Cél: A vizsgálat célja annak meghatározása volt, hogy mely klinikopatológiai és molekuláris tényezők befolyásolják az immunellenőrzőpont-gátló kezelések hatékonyságát uro­teliális karcinómában (UC).

Módszerek: Több mint 200, pembrolizumabbal vagy atezoli­zumabbal kezelt, lokálisan előrehaladott vagy metasztatikus UC-s beteg klinikai adatait elemeztük. Száz daganatszöveten NanoString-alapú génexpressziós vizsgálatot végeztünk, valamint meghatároztuk a szérum szolubilis PD-L1-szint­jeit. Klinikai és molekuláris adatok integrálásával prediktív modellt hoztunk létre.

Eredmények: Az objektív válaszarány (ORR) és a teljes túl­élés (OS) összhangban volt a klinikai vizsgálatok adataival. A kedvezőtlen ECOG-státusz, a metasztázisok jelenléte, az alacsony hemoglobinszint és a Bellmunt-rizikófaktorok rövidebb túléléssel társultak. Több, túléléssel és terápiás vá­lasszal összefüggő gént azonosítottunk; közülük a PSMB10 prognosztikus és prediktív jelentőségét független kohorsz is megerősítette. A neuronális és a TCGA-luminális infiltrált altípusok mutatták a legjobb immunterápiás választ. A magas szolubilis PD-L1-szint rosszabb OS-sel társult.

Következtetések: A klinikai és molekuláris tényezők integ­rálásával létrehozott modell hatékonyan jelezte előre az immunterápia alatti túlélést UC-ben. Eredményeink alátá­masztják, hogy a hagyományos klinikai paraméterek mellett a génexpressziós jellemzők is fontos szerepet játszhatnak a betegek prognózisának és terápiás válaszának előrejelzé­sében.

Magy Onkol 70:85-87, 2026

Tyúk vagy tojás? Vajon a béta-sejtek állapotának megváltozása okozza a diabéteszt, vagy a betegség miatt változik meg a működőképességük?

Az endometriosis krónikus betegség, melyre a méhnyálkahártyához ha­sonló szövet méhüregen kívüli előfordulása jellemző. A reproduktív korú nők mintegy 10%-át érinti, ami ma Magyarországon 200 000, világszerte körülbelül 190 millió nőt jelent. Az endometriosist jóindulatú betegségnek tartjuk, egyes tulajdonságai mégis rosszindulatú sajátosságot mutatnak. Az endometriosis és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolat he­terogén jellegű, daganattípusonként eltérő kockázati profilokat mutat. Klinikai szempontból leginkább a petefészekrák-kockázat felmérésében van gyakorlati jelentősége.

Az eltérő mikrokörnyezet a tumorok különböző áttétképződési hajlamához és eltérő terápiás válaszhoz vezet.

Az immunalapú kezelések továbbra is elégtelenek a myelodysplasiás szindrómák (MDS) esetében.

Gyors diagnózist és 90% feletti pontosságot mutatott a képfelismerő algoritmus gyermekkori szarkómák esetén.

A liquor fehérje-összetétele alapján a betegség öt alcsoportja különíthető el, amelyek mindegyike egyedi genetikai mintázattal rendelkezik.

A kissejtes tüdőrák (SCLC) rendkívül agresszív és gyakran halálos kimenetelű rosszindulatú daganatos betegség, amelyre a genomikai instabilitás és a korai áttétképzés jellemző. A betegeket jellemzően előrehaladott stádiumban diagnosztizálják, amikor az immunterápiával kiegészített platinaalapú kemoterápia jelenti a terápiás megközelítést. A szisztémás kezeléssel egyidejűleg alkalmazott sugárterápia szerepe szintén megalapozott az SCLC-ben szenvedő betegek esetében. Bár ezek a terápiák kezdetben valóban hatékonyak, a legtöbb betegnél gyorsan kialakuló rezisztencia mutatkozik. Mindez egyértelműen szükségessé teszi a jelenlegi terápiás stratégiák hatékonyságának növelését és alkalmazási körük bővítését. E korábban homogénnek tekintett megbetegedés feltérképezésében a közelmúltban elért eredmények az SCLC osztályozási sémájának új modelljéhez vezettek bizonyos kulcsfontosságú transzkripciós szabályozók expressziója és gyulladásos jellegzetességek alapján. Az SCLC molekuláris altípusairól szerzett új biológiai ismeretek az altípus-specifikus terápiás megközelítések megvalósítását eredményezhetik. Jelen közleményünkben összefoglaljuk legfontosabb megállapításainkat a molekuláris altípusok biológiai és klinikai relevanciájáról.

A petefészek leggyakoribb rosszindulatú daganataként számon tartott high grade serosus carcinoma (HGSC) kialakulásának háttere az elmúlt években hisztomolekuláris vizsgálatoknak köszönhetően egyre inkább tisztázódni látszik. A rákmegelőző szövettani és molekuláris jellegzetességek behatóbb megismerése nyomán egyre korábbi stádiumban tudjuk diagnosztizálni az igen agresszív lefolyású betegséget. Pontos molekuláris mechanizmusok megismerésével egyre több lehetőségünk adódik a nőgyógyászati gyakor­lat optimalizálására. A közlemény összefoglalja a HGSC kialakulásának ma elfogadott elméletét, diagnosztikai és terápiás javallatait és a potenciális molekuláris célpontokat.

A hasnyálmirigyben gyakran fordulnak elő többnyire ártalmatlan, de poten­ciálisan veszélyes cystás elváltozások. Elkülönítő diagnosztikai besorolásuk nehézséget okozhat, ugyanakkor a beteg számára nagy jelentőséggel bír a cystával összefüggő egészségi kockázat. Ebben a cikkben a kórisméző eljárásokat, a terápiás javallatokat és a követési stratégiákat szeretnénk áttekinteni.