A perifériás szövetekben található szövetrezidens memória T-sejtek jelentősen befolyásolják a nem kissejtes tüdőrákos betegek prognózisát.

Az emlőrák az Európai Unión belül – köztük hazánkban is - a nők körében a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely a széleskörben hozzáférhető szűrési programok és a modernkori terápiás eszközök ellenére is a halálozás egyik vezető oka.¹ Az emlőrákok közül a legkedvezőtlenebb prognózissal a hormon receptor negatív és HER-2 re­ceptor negatív, vagyis a tripla-negatív emlőrák (TNBC) rendelkezik. A TNBC szisztémás kezelési lehetőségeként napjainkban egy új gyógyszercsalád került forgalomba, az úgynevezett antitest-gyógyszer konjugátumok (ADC), amelynek egyik hatóanyaga a tripla-negatív emlőrákokban is bizonyítottan hatásos sacituzumab-govitecan.

A tumorhipoxia a kulcsfontosságú HIF-1 transzkripciós faktorhoz kapcsolódó jelátvitelen keresztül jelentősen képes fokozni a tumorprogressziót. Az oxigénhiányos környezet az inváziós és migrációs kapacitás növelésén, az angiogenezis fokozásán és a metabolikus moduláción túl az immunrendszer működését is befolyásolja. A hipoxiás tumor-mikrokörnyezet
következtében kialakult immunszuppresszív miliőben a HIF-1 által fokozott PD-L1-expresszió kulcsszerepet játszik. Sejtvonalmodellekben
és klinikai mintákon is azonosítottuk a HIF-1-expresszió fokozódásával emelkedő PD-L1-expressziót, így a két fehérje együttes gátlása új terápiás eszközt jelenthet. Munkánk során részletesen megvizsgáltuk a HIF-1 és PD-1/PD-L1 monoterápiában történő gátlásának limitációit, valamint a gátlószerek együttes alkalmazásának
előnyeit és a HIF-1-gátlók alkalmazhatóságát PD-L1-gátlás céljából. Magy Onkol 68:126-135, 2024

Ígéretes immunterápiás célpont lehet a JUN transzkripciós faktor a progresszió lassításában.

Amerikai kutatók fontos különbségeket találtak a hasnyálmirigy feji, illetve testi/farki részén kialakult tumorok immunreceptorai között.

Az áttétek számára “fészket” készítő immunsejtek megcélzásával gátolható a hasnyálmirigyrák áttétjeinek kialakulása.

Az Európai Gyógyszerügynökség februárban engedélyezte a tislelizumabkét rákterápiának adott forgalomba hozatalát.

Egy új kutatás az emlőrák kialakulásának legkorábbi jeleit vizsgálja a preventív és korai beavatkozási stratégiák kifejlesztéséhez.

Az emlődaganatok kezelésére leggyakrabban az antraciklin és taxán kombinációját tartalmazó szisztémás terápia ajánlott, azonban a betegek mintegy 30%-ánál kiújulás tapasztalható. Jelen tanulmányunkban az antraciklin-paklitaxel kezeléssel szembeni rezisztencia mechanizmusait vizsgáltuk a műtétkor gyűjtött tumormintákból származó génexpressziós mintázatok és a későbbi terápiás válaszok alapján. A relapszusmentes túlélés (RFS) vizsgálatára 187 betegen alapuló adatbázist készítettünk, mely 10017 gén vizsgálatát tette lehetővé. A betegeket a hatvan hónapnál korábban kialakuló relapszus alapján reagálók/nem reagálók kategóriákba soroltuk, majd a két csoport között Mann–Whitney U-teszttel hasonlítottuk össze minden gén expresszióját. A statisztikai szignifikancia küszöbét p <0,05 és ≥1,44-es FC-értékhez állítottuk be. Összesen 51 felszabályozott gént azonosítottunk a nem reagáló betegcsoportban, melyek főként a gyulladásos folyamatokban és a veleszületett immunválasz kialakításában játszanak szerepet. Az SLC7A5 aminosav-transzportert kódoló gén magas expressziója szignifikáns összefüggést mutatott a rosszabb teljes túléléssel (p = 2,3E-10), emelkedő expressziót mutatva tumorokban (p = 2,94E-20) és metasztázisokban is (p = 1,33E-10). Eredményeink hangsúlyozzák a tumormetabolizmus és mikrokörnyezet szerveződésének fontosságát a terápiával szembeni rezisztencia kialakulásában, mely elősegítheti a betegek osztályozását és a kezelés szempontjából releváns célpontok azonosítását.

A tumor környezetének megváltoztatásával és a T-sejtek aktiválásával teszik hatásosabbá az immunterápiát.