Az autizmus spektrum zavarral (ASD) élő több mint 5000 gyermek fenotípusos adatainak személyközpontú számítógépes elemzésével a kutatók négy biológiailag és klinikailag elkülönülő autizmus-altípust és azok alapjául szolgáló genetikai jeleket azonosítottak.

A Crohn-betegségben kialakuló fibrózis sejtszintű vizsgálata új eredményeket hozott a betegségben szerepet játszó sejtpopulációk azonosításával.

Még drasztikus fogyást követően is legalább két-három évre van szükség, hogy a gyulladáscsökkentő funkciók teljes mértékben helyreálljanak.

A klinikai vizsgálatok fázisában lévő orforglipron a korai 2-es típusú cukorbetegségben egyaránt csökkenti az HbA1c-szintet és a testsúlyt is.

Egy finn vizsgálat szerint peri- és posztmenopauzális nőknél kapcsolat mutatható ki a testzsírszázalék és a medencefenék-rendellenességek tüneteinek gyakorisága között.

Egy új GLP-1 RA peptid, az ecnoglutid szignifikánsan hatékonyabb volt a placebónál a túlsúlyos vagy elhízott felnőttek fogyásának elősegítésében.

A cikkben átfogó képet kaphatunk az elhízás epidemiológiájáról, patofiziológiai hátteréről, legfőbb szövődményeiről; a metabolikus, kardiovaszkuláris, onkológiai, pszichés és mozgásszervi következményeiről, diagnosztikai kritériumairól és mód­szereiről, valamint a kezelési lehetőségekről, a megelőzés stratégiáiról és a népegészségügyi programokról is.

Hasonlóan más krónikus betegséghez, a testsúlycsökkentő gyógy­szeres terápia is az életmód-változtatással kombinálva javasolt. A jelenlegi irányelvek szerint azoknál a betegeknél, akik életmódváltást kíséreltek meg, és a testtömegindexük (BMI) továbbra is 30 kg/m2-nél nagyobb, vagy a BMI ≥ 27 kg/m2, emellett elhízással összefüggő társbetegségük is van, javasolható a testsúlycsökkentő gyógyszeres kezelés megkezdése.

Az elhízás kezelése összetett feladat, amelynek megkerülhetetlen eleme az életmód-terápia. Siker csak a bevitt kalóriák korlátozásával érhető el, ennek során negatív energia-egyensúlyt kell elérnünk. Ehhez hosszú távon az alacsony kalóriatartalmú diéták a legmegfelelőbbek, amelyek hosszú távon is fenntarthatók, nem hoznak létre hiányállapotokat. Ennek alkalma­zásával hosszabb távon hetente 0,5–1 kg-os testtömegcsökkentés érhető el. A fogyás kísérőjelenségeként kialakuló metabolikus adaptáció nehe­zíti a testtömegcsökkentést, ennek áthidalásában játszik fontos szerepet a mozgásterápia. Természetesen a beteg megfelelő motivációja, kitartása is elengedhetetlen a sikerhez.

Az újonnan felfedezett molekula, amely gátolja a barna zsírszövet aktivitását gyógyszercélpontként új fordulatot hozhat az obezitás kezelésében.