A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

A gastrooesophagealis reflux betegség (GERD) gyakori, krónikus emésztő­rendszeri kórkép, amely jelentősen befolyásolja a betegek életminőségét, és egyre növekvő közegészségügyi problémát jelent. A típusos és atípusos tünetekkel járó GERD-nek különböző klinikai megjelenési formái létez­nek, és olyan szövődményekkel járhat, mint az erozív oesophagitis vagy a Barrett-nyelőcső. A közlemény átfogó képet nyújt a GERD etiológiájáról, kockázati tényezőiről és patofiziológiájáról, valamint bemutatja a diag­nosztikai nehézségeket és a kezelési lehetőségeket.

A csuklás a rekeszizom és a légzést segítő izmok többnyire sorozatos, akarat­lan összehúzódása, amit a glottis záródása követ, ezáltal alakul ki a közismert „csuklásos” hanghatás. Ez a fiziológiai jelenség már az intrauterin korban ki­alakul. Széles körben elfogadott nézet szerint a csuklást központi afferens és efferens komponensekkel rendelkező „reflexív” hozza létre. Időtartama alap­ján megkülönböztetünk akut, perzisztáló és intraktábilis típust. A csuklást kiváltó számos ok közül leggyakoribbak a gyomor-bél traktusban találhatók, mindezek közül legjelentősebb a refluxbetegség. Kezelésére számos fizikai és gyógyszeres terápiás lehetőség is ígéretesnek mutatkozik.

Az óriássejtes arteritis – régi nevén Horton-féle betegség vagy temporalis arteritis – az 50 év feletti populáció leggyakoribb vasculitise. Granulomatózus gyulladás, mely a nagy és közepesen nagy artériákat érinti, azok akut vagy krónikus károsodásához vezet. Az idősebb életkorral való jól ismert társulás mellett más tényezők, így a major hisztokompatibilitási komplex geneti­kai variánsai, különösen a HLA DRB1 0404 is hozzájárulnak az óriássejtes arteritis (GCA) kialakulásához.

Az 1-es típusú cukorbetegség esetében az euglikémia elérése és a szövőd­mények megelőzése napjainkban is jelentős kihívás. A diagnózis után kez­dett verapamilkezelés több vizsgálat szerint is eredményesnek bizonyult a C-peptid-szekréció megőrzésében, kedvező mellékhatásprofillal – ugyan­akkor a hosszú távú eredmények még hiányoznak ahhoz, hogy átültessük a klinikai gyakorlatba.

Az antitrombotikus (thrombocytaaggregáció-gátló – TAG és antikoaguláns) szerek alkalmazása nélkülözhetetlen a szív- és érrendszeri (kardiovasz­kuláris – CV) betegségek kezelésében. Az antitrombotikus szerek al­kalmazása azonban növeli a tápcsatornai vérzések kockázatát. A meg­előzés során a CV és a gasztrointesztinális (GI) kockázati tényezőket egyaránt figyelembe kell venni és hatékony gyomornyálkahártya-védel­met (gasztroprotekciót) kell alkalmazni. A gasztroprotekció alapja a ha­tékony savszekréció-gátlás. A protonpumpagátló (PPI) szerek biztosítják a leghatékonyabb gasztroprotekciót. Az antitrombotikus kezelés során az esetek egy részében nem történik hatékony gasztroprotekció, amely a PPI elégtelen alkalmazásával magyarázható. A hatékony gasztroprotekciót illetően jelenleg nem áll rendelkezésre naprakész magyar útmutató vagy ajánlás. A közlemény a legújabb evidenciák tükrében, elismert hazai kar­diológus és gasztroenterológus szakértők multidiszciplináris konszenzu­sa alapján összefoglalja az antitrombotikus kezelés során alkalmazandó gasztroprotekció legfontosabb gyakorlati szempontjait.

Jelen közlemény másodközlés, eredeti megjelenése: Cardiologia Hungarica 2023;53:(2)150–159. DOI: 10.26430/CHUNGARICA.2023.53.2.150

Az egyre bővülő kardiológiai indikációs kör miatt a thrombocyta-aggregáció-gátlás reflektorfénybe került az elmúlt évtizedekben. A vérlemezkék ki­tapadása és aktivációja a véralvadási folyamat egyik kulcseseménye: a vérlemezkék kontrollálatlan aggregációja az éren belül thrombus-képződéshez, következményes érelzáródáshoz vezethet.

Az akut vesekárosodás a glomeruláris filtrációs ráta gyors csökkenésé­vel járó tünetegyüttes. A súlyosság szerinti besorolásnál a vizeletürítés mennyisége és a kreatininszint emelkedése a mérvadó. Etiológiája szerint az akut vesekárosodás lehet prerenális, renális és posztrenális. A kezelés részét képezi a volumenstátusz fenntartása, a folyadékpótlás izotóniás krisztalloidoldattal, a volumentúlterhelés megszüntetése vízhajtókkal, a nefrotoxikus gyógyszerek adásának felfüggesztése, a gyógyszerek dó­zisának a vesefunkcióhoz történő igazítása. Komplex gondozással mérsé­kelhető a kórházi mortalitás és a progresszió kockázata.

A Zollinger–Ellison-szindróma a gastrin-termelő neuroendokrin daganatok klinikai megjelenési formája. Ez a fokozott savtermeléssel járó kórálla­pot leggyakrabban fekélybetegség, gastro-oesophagealis reflux beteg­ség, valamint hasmenés képében jelentkezik. Ritka kórkép, mely jelentős malignizálódási potenciállal bír. Az atípusos tünetek következtében lassan, gyakran már metasztatikus formában kerül felismerésre, mely jelentősen ront a betegek életkilátásán.

A spontán bakteriális peritonitis az ascites spontán primer infekcióját je­lenti. Az ascitesszel kórházba kerülő máj-cirrhosisos betegek körében igen gyakori; előfordulása legalább 10%, de egyes irodalmi adatok 20%-ra is becsülik. Az esetek egyharmad részében a kórkép rendkívül alattomos, szinte tünetmentes. Kezelés nélkül mortalitása 90%, míg adekvát kezeléssel a halálozás 20%-ra csökkenthető. SBP kialakulása esetén a betegek várható egyéves túlélése 30–50%, kétéves túlélése 25–30%.