegi terápiás stratégiák hatékonyságának növelését és alkalmazási körük bővítését. E korábban homogénnek tekintett megbetegedés feltérképezésében a közelmúltban elért eredmények az SCLC osztályozási sémájának új modelljéhez vezettek bizonyos kulcsfontosságú transzkripciós szabályozók expressziója és gyulladásos jellegzetességek alapján. Az SCLC molekuláris altípusairól szerzett új biológiai ismeretek az altípus-specifikus terápiás megközelítések megvalósítását eredményezhetik. Jelen közleményünkben összefoglaljuk legfontosabb megállapításainkat a molekuláris altípusok biológiai és klinikai relevanciájáról.

A petefészek leggyakoribb rosszindulatú daganataként számon tartott high grade serosus carcinoma (HGSC) kialakulásának háttere az elmúlt években hisztomolekuláris vizsgálatoknak köszönhetően egyre inkább tisztázódni látszik. A rákmegelőző szövettani és molekuláris jellegzetességek behatóbb megismerése nyomán egyre korábbi stádiumban tudjuk diagnosztizálni az igen agresszív lefolyású betegséget. Pontos molekuláris mechanizmusok megismerésével egyre több lehetőségünk adódik a nőgyógyászati gyakor­lat optimalizálására. A közlemény összefoglalja a HGSC kialakulásának ma elfogadott elméletét, diagnosztikai és terápiás javallatait és a potenciális molekuláris célpontokat.

A hasnyálmirigyben gyakran fordulnak elő többnyire ártalmatlan, de poten­ciálisan veszélyes cystás elváltozások. Elkülönítő diagnosztikai besorolásuk nehézséget okozhat, ugyanakkor a beteg számára nagy jelentőséggel bír a cystával összefüggő egészségi kockázat. Ebben a cikkben a kórisméző eljárásokat, a terápiás javallatokat és a követési stratégiákat szeretnénk áttekinteni.

Minden immunitás egyben sejtes immunitás is. Sejtek szerepelnek az im­munreakciók forrásaiként és célpontjaiként egyaránt. Sejtek vesznek részt közvetlenül vagy közvetve a veleszületett (természetes) immunitás minden mechanizmusában, valamint a szerzett (adaptív) immunválaszban is. Ami a közvetlen részvételt illeti, szűkebb értelemben a sejtek által végrehajtott-mediált immunitást nevezték korábban celluláris immunválasznak. A jelen összefoglaló célja a sejtközvetített (celluláris), T-limfocitákon alapuló im­munitás rövid jellemzése.

A melanóma a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok egyik típusa. Festéksejtes bőrráknak is nevezik, mivel a bőr festékanyagát, a melanint termelő ún. melanocitákból indul ki. Bár a melanómát a bőrrákok közé sorolják, megjelenhet bármely szövetben, ahol melanociták találhatók, így pl. a szemben vagy a bélrendszerben. 

Az előrehaladott vagy áttétes vesekéreg-daganatos betegek kezelésében a terápiás lehetőségek a 15 éve tartó tirozin-kináz-inhibitor- (TKI-) éra után jelentősen bővültek az új típusú immunterápiák megjelenésével, valamint a korábbi standard nephrectomia szerepének és időzítésének átértékelődésével. Különösen kedvező eredmények érhetők el, ha első vonalban az immunonkológiai készítményeket kombináljuk CTLA4-gátlóval vagy VEGFR-gátlóval. Az eddig mértékadó terápiák (sunitinib, pazopanib) a jó prognózisú betegek kezdeti terápiájában továbbra is opciók. Közleményünkben ismertetjük napjaink modern terápiás lehetőségeinek alapjait és a legújabb kezelési irányokat. 

Jelen közlemény a TNBC típusú emlőrákokkal kapcsolatos legújabb molekuláris ismereteket és azok precíziós medicinában való felhasználásának lehetőségeit foglalja össze. 

Az izomgyengeség oka sokszor nehezen azonosítható. Ha a valódi izomgyengeséget elkülönítettük a fáradtságérzéstől és a fájdalommal összefüggő motoros zavaroktól, neurológiai, reumatológiai, endokrin, genetikai és fertőzéses kórképek, gyógyszer- vagy toxinhatással összefüggő okok jönnek szóba. Időskori tünetegyüttes az esendőség és a harántcsíkolt izmok megfogyatkozása. 

A molekuláris daganatdiagnosztika és -terápia az elmúlt években rohamos fejlődésen ment keresztül: ismeretanyagunk bővülése mellett technológiai szinten is hatalmas vívmányokra tettünk szert, melyek a standard klinikai gyakorlatba is számos változást hoztak.