A direkt orális antikoagulánsok (DOAC-ok) alkalmazásakor előforduló vér­zéses komplikációk a legsúlyosabb mellékhatások közé tartoznak. A vér­zések számának minimalizálását segíti a helyes indikáció, a rizikótényezők dinamikus újraértékelése score-rendszerek segítségével.

A Spanyolországban 2021–2022 során, valós körülmények között végzett EMAYIC obszervációs vizsgálatban csaknem 500, szívelégtelenségben (HF) és pitvarfibrillációban (AF) szenvedő beteg vett részt, akik napi 60 mg edoxabanterápiában részesültek. A megfigyelt vérzési arány tekinte­tében a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF) három kategóriája (megtartott, csökkent, súlyosan csökkent) között nem volt különbség, és a vizsgálat mindhárom csoportban alacsony, összehasonlítható mértékű incidenciát igazolt súlyos vagy klinikailag releváns, de nem súlyos (clinically relevant non-major – CRNM) vérzés tekintetében. A stroke előfordulási aránya is alacsony (1,5%) volt, súlyos mellékhatásokat pedig nem tapasztaltak az edoxabankezelés során.

Az Európai Gyógyszerügynökség javasolta a rilzabrutinib forgalomba hozatali engedélyének megadását immuntrombocitopénia (ITP) kezelésére olyan felnőtteknél, akik más gyógyszerekre nem reagálnak.

Ateroszklerózisban trombocitaaggregáció-gátló gyógyszereket haszná­lunk. Betegeink jelentős részénél alkalmaznunk kell antikoaguláns kezelést is, fokozva a vérzési rizikót. A kettő kombinációja kapcsán a kockázat jelen­tősen meghaladhatja a várható hasznot. Fontos tudni, mikor van szükség a kombinációra, és mikor nem javasolt. Jelen cikk ennek ismertetésére vállalkozik.

A HOST-EXAM vizsgálat poszt hoc elemzése szerint a klopidogrél monoterápia előnyös hatása az aszpirin monoterápiával szemben a perkután koronária beavatkozáson (PCI) átesett és 6-18 hónapig eseménymentes maradt duális antitrombocita terápia (DAPT) alatt álló betegeknél következetes, függetlenül a vérzési kockázattól vagy a PCI összetettségétől.

A hematológiai sürgősségi állapotok veleszületett vagy szerzett, jellemzően vérzéses vagy véralvadási zavarok, amelyek jelentkezhetnek spontán vér­zéssel, sárgasággal, petechiákkal vagy purpurával. A jelentős morbiditás vagy mortalitás elkerülése érdekében sürgős kezelést igényelnek. A kezdeti kivizsgálásnak tartalmaznia kell a teljes vérkép értékelését.

Mára a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) jelentik pitvarfibrilláció vagy vénás thromboemboliák esetén az elsőként választandó véralvadásgátló terápiát. Hasonló vagy jobb hatékonysági/biztonságossági profillal ren­delkeznek a K-vitamin-antagonistákhoz képest, bár a vérzési kockázat te­kintetében vannak eltérések a különböző hatóanyagok között. Ballestri és munkatársai egy kritikus, narratív, összefoglaló tanulmányban vizsgálták a rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a különböző DOAC-okhoz köthető vérzési kockázatot, valamint azok ellátásának és a véral­vadásgátló kezelés újraindításának kérdésköreit. Jelen referátum az op­timális, egyéni tulajdonságokat és vérzési rizikót figyelembe vevő DOAC kiválasztásra vonatkozó ajánlásokat emeli ki a hivatkozott közleményből.

Jelenleg viszonylag kevés adat áll a klinikus rendelkezésére, amikor vá­lasztani kíván a direkt orális alvadásgátlók között pitvarfibrillációval élő betegének stroke-prevenciója céljából. Jelen vizsgálat ehhez a döntéshez kíván újabb információkkal szolgálni hosszabb távú utánkövetés alapján. Az adatok összegzése során olyan különbségek mutatkoztak a rivaroxaban javára, melyek a korábbi, rövidebb utánkövetést alkalmazó vizsgálatokban nem mutatkoztak meg. A halálozásban és az ischaemiás stroke előfordulá­sában megfigyelt különbségek életkorfüggőnek bizonyultak.

A pitvarfibrillációban (AF) szenvedő akut ischaemiás stroke-ot betegeknél az antikoaguláns kezelés korai megkezdése kevesebb infarktust eredményezett a vérzési kockázat növekedése nélkül.

Az antikoaguláns kezelés az elmúlt évtizedben óriási fejlődésen ment ke­resztül, köszönhetően a direkt orális antikoagulánsok megjelenésének. Az alvadásgátló kezelés a medicina talán minden szegletét érinti, ennek meg­felelően a korábbi K-vitamin-antagonista és heparinszármazékokra épült terápiákat újra kell gondolni. Ez azonban óriási és hosszadalmas munka napjaink evidenciára épülő medicinája mellett.