A policisztás ovárium szindróma a reproduktív korban lévő nők legelterjed­tebb endokrin elváltozása, amit korábban – ahogy az elnevezés is mutatja – a petefészkekkel és azok elváltozásaival azonosítottak. Ennek kapcsán so­káig a meddőséget tartották a fő problémának és szövődménynek, azonban ma már tudjuk, hogy akár a kialakulása, akár a lefolyása vagy kompikációi tekintetében is ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mai napig nem sikerült tel­jesen feltárni ennek a szindrómának a mélységeit, bár az utóbbi időkben nagy előrelépések történtek, többek között a patomechanizmus terén. Ennek az összefoglalónak célja, hogy betekintést nyújtson az elmúlt évek kutatási eredményeibe, egy kis szeletet adva ebből a rendkívül összetett kórképből, kezeléséből.

Az időszakos koplalás testmozgással kombinálva hatékonyabb volt a nem alkoholos zsírmájbetegségre (NAFLD), mint az aerob edzés önmagában.

Amíg nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az angiotenzin-konvertáz enzim (ACE) gátlószerei növelik a fertőzésveszélyt, mindenképp folytas­suk adásukat, mert elhagyásuk a betegek állapotának rosszabbodását eredményezi.

Egyértelmű, hogy a 2-­es típusú diabétesz szorosan összekapcsolódik a magas morbiditási és mortalitási aránnyal. A diabétesz utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett prevalenciája az ellátó rendszerekre is óriási terhet ró. 

Egy jelenlegi ajánlás szerint a 2-es típusú diabetes második választású gyógyszerei a metformin mellé adott dipeptidil peptidáz 4 (DPP-4)- gátlók.

A 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek száma az életkorral me­redeken nő, gondozásuk és a szövődmények kezelése jelentős terhet ró a modern társadalmakra. Idős cukorbetegek gondozása során a glikémiás céltartomány, a kezelés meghatározása mindig egyénre szabott, függ a be­teg funkcionális és fizikális állapotától. 

A humán ateroszklerózis kialakulása során zajló kis intenzitású gyulladást a magasabb CRP-szint megbízhatóan jelzi. A nagy érzékenységű (hs) mód­szerrel mért CRP erős független prediktora az adverz kardiovaszkuláris eseményeknek, ideértve a miokardiális infarktust, az iszkémiás stroke-ot és a kardiovaszkuláris halálozást. A jelenlegi irányelvekben a kardiovasz­kuláris kockázat becslésére nem javasolják a CRP rutinszerű mérését, de az emelkedett CRP-szintek jelezhetik az adott beteg fokozott egyéni rizikóját.

A demencia nem betegség, hanem tünetcsoport, szindróma, amelyet me­móriazavar és lebenytünetek (afázia, agnózia, apraxia vagy a frontális végrehajtó funkciók zavara) alkotnak. A demens betegek száma Magyar­országon 150–300 ezer lehet. Bár demenciát számos betegség okozhat, leg­gyakoribb oka (akár 70%-ban) az Alzheimer-kór. A mindennapi funkciókban zavart okozó demenciát az enyhe kognitív zavar stádiuma előzi meg, azt pedig a prodromális szakasz. A demencia okát nem ismerjük, csak kockázati és protektív tényezőkről tudunk. Mivel a tünetek evolúciója éveket-évti­zedeket vesz igénybe, hosszú idő áll rendelkezésre a kockázati tényezők módosítására, a demencia megjelenésének késleltetésére.

A 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) a leggyakoribb anyagcsere-betegség szerte a világon, melynek incidenciája Ázsiában is meredeken emelkedik. A diabéteszes szövődmények kockázatának csökkentése érdekében rendkívül fontos a megfelelő glykaemiás kontroll.

Bár a megfelelő glykaemiás kontrollról kimutatták, hogy csökkenti a mikrovaszkuláris szövődmények előfordulását, továbbra sem tisztázott, hogy az antihyperglykaemiás terápia valójában milyen mértékben képes csökkenteni a makrovaszkuláris komplikációk gyakoriságát. Az antihyperglykaemiás szereknek a hosszú távú kimenetelre gyakorolt kedvező hatásaira vonatkozólag eddig nyilvánosságra került vizsgálatok többsége mindössze csekély kockázatcsökkenést igazolt a nagy kardiovaszkuláris események előfordulásában.