A retatrutid egy hármas (GIP-, GLP-1-, glükagonreceptor-) agonista ható­anyag, melynek hatásossága két kulcsfontosságú fázis 3 vizsgálatban is sokkal jobbnak bizonyult az eddig elterjedten alkalmazott inkretinalapú terápiáknál. Különösen figyelemre méltó, hogy 2-es típusú diabéteszben, ahol a fogyás általában mérsékeltebb, 11–15%-os átlagos testsúlycsökke­nést értek el vele. Új biztonsági aggályként a valamivel gyakoribbá váló húgyúti fertőzések és – épp kiemelkedő hatásossága miatt – a túl gyors fogyás kockázata merült fel.

A fiatalon sportolók körében 27%-kal, a középkorú életszakaszban is edzést végzők között 42%-kal csökkent a diabétesz kialakulásának kockázata.

Az XOS prebiotikumok alkalmazásával helyreállítható a mikrobiális egyensúly, és csökkenthető a zsigeri zsírtömeg.

Az obezitás prevalenciájának fokozódása az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb mértékű betegségterhet jelent. Az elhízással kapcsolatos mor­biditás és mortalitás kiemelt fontosságú a különböző kardiovaszkuláris betegségekkel összefüggésben. A folyamatosan bővülő kórélettani szak­tudás és terápiás lehetőségek ismerete meghatározó a hatékony megelőzés és kezelés szempontjából.

Az obezitás a gasztroenterológus szemszögéből két okból lényeges. Egyrészt rizikótényezőként befolyásolja számos emésztőszervrendszeri benignus és malignus betegség kialakulását, rontja azok prognózisát és a kezelésre adott választ, ezért kihívás a mindennapokban a szakellátás so­rán. Másfelől a gasztroenterológus az egyre szélesebb körben elérhető en­doszkópos bariátriai módszereknek köszönhetően is részt vehet a testsúly­csökkentő kezelésben, a sebészi bariátriai eljárások alternatíváját kínálva.

Az obezitás krónikus, progresszív, visszatérő, de kezelhető komplex beteg­ség, amely a testzsír kóros mértékű felszaporodásával és diszfunkciójával jár. A diszfunkcionális zsírszövetben kialakuló enyhe, krónikus gyulladás metabolikus, kardiovaszkuláris, biomechanikai és pszichoszociális követ­kezményei jelentősek. Fontos, hogy ma már nemcsak a testtömegindex, hanem a testösszetétel, a zsigeri elhízás mértéke, a társuló betegségek, a szövődmények és a funkcionális állapot is értékelendő a terápiás stratégia megválasztásához. Jelen közlemény áttekinti az obezitás epidemiológiáját, patofiziológiáját, annak elsősorban endokrin és genetikai okait, az obezitás legfontosabb endokrinológiai következményeit, valamint a jelenleg rendel­kezésre álló kezelési lehetőségeket.

2025 januárjában 58 tagú, különböző tudományágakat képviselő nem­zetközi szakértői csoport fogalmazta meg az obezitás új diagnosztikus osztályozását és kritériumait. Javaslatot tettek az obezitás definíciójára, és felvázolták a diagnosztikai kritériumokat, hangsúlyozva a krónikus szisz­témás betegségként való besorolás, a bizonyítékokon alapuló kezelés és a közegészségügyi stratégiák szükségességét. A téma igen alapos körbejá­rását jelzi a 41 oldalas állásfoglalás és a megadott 197 irodalmi hivatkozás. A javaslatról szóló összefoglaló a Lancet folyóiratban jelent meg.

Korábbi vizsgálatokban már felfigyeltek a trigliceridekből álló lipidcseppekre, ám kevéssé volt ismert, milyen szerepet töltenek be egészséges idegsejtekben.

Normál laborértékeket mutató elhízott gyermekeknél is fontos a testsúly csökkentése.

A korábbiaknál pontosabban képes azonosítani a fokozott kockázatnak kitett egyéneket az új fejlesztésű genetikai modell.