Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

Fizikális és mentális diszfunkciót okozhat a megterhelés a poszt-COVID betegeknél, akik 35%-ánál lép fel testmozgást követő rosszullét.

A mozgászavarok közé azok a neurológiai betegségek tartoznak, ame­lyek túlzott mennyiségű mozgást vagy épp ellenkezőleg, az akaratlagos és automatikus mozgások csökkent mennyiségét eredményezik úgy, hogy ezek az eltérések nem hozhatók összefüggésbe izomerő-csökkenéssel vagy spasztikus tónusfokozódással. A másodlagos és néhány idiopátiás mozgás­zavarról sokkal több információval, tudásanyaggal rendelkeznek az orvo­sok, mint a ritkább örökletes mozgászavarokról, és ez az egyenlőtlenség a terápia terén még hangsúlyosabb. Ezt a különbséget próbálja meg a jelen összefoglaló közlemény csökkenteni azáltal, hogy bemutatja a leggyako­ribb herediter mozgászavarokat.

A COVID-19-nek számos poszt-akut következménye van, különösen azoknál, akik a COVID-19 miatt kórházba kerültek. Ezek a tünetek az akut fertőzés után 6-12 hónappal is fennmaradhatnak.

A mérsékelt COVID-19 fertőzés után folyamatosan kognitív zavarokkal küzdő betegek cerebrorspinális folyadékjában (CSF-jében) hónapokkal a fertőzés után emelkedett gyulladásos marker szintek észlelhetőek. 

Egy új kutatás szerint a mentális megbetegedés neurokognitív és pszichiátriai tünetei riasztóan nagy számban fordulnak elő a COVID-19 fertőzésen átesett betegek körében, akár volt kórházi kezelésre szükség a vírusfertőzés miatt, akár nem.

Egy kis esetszámú vizsgálat talán megmagyarázattal szolgálhat a sok COVID-fertőzött által megtapasztalt tartós mentális zavart, az „agyi köd” okáról.

Az idős, multimorbid betegek esetében kihívást jelenthet egy konkrét ok vagy oksági lánc megnevezése a halotti bizonyítványban. A német ha­láloki statisztika alapján úgy tűnik, hogy a pszichés betegségek, köztük a demencia, az elhalálozás leggyakoribb okai közé tartoznak. A halálokkal kapcsolatos szövegrészben a demencia szót tartalmazó halotti bizonyítvá­nyok azonban gyakran feltűnően információszegények, nemritkán a meg­adott oksági lánc hitelessége is kérdéses. A cikkben javaslatokat teszünk a demens elhunytak halálozási okának és alapbetegségének korrekt meg­nevezésére. A demenciának és következményeinek helyes megnevezése a haláloki statisztikában egészségpolitikai döntések alapja lehet, ezáltal az optimális betegellátást szolgálja.

Rövid áttekintő tanulmányunkban bemutatjuk az I. és II. típusú bipoláris zavar, a mániás, depressziós és kevert epizódok tünettanát, valamint az unipoláris, illetve bipoláris zavar klinikai tulajdonságokon alapuló elkülöní­tését. Vázlatosan ismertetjük az affektív temperamentumok patoplasztikus hatását, valamint a bipoláris spektrum koncepciót, illetve az affektív epizó­dok farmakoterápiáját, pszichoedukációját és pszichoterápiáját.

Rezisztens hypertoniában gyakoriak a neurokognitív károsodások, különösen a végrehajtó működés deficitjei. Az aerob fitnesz, a mikrovaszkuláris funkció és a cerebrovaszkuláris kockázati tényezők a neurokognitív funkció független befolyásoló tényezői.