A Wilson-kór a genetikai betegségek között egy viszonylag gyakori, kezelés nélkül fatális kórkép, azonban az időben megkezdett terápia segítségével az esetek nagy részében a hepatológiai, illetve neuropszichiátriai tünetek progressziója megállítható, sokszor tünetmentes állapot érhető el. Ebben a közleményben kiemelünk néhány fontos gyakorlati kérdést. Röviden összefoglaljuk a gyakorlati és orvostörténeti szempontból lényeges állo­másokat is.

Napjainkban egyre több figyelem irányul a mentális zavarok kibontako­zásának, zajlásának és kezelési vonatkozásainak immun-metabolikus ös­szefüggéseire. A mentális működéseket mélyrehatóan befolyásolják a me­tabolikus diszfunkciók, az inzulinrezisztencia, az immun- és gyulladásos folyamatok. A tudomány által feltárt összefüggésekre alapozva hatékony metabolikus intervenciókat alakíthatunk ki. Ezekkel a területekkel foglal­kozik a metabolikus pszichiátria, amely évszázados orvosi megfigyelések csíráiból napjainkban kivirágzó diszciplína.

A gyógyszer indukálta állcsontnekrózis az antireszorptív gyógyszerek ritka mellékhatása, amely jelentősen rontja az érintett betegek életminőségét. A betegség több faktor együttes jelenléte esetén alakul ki. Ilyen fontos patogenetikus tényezők például a gyulladás, a csontremodelling gátlása, vagy a genetikai hajlam. A ritka mellékhatás 2003-as első leírása óta egyre növekvő számú adat utal a genetikai faktorok lehetséges szerepére a beteg­ségben. A molekuláris biológia fejlődésével a DNS bázissorrendjét vizsgáló módszereken túl e kórképben is megjelentek az újabb módszerek, például miRNS-, illetve génexpressziós vizsgálatok is.

A kollagenózis a szisztémás autoimmun betegségek és a vasculitisek régeb­bi gyűjtőneve. A közlemény röviden összefoglalja a szisztémás autoimmun betegségekben szenvedő páciensek gondozása során a döntéshozatalt se­gítő klasszifikációs, aktivitási, remissziós kritériumokat, a szervi károsodás megítélésére szolgáló indexeket és a kezelési javaslatokat. Részletesebben tárgyalja az elmúlt évben a klasszifikációs kritériumokban, kezelési javas­latokban történt változásokat.

Új adatok szerint a csontritkulás elleni gyógyszerek hosszú távú alkalmazása csökkenti a törést követő halálozási kockázatot.

Az EMA CHMP pozitívan véleményezte a posztmenopauzális korú nők oszteoporózisának kezelésére szolgáló Eladynos (abaloparatid) készítményt.

A krónikus és progresszív lefolyást mutató, sok esetben szisztémás gyul­ladással járó krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) gyakran idült szisztémás manifesztációkkal társul, mint a kardiovaszkuláris rendszert (hypertonia, ritmuszavarok, szívelégtelenség, stroke stb.) vagy anyagcserét érintő (diabetes mellitus, lipidháztartás zavarai stb.) betegségek. Emellett depresszióval és csontritkulással is együtt járhat, mely utóbbit a COPD egyik legsúlyosabb társbetegségeként tartanak számon. Ebben az összefogla­lóban az alábbi kérdésekre kerestük a választ, és összefoglaljuk a rendel­kezésre álló szakirodalmat. (1) Mennyire elterjedt a csontritkulás COPD-betegek körében? (2) Melyek a csontritkulás kockázati tényezői COPD-ben? (3) Melyek a terápiás lehetőségek az osteoporosissal szövődött COPD-ben?

Az osteoarthrosis az ízületi porc mennyiségi és minőségi károsodásával jellemzett degeneratív ízületi megbetegedés, mely a porcon túl érinti a subchondralis csontot, az ízületi tokot, a környező lágyrészeket és izmo­kat. A betegség lefolyása progresszív és funkciókárosodáshoz, rokkantság­hoz vezethet. A nemzetközi szakirodalomban a kórfolyamat elnevezése az osteoarthritis, mely a gyulladás szerepére is utal a patogenezisben.

Brit kutatók szerint a csontok denzitometriás vizsgálata során kapott képek felhasználásával objektívebb információkat lehet szerezni a csípő osteoarthrosisának állapotáról, mint a jelenleg használt módszerrel.

Az Archives of Osteoporosis c. lapban most megjelent tanulmány szerint az osteoporosis tömeges előfordulása ellenére Európa számos országában nem megfelelő a betegség ellátása, a kezelések csak esetlegesek.