Több klinikai vizsgálat (FARAONIC, ROCKET-AF, GLORIA-AF, ETNA-AF, RE-LY, ARISTOTLE, ENGAGE AF-TIMI 48, EMIR) és egy amerikai beteg­regiszter eredményeit összefoglaló áttekintés következtetése szerint a rivaroxaban és általában a direkt orális antikoagulánsok (DOACs) haté­konysága és biztonságossága felülmúlja a warfarinét szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő betegek körében. Ebben a beteg­populációban a DOACs alkalmazása előnyben részesítendő a K-vitamin-antagonistákkal szemben, mivel a stroke vagy szisztémás embólia kocká­zatát 17%-kal, az összes okból bekövetkező mortalitást 15%-kal, a súlyos vérzés rizikóját 11%-kal, az intrakraniális vérzés kockázatát pedig 46%-kal csökkenti, ráadásul ezek a kedvező hatások a HF-betegek teljes spektru­mára kiterjednek.

Az antikoaguláns terápia indítása vagy visszaállítása intracerebrális vérzést
követően nagy körültekintést és több szakma konzultációját igénylő döntéshozatal nyomán történhet. Ennek során a tromboembolizációs rizikó, az agyvérzés típusa határozza meg, hogy vérzés után is alkalmazható-e tartós antikoaguláns kezelés – ha igen, annak időzítése döntő jelentőségű. Az orális antikoagulálás során a direkt orális antikoagulánsok preferálandók.

A pitvarfibrilláció jelentősen növeli az ischaemiás stroke előfordulásának gyakoriságát, ezért szűrése és korai kezelése kiemelt jelentőségű. Bár egyre fejlettebb és mind szélesebb körben hozzáférhető eszközök állnak rendelke­zésünkre, valamint a mesterséges intelligencia is segíti a munkánkat, nincs bizonyítékunk arra, hogy jelenlegi formában a pitvarfibrilláció szűrésével populációszinten jelentősen csökkenteni tudjuk a stroke előfordulását.

A HOST-EXAM vizsgálat poszt hoc elemzése szerint a klopidogrél monoterápia előnyös hatása az aszpirin monoterápiával szemben a perkután koronária beavatkozáson (PCI) átesett és 6-18 hónapig eseménymentes maradt duális antitrombocita terápia (DAPT) alatt álló betegeknél következetes, függetlenül a vérzési kockázattól vagy a PCI összetettségétől.

Az adrenalis incidentalomák kezdeti értékelésének minden esetben a malignitás és a funkcionalitás kizárására kell irányulnia, mivel a glükokortikoid-termelés, az autonóm kortizolszekréció igazolása nagyon lényeges szempont. A hyperkortizolizmus számos metabolikus útvonalat érint, spektrumának közepén valószínűleg a lehetséges és bizonyított autonóm kortizol szekrécióban szenvedő betegek állnak. Esetükben számos kardiometabolikus társbetegség, magasabb a nem hormontermelő mellékvese incidentalomás vagy a mellékvese daganattal nem rendelkező populációhoz képest.

Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos be­avatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosí­táshoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.

A gyulladáscsökkentő anyagot tartalmazó “hátizsákot” tartalmazó makrofágok csökkentik a trauma után kialakuló szövetkárosodás mértékét.

Az American Heart Association (AHA) új tudományos közleménye azt taglalja, hogy az agresszív alacsony sűrűségű lipoprotein-koleszterin (LDL-C) csökkentés mekkora kockázatot jelent a demencia és a vérzéses stroke szempontjából.

Egy svéd tanulmány szerint 13%-kal magasabb a stroke kockázata IBD-ben szenvedő betegek körében.

A magasvérnyomás-betegség kezelésére javasolt diuretikumok közül az irányelvek a tiazidszerű diuretikumokat preferálják, mivel a hagyományos tiazidokhoz képest ezek hosszabb hatástartamúak és nagyobb vérnyo­máscsökkentő hatékonysággal rendelkeznek. Hazánkban leginkább az indapamidot alkalmazzák (önmagában vagy ACE-gátló perindoprillal kom­binálva), amely számos betegcsoportban és tanulmányban igazolta már kedvező hatását (stroke-on átesett betegek – PATS, PROGRESS; diabeteses betegek – ADVANCE; időskori hypertoniás betegek – HYVET). Jelen ismer­tetett tanulmányban e négy vizsgálat összevont adatait mutatjuk be.